4p

Pár rossz nap után ismét emelkedő üzemmódba váltottak a tőzsdék, több jó hír is érkezett. Nőttek az amerikai kiskereskedelmi eladások, kedvezőek az egyik kísérleti oltóanyag kilátásai, és számos vállalati hír is javította a hangulatot. A BUX szerény emelkedéssel kellett beérje, de legalább a forint gyengülése megállt. Egy dél-koreai tiniegyüttes teszi ki egy tőzsdére vitt cég bevételének 88 százalékát, a részvények hatalmas emelkedést értek el.

Nagyon szép emelkedést produkáltak ma az óceán mindkét partján a vezető tőzsdeindexek, a német mutató 1,6, a párizsi 2,0, a londoni 1,5 százalékkal ment fel. Az Egyesült Államokban valamivel kisebb az emelkedés, de így is egyértelműen pozitív a hangulat. Az S&P 500 0,6, a Nasdaq 100 index 0,4 százalékos pluszban van.

Itthon a BUX index 0,1 százalékkal ment fel, az OTP, a Mol és a Richter egyaránt fél százalék feletti pluszban végzett. A mutatót főleg a Magyar Telekom 0,6 százalékos süllyedése húzta le, de mínuszban végzett az Opus és a CIG Pannónia is. A forint végül alig változott, 364,40 az euró ára, de ma is járt 365 felett a jegyzés.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Jó vállalati hírek jöttek

Az emelkedésnek többféle oka van, egyrészt vállalati hírek. Amint délelőtt beszámoltunk róla, a Daimler eredménye nyomán nagyon jól teljesített az európai autóipar. A német Thyssenkrupp acélgyártó üzletágának lehetséges felvásárlása is javította a hangulatot. A Boeing részvényei 4,8 százalékkal emelkedtek, miután az európai repülés ügyi hatóság a 737 Max jelzésű, korábban szerencsétlenül járt repülőgépet ismét biztonságosnak nyilvánította.

A Navistar részvényei ezért ugrottak hatalmasat, mert a felvásárló Tratont a részvényesek egy része ajánlatának emelésére szólította fel. A Schlumberger olajipari szolgáltató viszont négy-öt százalékos mínuszban van, miután újabb veszteséges negyedévről adott számot.

Egy oltás lassan kész lesz?

Az amerikai tőzsdék egyebek mellett a koronavírus-oltással kapcsolatos remények miatt emelkednek. Az amerikai Pfizer gyógyszercég és a német biotechnológiai vállalat, a Biontech bejelentette, hogy amennyiben a kutatásuk eredményei pozitívak lesznek, november végén sürgősségi kérelmet nyújtanak be koronavírus-oltásuk engedélyeztetéséhez.

A legfrissebb amerikai kiskereskedelmi adatok is lendületesek voltak.

A kereskedő vállalatoknál szeptemberben hatalmas bevételnövekedés volt tapasztalható. “Az Egyesült Államok gazdaságának helyreállítása fontos területeken sokkal gyorsabban zajlik, mint a 2008-2009-es nagy pénzügyi válság után – idézik Jeffrey Schulze-t, a ClearBridge Investments vezető stratégáját. Úgy tűnik, a széljárás is fordul, az értékalapú cégek irányába, és elfordul a technológiai szektortól – kommentálta az N-tv.de tudósítója.

A BTS dél-koreai popegyüttes (Fotó: Wikipedia, Flickr)

A BTS dél-koreai popegyüttes (Fotó: Wikipedia, Flickr)
A BTS dél-koreai popegyüttes (Fotó: Wikipedia, Flickr)

A koreai fiúk a tőzsdére mentek

A Big Hit Entertainment nevű részvénytársaság három év óta a legnagyobb tőzsdei bevezetést hajtotta végre Dél-Koreában ezen a héten.

A társaság részvényei a bevezetés után 270 ezer koreai won értékben forogtak darabonként, ami mintegy 200 eurónak felel meg és dupla annyi, mint az eredeti kibocsátási érték. Ezzel a cég részvényeit 6,5 milliárd euróra értékeli a piac – mondták el az N-Tv.de videoriportjában. A vállalat tevékenysége egyelőre egysíkú. A BTS dél-koreai popegyüttes, amely világszerte százmilliós nagyságrendű rajongótáborral számolhat, a cég bevételének 88 százalékát tette ki. De a cég vezeői egyéb üzleti ötleteket is ígér részvényeseinek.

A problémák azonban megkezdődtek, a hét fiatal fiúból álló együttes egyik idősebb tagjának két évre katonai szolgálatra kéne bevonulnia, hacsak nem kap ez alól felmentést. A részvény tőzsdei pályafutásának második napja sem lett olyan jó, mint az első, 22 százalékkal visszazuhant a papír. Igaz, ezzel még mindig közel ötven százalékkal van a kibocsátási ár felett.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG