5p
Ősidők óta próbálja az emberiség az öregedést legyőzni, lassítani. Úgy tűnik, már sikerült, de még csak halaknál és egereknél. Most egyre inkább az emberkísérletek vannak napirenden. De mi lesz, ha sikerül 130 évig élni? Összeomlik a nyugdíjrendszer? Vagy csak a gazdagok élhetnek sokáig?

Egy kisgyerek képével kezdi cikkét a Der Spiegel német hetilap szombati száma, kérdése: lesz-e ő 130 éves? A kutatók egy része szerint igen. Egy német hajógépész nemrég 114 éves korában halt meg, ezzel világcsúcsot állított be. Vajon mi volt a titka? És egyáltalán hány évig élhet egy ember?

New Yorki tudósok néhány évvel ezelőtt arra a következtetésre jutottak, hogy az ember még a legkedvezőbb körülmények között sem nagyon élhet tovább 115 évnél. Ehhez az említett csúcstartó nagyon közel került. Most azt próbálják kideríteni, hogy mi az aggastyánok titka. Valahol, az életmódban, az anyagcserében vagy a genetikai örökségben kell a hosszú élet és egészség rejtélyének megírva lennie – gondolták a kutatók.

A címlapsztori szerint a kutatások már látványos sikereket tudnak felmutatni. A laboratóriumi állatkísérletekben az élet meghosszabbítása sokszor sikerült. Gyógyszerek, hormonok és génmanipuláció kombinációjával tudták gyümölcslegyek, egerek, halak öregedését késleltetni. Ezzel ezek az állatok egyre újabb és újabb korrekordokat állítanak fel.

Fiatalság-elixír?

Bizonyos fonálférgek élettartamát pedig sikerült megtízszerezni. Sőt egyes öreg kísérleti állatokat sikerült visszafiatalítani is. Német tudósok fiatal halak bélflórájából készített fiatalító koktéllal érték ezt el. Amerikai kollégáik pedig fiatal egerek vérében találtak egyfajta fiatalság-elixírre utaló jeleket.

Bár még nem is mindegyik eljárás működési mechanizmusát ismerik, eljött az ideje az emberkísérleteknek is – írják. A hatóságok azonban egyelőre elutasítják, hogy az öregedés leküzdése terápiás cél legyen. Így a tudósok egyelőre az életkorhoz kapcsolódó panaszok kutatására koncentrálnak. Például Kaliforniában alzheimer-betegeknek emberi vérplazma-enzimet fecskendeznek be.

Fiatalodás, mint mellékhatás?

Másutt az állatkísérletekben már bevált anyagokat például makula-degeneráció kezelésére próbálják felhasználni. Lehet, hogy egyes felhasznált anyagoknál mintegy mellékhatásként fog fellépni az élet meghosszabbítása, ahogy a New Yorki gerontológus, Nir Barzilai kísérleteinél is remélik.

A gépektől eltérően az élőlények rendelkeznek azzal a képességgel, hogy magukat javítsák meg. A szervezetben olyan mechanizmusok dolgoznak, amelyek a károkat elhárítják. Emiatt biológiai oldalról az örök élet nem tűnik lehetetlennek – írja a hetilap. Ám a természetnek normális körülmények között nincs oka arra, hogy halhatatlan teremtményeket hozzon létre.

Nem az aggastyánok élete abnormális?

Inkább a jó túlélő képességű és sikeres szaporodással kecsegtető utódok létrehozása a cél. Az utódok létrehozása után az idősebbek élete elveszíti biológiai jelentőségét. De az élet meghosszabbítása ennek ellenére lehetséges.

A kutatók sok ezer magas kort megért aggastyán genetikai anyagának kiértékelése után sem igazán tudják, mi okozhatja a kiugróan hosszú életet. Egyszerűen nem találtak semmi különöset. Az anyagcseréjük például általában makkegészséges, ellentétben a legtöbb, civilizációs betegségekben szenvedő átlagemberétől. Ezért azt feltételezik, hogy nem az ő genetikai anyaguk különleges, hanem talán a többiekében van túl sok hiba. Erre utal különböző állatok, például egyes halak genetikai anyagának tanulmányozása is.

A biológiai óránk

Egy Steve Horvath nevű amerikai kutató fedezte fel a sejtjeinkben levő biológiai órát, amely mutatja, hogy mennyi időt töltöttünk eddig el az életben. Jobban mutatja a biológiai öregedést, mint az életéveink száma. A nagyon túlsúlyos emberek például gyorsabb ütemben öregednek. A rendszeres mozgás viszont a biológiai vagy epigenetikus órát lelassítja.

Mások már azt kutatják, hogyan lehetne ezt az órát teljesen átállítani. Találtak már olyan fehérjéket, amelyek képesek az órát az embrionális állapothoz visszaállítani a sejtekben. (Egy japán kutató, Shinya Yamanaka 2012-ben meg is kapta az orvosi Nobel-díjat hasonló kutatásaiért.) A módszer egérkísérletekben működött ugyan, de a sejtek egy részében rák alakult ki. Már emberi szövetekkel is próbálkoznak. A módszer még csak sejtek és szövetek esetében működött.

Az első 130 évesek

Az első gyermek, aki meg fogja élni a 130 éves korát, ma már megszületett – mondta az egyik tudós. Az újabb és újabb orvosi kutatások segítségével minden egyes hónappal, amit túlélünk, körülbelül egy további hetet nyerünk az életünkhöz. Az öregedés kutatása azonban ezt erősen felgyorsíthatja.

Mások felteszik a kérdést: akarjuk egyáltalán az emberi életet tetszés szerint nyújtani? “Akarjuk, hogy Németország az aggastyánok köztársasága legyen?” – hangzik a provokatív kérdés. Hogyan működne ilyen körülmények között a nyugdíjrendszer? Hogyan lehet megakadályozni, hogy csak gazdagok részesüljenek az örök ifjúság áldásaiból?

Időskori fájdalmak tömkelege

Erkölcsi kötelességünk-e azokat a borzasztó fájdalmakat, amelyek sok időskori betegséggel járnak, megszüntetni vagy a lehető legkisebbre csökkenteni? És ha az életkorral csak a fájdalmakat hosszabbítjuk meg? Időseknél gyakran előfordul, hogy mire az orvosok egy betegséget megszüntettek, már jelentkeznek is a második tünetei. Majd a harmadiké.

Ezért sok kutató nem annyira az élet meghosszabbítására koncentrál, mint inkább arra, hogy az idősek minél több időt tölthessenek jó egészségben haláluk előtt. Vagy arra, hogy az ifjúságot a megfelelő életmóddal hosszabbítsák meg.

Németországban 1980-ban 975 száz évnél idősebb ember élt. A számuk 2000-ben már 5699, 2017-ben pedig 14 194 volt. Húsz év múlva a becslések szerint 140 ezren lesznek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jöt – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG