3p

Megint emelkedéssel zárták a napot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 531,74 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 57 878,43 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 31,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,44 százalékkal 8800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el. Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 1,15 százalékkal 14 515 forintra nőtt, forgalmuk 16,5 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama nem változott, 2780 forint marad, 7,0 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 13,0 forinttal, 2,16 százalékkal 590 forintra csökkent, forgalma 665,4 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5129,94 ponton zárt csütörtökön, ez 36,21 pontos, 0,71 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BUX emelkedése elsősorban az OTP-nek és a Richternek köszönhető. A legnagyobb forgalom az OTP részvényeiben volt, meghaladta a 16 milliárd forintot. Emögött az húzódhat meg, hogy sorra jelennek meg OTP-vel kapcsolatos nemzetközi elemzések, az új célárak, ezek jellemzően pozitívak. Például Societe Generale csütörtökön adta ki az OTP részvényeire a 18 250 forint új célárat. A Richter árfolyamára és forgalmára kedvezően hatott az a hír, hogy amerikai partnervállalata, az AbbVie felvásárolja az ImmunoGen vállalatot 10 milliárd dollárért.

A londoni FTSE-100 mutató 0,41 százalék, a frankfurti DAX-index 0,30 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 0,59 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,24 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezárás után New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,65 százalékos pluszban, az S&P 500-as index 0,21 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,76 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 2,03 dollárral (2,45 százalékkal) 80,85 dollárra csökkent. A nemzetközi olajpiac a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ jövő évi kitermeléssel kapcsolatos miniszteri szintű fórumának fejleményeire reagált. Az OPEC+ tagjai csütörtökön közel napi 2 millió hordós önkéntes termeléscsökkentésben állapodtak meg, Brazília pedig várhatóan jövőre csatlakozik a szövetséghez.

Az arany ára unciánként 0,31 százalékkal (6,40 dollárral) 2040,70 dollárra süllyedt. Az európai gázár emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, januári határidős jegyzésében 1 megawattóra 41,88 eurón zárt, ami 1,380 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 52,64 eurón, egy éve 139,92 eurón zárt.  Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG