4p
Az iráni atommegállapodás felmondása után az olajárak elszálltak, de a részvénypiacokon szerényen optimista a hangulat. Itthon a BUX szembe ment az árral, aminek az oka a gyorsjelentésekben és az olajban keresendő. A forint gyengécske, ma már 315,50 körül jár az euró. A török líra magához tért, mikor Erdogan értekezletet hívott össze róla.
Iráni olajfinomító, a háttérben tankerekkel. Fotó: EPA/Abedin Taherkenareh

Az olaj ára a tengapi elnöki bejelentés után, amely során Donald Trump élő adásban felrúgta az Iránnal kötött atommegállapodást, már tegnap este meglódult, ma pedig folytatta. Ráadásul az amerikai EIA (Energy Information Administration) is az olajkészletek vártnál nagyobb csökkenéséről jelentett, így a kőolaj ma meignt három százalék feletti pluszban van, a WTI 71,0, a Brent 77,0 dollár felett.

Ez persze alaposan felviszi az olajkitermelő cégek árfolyamát is, ami a tőzsdeindexekben is érezhető, főleg New Yorkban és Londonban. A piacok amiatt is lehetnek némileg optimisták, mert az irániak egyelőre legalább Európával fenn akarják tartani az atommegállapodást. Elmúlt egy fontos bizonytalansági tényező, amit a tőzsdék nem szoktak szeretni, és lehetett volna rosszabb is.

Európában sok gyorsjelentés jött, a német DAX 0,2, a francia CAC 0,2, a brit FTSE-100 1,3 százalékkal ment fel. Az USA-ban az S&P 500 0,4, a Nasdaq indexe 0,3, a Dow Jones 0,2 százalékkal emelkedik hat óra után nem sokkal.

A Mol vezette az esést

A magyar BUX index 1,6 százalékkal esett, miközben térségünkben a cseh index hasonló mértékben süllyedt, a lengyel viszont két százalékkal emelkedett. Az esést itthon a Mol vezette, 3,2 százalékkal 2700-ra. Ennek oka az olajárakban is kereshető, mert ami jó a kitermelésnek, az általában nem jó a finomítóknak, ahol csökken az árrés. A múlt pénteki gyorsjelentés sem volt teljesen pozitív.

További árfolyamok itt láthatók

Az OTP egy százalékkal 10 560-ra, a tegnap reggel jelentő Richter 0,2 százalékkal 5350-re süllyedt. A Telekom, amely tegnap este tette közzé jelentését, 1,8 százalékkal 445-re ment le. Az OTP várhatóan péntek reggel jelent.

Eladják a UPC-t

Az amerikai kötvényhozam megint évi három százalékra emelkedett, ami erősítette a dollárt, de csak egy kicsit. Az euró/forint tartósan 315 fölött mozgott délután, reggel 315,70-ig is felment, most 315,40. Az emelkedő tendencia tehát lassan folytatódik. A lengyel zloty és a román lej pedig ma erősödött.

A Liberty Global eladja azon vállalatait a Vodafone-nak, amelyek Németországban, Magyarországon, Romániában és a Cseh Köztársaságban vannak – jelentették be ma. A Liberty Global hét százalékkal esik New Yorkban, a Vodafone 0,6 százalékkal ment fel Londonban.

Száguldanak az olajcégek

Franciaországból rossz vállalati termelési adatok érkeztek márciusról. Ma a Deutsche Telekom, a Delivery Hero, az EVOTEC, a Brenntag, a ProSieben, a Fraport is fókuszbvan volt a Teleboerse.de szerint. A Siemens erőmű-üzletága jelentős visszaesést szenvedett el, a cég nyeresége is csökkent, de a részvény emelkedni tudott 3,9 százalékkal, mert az elemzők pesszimistábbak voltak.

Londonban a British Petrol 3,9 százalékkal lőtt ki az olajár miatt, a Royal Dutch Shell 3,3 százalékkal. Az USA-ban a Chesapeake Energy 5,9 százalékkal száguld, az Exxon csak 2,3 százalékkal.

Megrángatták a török lírát

A török lírát mostanában nagyon megrángatták: voltak új történelmi mélypontok, innét a jegybank kamatemeléssel visszarántotta, majd jött egy leminősítés, arra megint begyengült. A napokban újra történelmi mélypontok közelében járt, miközben júniusban előrehozott választások lesznek.

Nem nézne ki jól, ha most omlana össze az lország fizetőeszköze, így Erdogan elnök ma összehívta a gazdaság fő döntéshozóit egy líra-értekezletre. Emiatt ma a líra jó nagyot menetelt, 1,5 százalék feletti pluszban is járt, de most megint csak 0,5 százalék a nyersége.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG