5p

A nagy amerikai internetes óriások jó gyorsjelentéseket tettek közzé, a Tesla is tartogatott meglepetést. Ma annyiba kerül euróban, mint tegnap dollárban. Száguld az olaj, Norvégia csökkenti a termelést. A tőzsdeindexek kifulladtak, nulla körül ingadoznak. A BUX viszont szépen teljesít, és a forint is erősebb lett.

Maradt az alapkamat az USA-ban a Fed tegnap esti döntése szerint. Jerome Powell elnök ismét biztosította a piacokat arról, hogy továbbra is marad a lazaság, az alacsony kamat. A piac a jelek szerint ezt is várta, mert maradtak magasan a tőzsdeindexek is, kicsit talán még bele is húztak. A Nasdaq Composite 3,6, az S&P 500 index 2,7 százalékos pluszban zárt.

Ma az európai indexek szerény pluszból kis mínuszba mentek át, a főbb indexek 1-3 ezrelékkel süllyednek. Az USA határidős indexei csekély pluszban állnak.

Facebook mindenhol (Pixabay)
Facebook mindenhol (Pixabay)

A BUX index két százalékkal ugrik, miközben az OTP négy, a Mol két százalék feletti emelkedést mutat. A Richter stagnál, a Telekom 1,2 százalékkal esik.

Kissé rontotta Magyarország adósbesorolását tegnap a Standard and Poor’s, pozitívról stabilra. A szervezet négy százalékos gazdasági visszaesést vár erre az évre. Ugyanakkor vidéken már enyhülnek nálunk hétfőtől a kijárási korlátozások. A forint erősödik, 353,20 az euró.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Powell figyelmeztet

Jerome Powell ugyanakkor figyelmeztetéseket is leadott. Sürgette a törvényhozókat, hogy folytassanak további fiskális ösztönzést, hogy megvédjék a gazdaságot. A jegybanki eszközök ugyanis nem tudják közvetlenül megsegíteni az alkalmazottakat és a vállalkozásokat. Figyelmeztetett, hogy a kilábalás gyenge lehet, még akkor is, ha a járvány elmúlik.

Az euróövezetből, Spanyolországból, Franciaországból és Olaszországból ma GDP-adatok jönnek, bár a befektetőket vélhetően inkább a folyó negyedév érdekli, nem az előző. Az Európai Központi Bank ma ülésezik, reagálhat a járvány és a válság fejleményeire.

Norvégia csökkenti az olajtermelést

Ma is pluszban van az olaj, de még mindig nagyon alacsony szinten. Főleg ami az amerikai típusú WTI-t illeti, amely megint nagyot ugrott, 14 százalékkal 17,20 dollárra. A Brent pedig nyolc százalékkal 26 dollár fölé érkezett. A változatlanul laza Fed hatása lehet, hogy a nemesfémek újra száguldanak. Az arany egy, az ezüst 3,3 százalékkal ugrik. Megtáltosodtak a kriptodevizák, a bitcoin a nyolcezer és a kilencezer, az ether a 200 dolláros szintet szelte át a napokban. Most 9000, illetve 215 dollár körül járnak. (Egy hete még 7100, illetve 150 dollár körül voltak.)

Nyugat-Európa legnagyobb olajtermelője, Norvégia közel két évtized óra először csatlakozott a kínálat megfékezésére irányuló nemzetközi erőfeszítésekhez a Bloomberg szerint. Az északi ország júniusban napi 250 000 hordóval, az év második felében pedig 134 000 hordóval csökkenti a termelést – közölte a Kőolaj- és Energiaügyi Minisztérium. A lépés azt jelzi, mennyire brutális nyomás alatt vannak a kőolaj-kitermelők a koronavírus-válságban.

Óriási pénzek a vakcinagyártásra

Donald Trump bejelentette, hogy a Manhattan Project mintájára létrehoznak egy támogatott programot. Ennek célja, hogy a koronavírussal szemben kifejlesszenek egy működő vakcinát, és 100 millió adagot legyártsanak belőle év végéig – írta a KBC Equitas.

A program neve Operation Warp Speed, és a gyógyszercégek, állami szervek, valamint a katonaság bevonásával történne. A hónap elején egyébként Bill Gates hasonló projektet jelentett be, ahol ő maga támogat hét, vakcina elkészítésére alkalmas gyárat. Hogy ha bármelyik projekt sikerrel jár, a gyárak már készen álljanak a tömeggyártásra.

Már 800 a Tesla – euróban is

Továbbra is rengeteg gyorsjelentés érkezik. A Facebook eredményét jónak értékelte a piac, a felhasználók száma is szépen nőtt a karantén alatt. A cég valósággal válságállónak tűnik. A Microsoft felhő-üzletága a vártnál jobban nőtt gyorsjelentése szerint, egyes üzletágak ugyanakkor rosszabb képet mutattak, mint korábban. Az összkép azonban itt is pozitív. Jelentett a Qualcomm és a Tesla is, mindkettő a várakozások felett teljesített. A Tesla a várt veszteséggel szemben nyereséget mutatott ki.

A németországi Xetra kereskedésben ma a Tesla tíz százalékkal 800 euróra emelkedett, ami 870,6 dollárnak felel meg (az USA-ban tegnap este 800 dollár volt). Ugyanitt a Microsoft négy, a Facebook kilenc százalékkal erősödik.

Részt vehet az oltóanyag-gyártásban a Richter

Bejelentették, hogy a Richter és a Helm közös leányvállalata, a Richter-Helm Biologics megállapodást kötött az amerikai INOVIO nevű céggel a gyártási kapcsolatok bővítése céljából. A cég nagy mennyiségben gyártana az INOVIO által fejlesztett, a COVID -19 kezelésére szolgáló DNS-alapú oltóanyagot. A kísérletek az első klinikai fázison már túl vannak, a második fázis eredményei nyár végére várhatók – írta az Erste Befektetési Zrt.

“Ez számunkra azt jelenti, hogy a harmadik fázis talán már év végére befejeződik, ami jelentős mennyiségű oltóanyag gyártást jelent a jövő évtől. Persze a részletek egyelőre nem ismertek, ennek ellenére a hír pozitív” – tették hozzá.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG