4p
Legalábbis külföldön. Ma délután az amerikai bankok negyedéves számai lehetnek érdekesek, de a Brexit miatt jut figyelem a csütörtökön esedékes EU-csúcs előkészületeire is. Idehaza pedig arra, hogy az önkormányzati választások miatt nagyot zuhant Mészáros-papírok hogyan folytatják, az OTP-nek pedig sikerül-e új történelmi rekordot felállítania.

Enyhe mínuszokban zártak az amerikai tőzsdék, miután a befektetőkben kétségek merültek fel a pénteken még optimistán fogadott amerikai-kínai részleges kereskedelmi megállapodás kapcsán. A negatív hangulat az ázsiai börzék közül a kínaira és a hongkongira is átragadt, az alól csupán a japán tudta kivonni magát, az viszont masszívan, 2 százalékot közelítő pluszban állt kedd reggel. A határidős jegyzések és a tőzsdén kívüli kereskedés alapján pedig Európában is a hétfői veszteséges zárás csekély pozitív korrekciójára lehetett számítani. Az olajárak nagyot zakóztak, a hétfői két százalékos csökkenést kedden további eggyel fejelték meg, így a Brent 59 dollár alatt, míg az észak-amerikai valamivel 53 dollár felett kezdte a napot. Az arany gyengült, unciája 1500 dollár alatt tanyázott. A forint pedig az euróval szemben a 331-332-es sávban ingadozott.

Lássuk, mi mozgathatja ma a pénz- és tőkepiacokat.

1. Mégsem olyan szép a kereskedelmi megállapodás fekvése

Kína ugyanis további egyeztetéseket szeretne, mielőtt Hszi Csin-ping aláírja a múlt pénteki előzetes megállapodás végleges változatát. Úgy hírlik, Peking a decemberre tervezett amerikai tarifaemeléseket szeretné elkerülni, így annak elengedéséhez kötné a megállapodást. Ám az Egyesült Államok tegnap jelezte, hogy erre nem hajlandó, mondván, a decemberi tarifaemelés nem része a pénteki részleges megállapodásnak – ez kedvetlenítette el a befektetőket.

2. Brexit: két nap az uniós csúcsig

Ami azt jelenti, hogy csütörtökig meg kellene egyezni a brit kilépésről szóló megállapodás részleteiről, ellenkező esetben – a brit parlament korábbi döntése alapján – Boris Johnson kormányfőnek újabb halasztást kellene kérnie, ami nyilvánvalóan komoly politikai kudarcot jelentene a számára. A soros uniós elnökséget betöltő finn miniszterelnök jelezte, több időre van szükség a megállapodáshoz, s szerdán döntenek arról, lesz-e a tarsolyukban bármilyen tervezet a holnaputáni csúcson. Ugyanakkor Michel Barnier EU-s főtárgyaló ma reggel azt mondta, a héten lehetséges egy megállapodás a Brexitről, s optimista hangnemben fogalmazott a kilépést előkészítő munkáról, aminek hatására a font a kora reggeli órákban felfelé vette az irányt – hívták fel a figyelmet a KBC Equitas elemzői.

3. Magasabb fokozatba kapcsolnak a gyorsjelentések

Ma délután az amerikai tőzsdei nyitás előtt a JP Morgan, a Goldman Sachs, a Citigroup és a Wells Fargo számaira lehet figyelni. Míg az Equilor a kereskedelmi bankoknál a nyereség növekedésére, addig a befektetési bankoknál a csökkenésére számít.

4. Új tulajdonosa lett a Richter partnerének

Az amerikai Allergan részvényesei ugyanis a tegnap rendkívüli közgyűlésükön elfogadták az AbbVie 63 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát. Ami azt jelenti, hogy ezentúl az AbbVie fogja forgalmazni a Richter Vraylar névre hallgató gyógyszerét az Egyesült Államokban, amelynek bevétele után a Richter közel 19 százalékos részesedést kap royalty formájában. A hír pozitívan értékelhető, miután az AbbVie értékesítési ereje nagyobb az Allerganénál, így a tranzakcióval a Vraylar piaci részesedése is tovább növekedhet.

5. A Mol is jó hírt kapott

Nevezetesen, hogy hamarosan megegyezés születhet a klórszennyezett olaj ügyében. A hazai olajtársaság május 14-ei nyilatkozata alapján 100 kilótonna szennyezett olajat volt kénytelen kiemelni a vezetékből, és elraktározni, amit aztán különféle technológiai folyamatokkal tisztítanak meg. A Transznyeft olajvezeték-üzemelő vállalat hordónként 15 dollár kártérítést ajánlott fel, ami számítások szerint összesen 11 millió dollár összeget jelenthet a Mol-nak.

6. Vigyázó szemek a Mészáros-papírokon és az OTP-n

Az Opus Global, a 4iG és az Appeninn árfolyama egyaránt nagyot csökkent annak hatására, hogy az önkormányzati választásokon a kormányzó Fidesz sok pozíciót veszített. Az OTP viszont megközelítette a 13 250 forintos, idén áprilisban elért történelmi rekordját. Érdekes lesz ma figyelni, merre indulnak ma e papírok.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG