4p

A keddi történelmi rekord után úgy tűnt, a magyar tőzsde célba veheti az 50 ezer pontos szintet, hiszen enyhe emelkedéssel kezdett. A kezdeti lelkesedés azonban gyorsan elillant.

Enyhén pozitív kezdésre lehetett számítani szerdán az európai értékpapírpiacokon. A főbb mutatók valóban pluszban kezdtek, ám a délelőtt folyamán ez elolvadt, és 11 órakor a frankfurti DAX már kisebb mínuszt mutatott, míg a londoni és a párizsi tőzsde vezető indexei minimális emelkedést jeleztek.

Ennél rosszabb volt a helyzet Budapesten, hiszen a BUX ugyan pluszban indította a napot, ám a késő délelőtti időszakra már közel 1 százalékos veszteségben állt. A kerékkötő az OTP részvénye volt, amely 1,3 százalékkal esett vissza, de a Mol és a Richter is gyengült. A nagyobb forgalmú részvények közül az Opus szerepelt délelőtt a legrosszabbul, hiszen 3,5 százalékot meghaladó mértékben zuhant. A vállalat egyébként kedden este tette közzé előző negyedéves számait.

Árfolyam

A befektetők egyébként világszerte az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény kétnapos ülésének végét várják, és attól remélnek iránymutatást. Sokan tartanak attól, hogy a Fed esetleg szigorítani fog a jövőben, és erre a mostani ülésükön már utalhatnak is. Ennek valószínűsége azért nőtt meg az utóbbi időben, mert mind az áprilisi, mind a májusi inflációs adat meglepően magas lett az Egyesült Államokban, előbb 4,2 százalékos, majd a múlt hónapban 5 százalékos fogyasztóárindex-növekedésről adtak számot a statisztikák.

A Fed ülése kapcsán az Equilor elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy ma este jelennek meg a friss makrogazdasági prognózisok, illetve a Dot Plot ábra, ami már jelzésértékű lehet. Ez ugyanis egy olyan ábra, amely a monetáris tanácsi tagok véleményét jelzi a Fed jövőbeni alapkamat szintjéről. Ha a tagok többségének az a várakozása, hogy például negyed év múlva magasabb lesz az alapkamat, akkor ez általában be is következik, mivel az ő szavazataik alapján módosítják az alapkamatot. Emellett a jegybank elnöke, Jerome Powell is beszélni fog.

Jerome Powell, a Fed elnöke szabhat irányt a tőzsdék mozgásának (Fotó: EPA/SHAWN THEW)
Jerome Powell, a Fed elnöke szabhat irányt a tőzsdék mozgásának (Fotó: EPA/SHAWN THEW)

Az elemzők egyébként azon az állásponton vannak, hogy most aligha történik konkrét lépés, ám arra kaphatunk jelzéseket, hogy a jövőben mit és milyen ütemben változtathat az amerikai jegybank. Az Európai Központi Bank egy héttel ezelőtt a tőzsdék szempontjából meglehetősen pozitív üzenetet küldött, hiszen tartósan laza monetáris politikát jelzett előre. Ha azonban a Fed most a szigorítás felé tesz lépéseket, akkor az elmúlt egy hónap tőzsdei emelkedése után izgalmak jöhetnek a piacokon.

Az inflációs nyomás egyébként nem látszik enyhülni, többek között a nyersanyagok drágulása miatt. Szerdán reggel az olaj például újabb ugrást követően többéves csúcsok közelében mozgott. Szerda reggel az augusztusi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 58 centes, 0,78 százalékos pluszban, 74,57 dolláron állt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, míg a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónként 72,66 dollárba került júliusi szállításra, 54 centtel, 0,75 százalékkal nőtt az ár. A délelőtt folyamán ugyan néhány centtel lentebb kerültek az árak, de így is emelkedést mutat mindkét olajfajta az egy nappal korábbi árakhoz képest.

Megugró keresletet várnak az olaj piacán (Forrás: Pixabay)
Megugró keresletet várnak az olaj piacán (Forrás: Pixabay)

Miután a járványhelyzet világszerte javulni látszik, és az oltási programok révén nő a védettek száma, így általános nézet, hogy az idei és a következő évek is erős gazdasági növekedéssel, és a nyersanyagok iránti erős kereslettel járnak. Nem véletlen, hogy az olaj esetében is mindenki további áremelkedésre számít. Az elemzők szerint a nyersolaj iránti kereslet várhatóan nagyon erőteljesen ugrik meg és már a jövő év második felében visszatér a koronavírus-járvány előtti szintekre az amerikai, az európai és a kínai gazdaság fellendülésével párhuzamosan.

Egyébként a nyersanyagárak növekedése számos helyen okoz fejfájást, számos országban probálják valamilyen módon visszafogni ezt. A kínai állami cégek külföldi nyersanyag-beszerzéseit például egyre jobban felügyeli az állam, igaz, közben ígéretet kaptak a nemzeti fémtartalékokhoz való hozzáféréséhez is. Az nem publikus információ, hogy az egyes ércekből Kína mekkora tartalékokkal rendelkezik. Ugyanakkor az Equilor beszámolója szerint a hír hatására nem meglepő módon a londoni fémjegyzések esésnek indultak, csakúgy mint a szingapúri vasérc ára. Kína az intézkedésekkel az inflációt szeretné kordában tartani, mely veszélyezteti a nagy ázsiai ország pandémiából való gazdasági kilábalását.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43240 42960 43400 +1,36% 43160 43230 2 286 090 910 HUF 2026-11-05 09:52:22
MOL 5000 4992 5090 -1,96% 4996 5000 521 221 109 HUF 2026-11-05 09:51:02
MTELEKOM 2892 2880 2938 -0,96% 2892 2894 152 787 814 HUF 2026-11-05 09:50:31
RICHTER 12880 12850 12980 -0,16% 12880 12900 87 622 930 HUF 2026-11-05 09:52:01
OPUS 214 213 214 -0,23% 212 214 1 804 896 HUF 2026-11-05 09:52:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG