5p

Hétfőn hajnalban csalódást keltő kínai makroadatok láttak napvilágot, ami miatt az európai, így a magyar tőzsde is gyengüléssel indította a hetet. Emellett a koronavírus-járvány újabb hullámától is sokan tartanak, de a pesszimizmust erősíti, hogy Afganisztánban a nyugati diplomatákat szégyenletes menekülésre kényszerítették.

Mérsékelt erősödéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsdék irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 15,53 ponttal, 0,04 százalékkal, 35 515,38 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 7,98 ponttal, 0,18 százalékkal emelkedett, és 4468,82 ponton zárta a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,6 ponttal, 0,04 százalékkal emelkedett, így 14 822,9 ponton végzett. Az új hét azonban új, kedvezőtlen híreket hozott, ami inkább az eladások felé billentette a befektetőket.

Az afgán helyzet és a járvány

A hétvégén gyakorlatilag befejeződött a tálibok villámháborúja. Az iszlámista erők néhány nap alatt leigázták az országot, fejvesztett menekülésre kényszerítve a nyugati országok polgárait és diplomatáit. Az eset kapcsán számos kommentár veti Joe Biden amerikai elnök szemére, hogy elhibázott volt az amerikai csapatkivonás, amelyet követően gyakorlatilag minimális ellenállás mellett tudták a tálibok megkaparintani a hatalmat.

Az is aggasztóan hat, hogy az oltási programok előrehaladása ellenére a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugati országokban és Kínában is növekszik. A regisztrált esetek ugyan messze vannak a második vagy a harmadik hullám csúcspontjaitól. Ugyanakkor Kínában például újra nagyon szigorú korlátozásokat rendeltek el, amelyeknek gazdasági kihatása is van. Így például az elmúlt napokban újra részlegesen lezárták az ország legnagyobb tengeri kikötőjét, amely a globális ellátási láncokban is fennakadásokkal járhat a szakértők szerint.

Csalódást keltő adatok érkeztek Kínából

A várakozásoknál is nagyobb ütemben lassult a kínai ipar és kiskereskedelem növekedése júliusban, amikor az ország több területén ismét felbukkant a koronavírus-járvány, egyes régiókban pedig heves esőzések okozta áradások pusztítottak. A kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint az ipari termelés júliusban 6,4 százalékkal növekedett éves összevetésben. Elemzők 7,8 százalékos bővülést valószínűsítettek a júniusban jegyzett, 8,3 százalékos növekedést követően. Havi összevetésben júliusban 0,30 százalékos bővülést regisztráltak az előző hónaphoz képest, míg az év első hét hónapját tekintve a kínai ipar 14,4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve.

Változik a szélírány? (Fotó: Pixabay)
Változik a szélírány? (Fotó: Pixabay)

A termelés kiemelkedően erős növekedését mérték az autóipar új energiával működő járművek termelésével foglalkozó ágazatában: a bővülés mértéke júliusban elérte a 162,7 százalékot éves összehasonlításban, ismét erősödve a júniusi, 135,3 százalék után. Az autóipar egészét tekintve azonban továbbra is visszaesést regisztráltak: a termelés júliusban 15,8 százalékkal zsugorodott a szektorban éves összevetésben.

A kiskereskedelmi forgalom 8,5 százalékkal nőtt júliusban a múlt év azonos időszakához képest. Elemzők 11,5 százalékos bővülést jósoltak a júniusi, 12,1 százalékos növekedés után. A vártnál gyengébb adat azonban így is a kiskereskedelem tizenegyedik hónapja tartó növekedését tükrözte. Tavaly júliusban a kiskereskedelmi forgalom még 1,1 százalékos zsugorodást mutatott. A kiskereskedelem forgalma havi összevetésben 0,13 százalékkal visszaesett júniushoz képest, míg január-júliusban 20,7 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összehasonlítva.

A statisztikai hivatal az adatok által egy időben közzétett közleményében rámutatott: a júliusi adatok hátterében a globális járványhelyzet alakulása miatti, kiszámíthatatlan külső környezet mellett a Kína területén ismét felbukkanó járványgócok, valamint a szélsőséges időjárás okozta természeti katasztrófák állnak. Aláhúzták: a gazdaság helyreállása még mindig instabil és egyenetlen.

Csökkenéssel nyitott a BÉT és Európa is

A negatív hírek hatására a vezető európai börzék eséssel indították a hetet. Az első két órát követően a német DAX 0,4 százalékos veszteségben állt, míg a londoni tőzsde irányadó indexe 0,8 százalékkal, a párizsi börze mutatója pedig 0,6 százalékkal gyengült.

A magyar piac sem volt képes a trendeknek ellentétes mozgásra, hiszen a BUX fél százalékot veszített. Ami a legfontosabb magyar papírokat illeti, az OTP 0,3 százalékot csökkenve 16630, a Mol 1,1 százalékos eséssel 2402 forint. Fél százalékot gyengült a Telekom papírja is, amely 434 forint. Ezzel szemben a Richter egy százalékos erősödést követően 8875 forint.

Árfolyam

Stabilan indította a hetet a forint, a magyar fizetőeszköz ugyanis hétfőn reggel a 352-es szint alá jutott az euróval szemben. Nagy kérdés persze, hogy a lélektani 350-es szinttel mit tud kezdeni az árfolyam, míg ez alatt 349,48-nál húzódik újabb támasz, alatta pedig 347,50-nél.

Az árupiacokon az olaj mutatott nagyobb mozgást, hiszen mind az Európában irányadó Brent, mind az Amerikában fontos WTI egy százalék körüli eséssel indította a hetet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG