1p
Tizenegy évvel ezelőtt csapódtak be a repülők a World Trade Center tornyaiba és a Pentagonba, hatalmas pusztítást és káoszt okozva lényegében az egész világon. A tőkepiacokon a következmény: erősen dráguló olaj, dráguló kötvények és zuhanó részvényárak voltak. A BUX is megérezte, 4,7 százalékkal esett egy nap alatt, a forint árfolyama akkor még rögzített volt.

Az Iránnal kapcsolatos feszültségek közepette nem csupán az évforduló kedvéért érdemes megemlékezni arról, mi is történt 2001. szeptember 11-én és az azt követő időszakban a világ tőkepiacain. A helyi idő szerint reggel munkakezdés körül elkövetett első merénylet miatt a pár saroknyira levő Wall Street-i New Yorki Értéktőzsde ki sem nyitott, de a világ részvénytőzsdéi mélyrepülésbe kezdtek. Miután például a japán részvények félórás felfüggesztését feloldották, a Nikkei például 6,7 százalékos eséssel reagált a hírre a Bloomberg akkori tudósítása szerint (lásd még a cikk végén, a web.archive.org rendszerében lehet a mai napig is elolvasni).

Jaj a légitársaságoknak és a biztosítóknak

A brit FTSE 100 5,7, a francia CAC-40 7,4 százalékkal esett, ez utóbbinak ez a legnagyobb zuhanása volt akkor az 1989-es nagy összeomlás óta. A biztonságos menedékként szolgáló arany 5,4, a nyersolaj 5,9 százalékkal ment fel. A kötvénypiacokon kezdetben vegyesek voltak a fejlemények, az amerikai kötvények egy részének ára még esett is, a japán kötvények viszont ütemesen drágultak. Az európai tőzsdéken forgó amerikai részvények mintegy 5-10 százalékkal estek, de a légitársaságok és egyes biztosítók részvényeinek árzuhanása a 15-25 százalékot is elérte – tudósított aznap a Bloomberg.

 

Amikor azután szeptember 17-én ismét kinyitott a New Yorki Értéktőzsde, egy nap alatt hozta be a korábbi lemaradását az esésben, a Dow Jones ipari átlag így 685 ponttal zuhant 8920 pontra, ami nem kevesebb, mint 7,7 százalékos visszaesés. A terrortámadások gazdasági jelentőségét jól jelzi, hogy a legfontosabb gazdasági hír 2001. szeptember 17-én az volt, hogy Amerikában és Európában a jegybankok összehangolt kamatvágást jelentettek be a recesszió elkerülése érdekében.

 

A BUX 6000 pont alá zuhant

Budapesten a BUX index 6300 pont közelében nyitott aznap, nagyjából mint az előző napokban is, majd az itteni idő szerint kora délután történt merényletek miatt a nyitóárhoz képest 4,7 százalékkal lejjebb, 5748 ponton zárt. Másnap ugyan már enyhén emelkedett is, de mintegy két hétig maradt 6000 pont alatt, szeptember 26-án lépte út újra ezt a határt. Akkoriban egy OTP 1400 forint körül volt, a Mol 3655, a Matáv (ma már Magyar Telekom) 570, a Richter majdnem pontosan 16 ezer forint. Az index összetételében ráadásul olyan érdekes neveket is találunk, mint a Borsodchem, az Exbus (volt NABI), a Démász vagy a Fotex.

A magyar MAX kötvényindexet indexet valamilyen okból – talán éppen a terrortámadás miatt – arra a napra éppen nem publikálták, a szeptember 12-i adat azonban több, mint négy százalékos esést mutat. Ebből is látszik, hogy a terrortámadások a kockázati kedv csökkenését okozták világszerte. Forintárfolyamról nincs értelme sokat beszélni, mivel éppen 2001. október 1-ig volt csúszó leértékelés mellett rögzítve, csak érdekesség, hogy egy euró 252 forintba, egy német márka 151,4 forintba, egy dollár 281-be, egy svájci frank pedig 166 forintba került akkortájt.

Végre megindulhat a kártérítési per a légitársaságok ellen

Pár nappal ezelőtt, gyakorlatilag az évfordulóra jelentették be, hogy aWorld Trade Center tulajdonosa, a WTC Properties hatalmas értékű kártérítési pert indít az American Airlines és az United Airlines légitársaságok miatt az épületekben okozott kár miatt – írta az osztrák Wirtschaftsblatt. A kereset összértéke mintegy 2,8 milliárd dollár. Az indoklás szerint a merénylőknek a légitársaságoknak a biztonsági ellenőrzésben mutatkozó hanyagsága miatt sikerült a repülőgépeket eltéríteni és romboló fegyverként felhasználni.

A cég egyébként már 2008-ban benyújtotta keresetét, akkor 8,4 milliárd dollár értékben, ám a bíróság csak most hagyta azt jóvá, jelentősen módosított összeg mellett. A 2,8 milliárd dollár egyébként az az összeg, amiért a WTC Properties a területet tulajdonosától 99 évre bérbe vette.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46030 45320 46110 +1,61% 46020 46030 5 667 245 690 HUF 2026-09-25 15:54:15
MOL 5175 5175 5260 -1,43% 5175 5180 1 145 236 860 HUF 2026-09-25 15:56:25
MTELEKOM 2550 2536 2558 +0,24% 2550 2552 308 728 028 HUF 2026-09-25 15:56:13
RICHTER 12490 12480 12690 -1,26% 12480 12490 1 030 037 220 HUF 2026-09-25 15:55:16
OPUS 276 275 284 -1,43% 276 279 10 354 309 HUF 2026-09-25 15:53:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG