3p
A némi csalódást keltő csütörtöki EKB-ülés után rossz maradt a hangulat a részvénypiacon és erős volt a csapkodás a devizáknál. Az OPEC nemhogy csökkentette volna a kitermelési kvótáit, de még emelte is, így zuhant az olaj, az arany és az ezüst viszont nagyot emelkedett. A forint a csütörtöki gyengülés után kissé magához tért.
(Fotó: BÉT)

Bár a csütörtöki EKB-ülés további könnyítésekről döntött, de nem annyiról, mint amennyit a piac várt. Ez nyomta rá a bélyegét a piacokra pénteken is, de több minden korrigált. Az amerikai dollár az előző napi óriási gyengülés után (1,055-ről 1,094-re ment fel az euró/dollár) fél százalékkal erősödött, 1,0885-re. A forint 0,3 százalékkal erősödött, 90 fillérrel olcsóbb, 312,60 forint lett a euró.

Az európai részvényindexek a csütörtöki minipánik után a pénteket mínuszban töltötték, a főbb indexek 0,3-0,5 százalékkal süllyedtek. Amerikában viszont egy kedvező munkaerő-piaci adat nyomán emelkedésnek indultak az indexek, 1,1-1,2 százalékos pluszban járnak így este hat körül.

Optimista célárak Mol-ra

Budapesten is az európai átlaghoz hasonlóan alakult a helyzet, a BUX index negyed százalékkal esett, de a nap nagy részében volt ennél lejjebb is. Az OTP 1,4 százalékkal esett és újra 6000 forint alá csúszott egy picit, a Richter is újabb 0,4 százalékkal gyengült, 5402-re. A Mol 0,8 százalékkal ment fel, a Magyar Telekom pedig 1,2 százalékkal 417 forintra erősödött.

Még mindig a 200 napos mozgóátlag a legfőbb akadály a Mol számára, noha a piaci hangulaton, és a mai OPEC-ülésen is sok múlhat – írta délelőtt a KBC Equitas. Optimisták az elemzők a részvényre nézve, a Nomura 14 000, a Barclays 16 500, a UBS pedig 17 000 forintos célárat fogalmazott meg a héten, ráadásul a UBS vételi ajánlást is adott. Az elemzői célárak konszenzusa 15 500 forintnál található.

Adócsökkentésben bízik a Telekom

A kedvező finomítói környezet és a nyomott értékeltség miatt a cég fundamentálisan nézve vonzónak tartja a Molt, amelynek részvényei „szélsőségesnek mondható diszkonttal forognak a szektortársakhoz képest” – írja a brókercég.

Féléves csúcson is járt tegnap a Magyar Telekom, de van még tere az emelkedésnek – írta az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzésében. Az Equilor Befektetési Zrt. reggeli hírlevele pedig azt írta, hogy a hazai piacon nagy megugrást láthattunk a Magyar Telekom kurzusában, miután a Figyelő egy interjút közölt a cég vezérigazgatójával, aki további adócsökkentésben bízik.

Visszafelé lépett az OPEC

December 18-tól új súlyozást kap a régiós CECE index. Az előzetes paraméterek alapján nem kell izgalmakra számítani, mert csak minimális korrekciók történtek – írta az Erste.

Az OPEC bécsi ülésén nemhogy nem csökkentették volna a kitermelési kvótákat, hanem még az emelésükről is döntöttek. Ennek nyomán 2,4 százalékkal zuhant az amerikai típusú WTI könnyűolaj ára, egy időben 40 dollár alá is beesett egy picit. A Brent 1,2 százalékkal 43,30-ra süllyedt. A termelés-csökkentés vagy egyéb hathatós intézkedés egyébként a szervezet tagjainak széthúzása és a nem tag kitermelők érdekei miatt nem volt túl valószínű forgatókönyv.

Jobban fénylik az arany

Az arany és az ezüst viszont, vélhetően a gyengébb dollár hatására magához tért valamelyest az utóbbi hetek eséséből, most 2-3 százalékkal emelkedett az árfolyamuk. Az aranybánya-részvényeket tartalmazó Arca Gold Bugs Index (HUI) öt százalékkal ment fel.

A Richter egyik nagytulajdonosa, az Aberdeen bejelentette, hogy részesedése 10 százalék alá esett. Az alapkezelő pár éve még húsz százalék körüli részesedéssel rendelkezett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42410 42410 43400 -0,59% 42410 42430 9 366 762 640 HUF 2026-11-05 15:51:02
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 882 619 012 HUF 2026-11-05 15:51:07
MTELEKOM 2876 2870 2938 -1,51% 2870 2872 874 204 682 HUF 2026-11-05 15:49:39
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 633 674 790 HUF 2026-11-05 15:49:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG