1p
A kínai vezetés kiterjeszti a külföldiek számára kínai részvény- és kötvénypiaci befektetéseket lehetővé tevő program kereteit, valamint a határon túliak jüan-alapokba való befektetési lehetőségeit - jelentette be a Kínai Értékpapírszabályzó Bizottság (CSRC).

Utóbbi, RQFII néven ismert program kereteit a jelenlegi 70 milliárd jüanról (2,5 ezer milliárd forint) rekord magasságba, 200 milliárd jüanra (7,2 ezer milliárd forint) emelnék, erről a CSRC már elviekben megegyezett a kínai jegybankkal és a devizapiaci felügyeletért felelős szabályzószervvel, a SAFE-val is - jelentette be Kuo Su-csing, a szabályzó bizottság elnöke.

A tavaly decemberben életre hívott RQFII a kínai valuta nemzetközivé válását szolgálja, külföldi beruházók hongkongi jüan-alapokon keresztül fektethetnek be a szárazföldi Kína értékpapírpiacain. Kezdeti összege 20 milliárd jüan (720 milliárd forint) volt, rendkívüli sikere és az ennek nyomán növekvő kereslet miatt áprilisban bővítették ki 70 milliárd jüanra.

Egyetértés van a szervezetek között a kvalifikált külföldi intézményi befektető (QFII) program kiterjesztéséről is - mondta Su-csing. A külföldi intézmények számára a kínai részvény- és kötvénypiacon való befektetéseket lehetővé tevő QFII jelenlegi kerete 80 milliárd dollár, melyből szeptember közepéig több mint 30 milliárd dollárt használtak fel a külföldi intézményi befektetők.

A program népszerűsége töretlen: az idei év első nyolc hónapjában 72 külföldi vállalat kapott kvótát 9,18 milliárd dollár értékben, miközben számuk tavaly egész évben csak 29 volt. A kvóták betöltése után azokat továbbnövelik, a program automatikusan folytatódik majd - ígérte a szabályzó hatóság. Emellett a legnagyobb befektetőknek a jövőben lehetőségük lesz minden eddiginél nagyobb piaci részvételre, a jelenleg egymilliárd dollárban maximált kvóták plafonját ugyanis emelni készülnek. A nagyobb kvótákra kereslet is van: nyáron például a katari kormány jelentette be, hogy ötmilliárd dollár értékben fektetne be a kínai értékpapírpiacokon.

A Hszinhua hírügynökség értesülései szerint a CSRC a változtatások részeként tervezi azt is, hogy megnöveli a hosszú távú befektetők számára osztalékaik után járó adóvisszatérítés mértékét, ezzel is vonzóbbá téve a több évre szóló befektetést. Su-csing megjegyezte: a CSRC a devizaáramlás mechanizmusának javítását is tanulmányozza, a nagy intézményi befektetők számára ugyanis lehetővé kívánják tenni, hogy nagyobb összegeket mozgathassanak Kínán kívülre. A devizakiáramlást Kínában jelenleg szigorúan szabályozzák a hatóságok, ennél "kiegyensúlyozottabb" megközelítési módokat keresnek, ami a szabályok lazítását, nem pedig teljes eltörlését jelenti majd - mondta Su-csing.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG