4p
Egész nap három százalék körüli pluszban járt a Richter részvénye, és sok év után végre ismét átlépte az 5000 forintos határt. A forint stabilan gyengécskéből erősödésre váltott este, a dollár viszont hét hónapos csúcsok közelében tanyázik. Olcsó lett az olaj, esett a Mol.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Végre átlépte az 5000 forintos határt a Richter árfolyama, amire a részvényesek már nagyon régen várhattak, hiszen sok éve nem volt rá példa. A részvénnyel kapcsolatban pedig mostanában két jó hír is érkezett, a cariprazine gyógyszer ügye is sokat haladt előre, és a gyorsjelentése is kedvező volt.

Ennek ellenére a részvény többször is hiába indult meg felfelé az utóbbi hetekben, nem jutott igazán messzire. Ma azonban újabb rohammal áttörte ezt a határt, a maximuma 5040 forint volt. A nap nagy részében 3,0-3,3 százalékos pluszban mozgott, az 5020 forintos zárás 3,0 százalékot jelent.

Elgyengült a Mol a végére

A BUX 0,9 százalékkal erősödött, sokkal jobban teljesített, mint a pirosba boruló európai részvényindexek. Az OTP a nap elején kissé emelkedett, közepén stagnált, majd a végén megint felment, de csak szerényen, 0,5 százalékkal. A pénzintézet az Equilor szerint pénteken reggel teszi közzé gyorsjelentését.

További árfolyamok>>>>>>>

A Mol kezdetben szintén jól teljesített, de a nap végére 0,4 százalékos mínuszba süllyedt, talán az elgyengülő olajár hatására. A horvát választások kimenetele egyelőre bizonytalannak látszik, mint ahogy az is, hogy a leendő kormány hogyan kezeli majd az INA ügyét. A Magyar Telekom továbbra is csekély mozgásokat produkál, ezúttal egy forinttal, negyed százalékkal lefelé tartott.

Hét havi csúcson a dollár

A pénteki jó amerikai munkaerő-piaci adatok hatása a dollár árfolyamán még ma is érződött, akkor az euró/dollár 1,0720-ig zuhant, és ma is 1,0765-ig ment vissza. Utoljára áprilisban volt ilyen erős az amerikai deviza, amelynek ereje az egész világgazdaságra hatással szokott lenni.

(Érdemes megnézni például ebben a cikkben az első grafikont, a zöld vonal a dollárindex éves változását jelzi. Ahol magasan áll, ott sokat erősödött a dollár, és pirossal különböző világgazdasági problémákat, válságokat jelöltek be. Ahol alacsony, gyengült a dollár, ott kék felirattal az amerikai gazdaság problémás időszakai vannak feltüntetve.)

További árfolyamok>>>>>>>

Kínai csalódás és jengyengülés

A forint kezdetben nem sokat mozgott, az euróval szemben 314,40 körül maradt, ahol péntek este, de azután vett két kanyart. Először felszúrt az árfolyam 315,20-ig, azután este leesett 313,30-ig, ami fél százalékos erősödés.

Reggel Kínából csalódást keltő exportadat jött ki, ennek ellenére a Shanghai Composite 1,6, százalékkal emelkedett. Lehet, hogy ott is az a mechanizmus kezd el működni, mint gyakran Amerikában, hogy ha rossz hír jön a gazdaságból, arra jól reagál a tőzsde, mert gazdaságpolitikai élénkítést, monetáris könnyítést, pénzesőt remélnek miatta, és fordítva. A Nikkei 225 pedig két százalékkal emelkedett, amiben az is benne lehet, hogy gyorsulni látszik a japán jen gyengülése.

Volt, amit Kína nyomasztott, volt, amit az enyhe idő

Európában már nem volt jó a hangulat, a német, francia és brit indexek sokáig inkább fél százalék körüli, a nap végére viszont már majdnem másfél százalékos mínuszban voltak. Az esés az amerikai piacok nyitásával gyorsult, az ottani indexek is 1,3 százalékos mínuszban vannak. Ennek részben az említett kínai exportadat, részben pedig az lehetett a fő oka, hogy az OECD visszavágta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését.

A nyersanyagoknak nem szokott jót tenni az erős dollár, az olajat egy készletadat is nyomasztja, így a WTI 1,1 százalék körüli eséssel kevéssel 44 dollár alá csúszott. A Brent mostanában jobban tartja magát, itt csak fél százalékos volt az esés. Az arany stagnált, az ezüst nagyot esett. Az amerikai gáz ára 3,5 százalékkal zuhant, állítólag megint az enyhe időjárásra vonatkozó prognózisok miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG