2p
Hétfőn a pénteki Yellen-beszéd utóhatásai érződtek a tőkepiacokon, erősödött a dollár, gyengültek az európai részvények. Az OTP és a Richter remekeltek, a forint is erős maradt, de az egyik brókercég szerint nagy változás előtt állhat. Az olaj ismét nagyot esett.
(Fotó: Eidenpenz József)

Nem volt túl jó hangulat az európai részvénypiacokon, főleg az autógyártók részvényei estek. A piacok a pénteki Yellen-beszédet próbálják megemészteni, ennek kapcsán kissé tovább erősödött a dollár. Az európai részvényeket ábrázoló Stoxx 600 index 0,1 százalékkal esett, a német index 0,4, a francia 0,3 százalékkal süllyedt, a brit párjuk 0,3 százalékkal emelkedett.

Itthon a BUX index 0,7 százalékkal tudott emelkedni, kisebb mértékben a varsói és a bukaresti mutató is felfelé ment. Az OTP vezette a mezőnyt 1,2 százalékos emelkedéssel 7290 forintra, de a Richter is alig maradt el ettől, 1,1 százalékkal 5627 forintra drágult. A Mol lényegében stagnált 17 275 forinton, a Magyar Telekom egy forinttal 435 forintra süllyedt.

Az euró/forint este 308,45 volt, nap közben jobbára 308,50-309,00 között ingadozott. Az egyik legnagyobb brókercég, a KBC Equitas hírlevelelében azt írta, az elmúlt két hónapban semmi sem tudta megtörni a forint lendületét. „A hazai fizetőeszköz a Brexit szavazást követően 322-ről 310 alá erősödött az euróval szemben. Most azonban jelentős akadályokkal néz szembe a forint, melyek áttörése komoly fegyvertény lenne, viszont a mozgóátlagok halálkeresztje újabb lendületet adhat.” (A halálkeresztnél mozgóátlagok keresztezik egymást, ez egyenlőre nem következett be. Ám ha megtörténik, a brókercég szerint újabb tér nyílna az euró/forint esése előtt.)

Az Equilor reggeli hírlevelében 307,10-en vásárolna euró/forintot, 312-es célárral. A cég már hónapok óta a forint gyengülésére számít, korábbi vételi pozícióját kiütötte a stop loss. (Veszteség-csökkentő megbízás.)

Az USA-ban kitartott a pénteken kezdődött optimizmus, az S&P 500 index 0,7, Nasdaq indexe 0,4 százalékkal ment fel. A kőolaj újabb lendületet vett lefelé, miután szétfoszlottak azok a remények, amelyeket sokan egy esetleges OPEC termeléscsökkentéssel kacsolatban tápláltak. A fekete arany 1,6-1,7 százalékkal esett, 46,80, illetve 49,30 dollárra. (WTI és Brent.) Kissé emelkedett a nemesfémek ára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG