2p
A fejlett piacok évek óta lekörözik a feltörekvő piacokat, az elmúlt hetekben viszont fordulat látszik a piacok viselkedésében.

A feltörekvő részvénypiacok alulteljesítése igazából nem idén, hanem 2011 elején kezdődött, de csak 2013-ban vált nyilvánvalóvá, amikor az emelkedő fejlett tőzsdék állva hagyták a gyengülő devizáktól, magasabb állampapírhozamoktól sújtott fejlődő piacokat. Az utolsó szakasz a tapering jegyében telik immár tavaly december óta, amikor is először hangzott el FOMC meeting-en a QE csökkentés lehetősége - írja friss bejegyzésében a Totalreturn blogon Loncsák András, az Aegon Alapkezelő vezető vagyonkezelője.

A legutóbbi hetek piaci folyamatai alapján azonban az eddigi minták megváltozni látszanak, és néha már látunk pozitív, kockázatkereső piaci reakciót jó makro adatra is - pedig a jó makroadatok közelebb visznek minket a pénznyomda leállításához.

A taperingtól való félelem már olyan hosszú ideje meghatározza a befektetői környezetet, hogy éppenséggel akár már be is épülhetett a várakozásokba, pozíciókba, így a kötvényvásárlás-csökkentés tényleges bejelentése az ellenkező hatást is kiválthatja - írja Loncsák András.

Vajon valóban olcsók a fejlődő piaci részvények? Folytatás a Totalreturn blogon >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG