3p
Ma is rossz a hangulat a tőzsdéken, a pozitív amerikai nyitás hamar negatívba fordult. Európában kettő, az USA-ban egy százalék körüli az esés, Budapesten még több. A forint gyengült, az MNB közleményben változásokat látnak az elemzők.

Ezúttal sem változott az MNB alapkamata. A jegybank elismerte hogy szándékosan és tudatosan csökkentették mostanában a swap állományt, hogy megnehezítsék a forint elleni spekulációt. A forint kis mértékben gyengült, az euró ára 338,5 körüli.

A Budapesti Értéktőzsde indexe 2,9 százalékkal esett, pont ennyivel süllyedt az OTP is. A Mol 2,4 százalékkal süllyedt, a Richter négy százalékkal került lejjebb. Az Opus még nagyobb mértékben, 7,4 százalékkal zuhant.

A hétfői csúnya zuhanások után kedden sem sokkal jobb a helyzet a nemzetközi tőzsdéken. Az európai Stoxx 600 index 1,8 százalékkal esett, ekörül járt a legtöbb nyugat-európai nemzeti mutató is. Az amerikai indexek -1 százalék körül ingadoznak. A menekülőeszközök közül a kötvények hozama csökken, tehát erős a kereslet irántuk. Az arany és az ezüst viszont mínuszban van. Csúnyán néz ki az olaj, amely újabb másfél százalékkal esett, így a WTI 50,6, a Brent 54,9 dollár.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Magasan áll a félelem indexe

Az amerikai piacok eredetileg szerény pluszban nyitottak, de elkedvetlenedtek a befektetők a vírussal kapcsolatos hírektől. Ázsia nagy részében is meredeken lefelé tartottak az indexek. A bizonytalanság és félelem abból is látszik, hogy a VIX amerikai volatilitás-index és európai párja, a VStoxx húsz százalék fölött jár.

Európában nagyot esett az EasyJet, a Commerzbank és a Raiffeisen Bank, vagy a BNP Paribas pénzintézetek részvénye. Alig néhány értékpapír tudott emelkedni. Az Egyesült Államokban is főleg a légitársaságok, egyes, főleg Ázsiához erősen kötődő technológiai cégek részvényeit adják leginkább. De néhány fogyasztással, pénzforgalommal kapcsolatos részvény is csúnyán esik, mint a Mastercard, az American Express vagy a Macy’s.

Itt az új rekord

A 10 éves amerikai államkötvények hozama ma 1,322 is volt. Ezzel  egyetlen bázispont híján elérte a 2016 júliusában regisztrált történelmi mélypontot 1,321-en (az Investing.com adatai szerint). A Marketwatch viszont azt írja, ez már új rekord. Ennek legfőbb oka a koronavírustól való félelem, de közrejátszhatnak más, hosszabb távú tendenciák is. Ilyen a lassuló gazdasági növekedés, a gyenge infláció és az, hogy világszerte csak kevés biztonságos befektetés kapható.

Kevésbé galamb az MNB?

A jegybanki közleményben az Equilor Befektetési Zrt. szerint fontos kiegészítést olvashattunk, amire korábban Nagy Márton alelnök is utalt.  “A Monetáris Tanács legközelebb a márciusi Inflációs jelentés keretében fogja átfogóan értékelni a makrogazdasági folyamatokat, amelyre alapozva meghatározza, hogy milyen mértékű lépésre van szükség az inflációs cél elérése érdekében.” “A Monetáris Tanács kész minden rendelkezésére álló eszközt alkalmazni.”

“Változott tehát a közlemény hangvétele, míg a januári inkább galamb-hangvételűnek volt mondható, most ismét semleges álláspontra helyezkedett a jegybank az inflációval kapcsolatban” – írta a brókercég. Felhívták rá a figyelmet, hogy a koronavírus terjedése tovább fokozhatja a reálgazdasági és pénzpiaci bizonytalanságokat. A globális növekedési kilátások romlását és a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés felerősödését okozhatja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40670 40670 41390 -1,29% 40660 40670 8 635 130 160 HUF 2026-11-06 11:32:42
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4846 4852 1 838 997 236 HUF 2026-11-06 11:30:58
MTELEKOM 2876 2822 2896 +0,21% 2870 2878 285 340 296 HUF 2026-11-06 11:32:30
RICHTER 12910 12820 12940 -0,46% 12900 12920 680 948 690 HUF 2026-11-06 11:31:32
OPUS 207 200 208 +3,49% 205 207 49 120 524 HUF 2026-11-06 11:24:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG