6p

A forint gyengülése nem akar leállni, vélhetően az erősödő dollár sújtja, de a csökkenő kamat is ebbe az irányba hat. Az olaj rég nem látott erős hónapot zárt, a Mol előző negyedéves eredménye viszont még gyenge lehet. Lítiumot árul egy olajcég, hackertámadás roggyantott meg egy kriptovaluta-szektort.

Rossz a hangulat az európai tőzsdéken, a főbb indexek 0,8-0,9 százalékkal esnek. Pedig a német DAX index hétfőn új történelmi csúcsot döntött, 16 500 pont fölé emelkedett. Ma az amerikai határidős indexek is mínuszban állnak.

A kínai Caixin feldolgozóipari index hat hónapos mélypontra, 49,2-re esett júliusban, a várakozásoknál lejjebb. A gyorsjelentési szezonban ma talán az AMD, az Uber és a Pfizer lehetnek a legérdekesebbek.

A BUX index egyelőre szerény pluszban van, dacol a viharral. Az OTP, a Mol és a Richter egyaránt 0,3 százalék körüli emelkedést ért el, a Telekom 1,4 százalékkal ment fel. Ugyanennyivel esik viszont az Opus.

390 felett az euró, de miért?

Tovább gyengül a forint, ma már volt 390,80 is az euró, jelenleg 388,50. Ez utóbbi is több mint egy forinttal magasabb az egy nappal korábbinál. Az európai földgáz árfolyama 1,3 százalékkal emelkedett, az olajé fél százalékkal csökkent. A dollár ismét erősödik.

Árfolyam

Jól körülhatárolható oka nincs a forintgyengülésnek az Erste Befektetési Zrt. szerint, talán a szeptember utáni "kamatpálya körüli bizonytalanság jeleit láthatjuk az árfolyamra vetülni". Ma reggel az előzetesnél is kedvezőbb májusi külkereskedelmi adat látott napvilágot, és a feldolgozóipari BMI is enyhén javult. (A forint gyengülésében ugyanakkor közrejátszhatott az a délelőtti hír is, miszerint az Egyesült Államok jelentősen korlátozta a Magyarországról érkezők vízummentességét - a szerk.). 

Nincs erő a forintban

Nem találja az erőt a forint, így az EURHUF árfolyam is egyre csak feljebb kúszik – írja a KBC Equitas.

Az utóbbi időben a dollár erősödése sem segített a magyar devizának, emellett a fokozatos kamatcsökkentések is gyengítik a vonzerejét.

Emellett a technikai kép sem mutat túl jól, hiszen a 200 napos mozgóátlagon is átjutott az EURHUF. “Utoljára március közepén járt több napon keresztül a mozgóátlag környékén, ám idővel végül sikerült fordulatot bemutatni” – írja a brókercég.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Rossz Mol-eredmény jön?

A Mol augusztus 4-én piacnyitás előtt hozza nyilvánosságra második negyedéves számait. Gyenge eredményre számítunk, részben a romló fundamentumok, részben a jelentős különadó-kötelezettségek miatt – írja az Erste Befektetési Zrt.

De kedvező, hogy a fundamentumok júliustól javulni kezdtek, így a harmadik negyedéves kilátások jobbak. A cég várhatóan már nem számol el akkora különadó-befizetésekkel, mint az előző időszakban tette.

Így talán ez a második negyedév lehetett a mélypont a vállalat profitabilitásában.

Rég nem látott emelkedés az olajnál

Az olajárak hétfőn újabb háromhavi csúcsra emelkedtek, és 2022 januárja óta a legnagyobb havi emelkedést könyvelhették el (WTI: +16, Brent: +14 százalék). Ezt a globális kínálat szűkülése és az év hátralévő részében várhatóan növekvő keresletre utaló jelek idézhették elő a Reuters szerint. Pénteken zsinórban az ötödik heti emelkedést jegyezték fel.

Szaúd-Arábia valószínűleg további egy hónappal, szeptemberre is kiterjeszti a napi egymillió hordó/napos önkéntes kibocsátás-csökkentést. A szaúdi kitermelés napi 860 ezer hordóval (bpd) mérséklődött júliusban, míg a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) teljes kitermelése 840 ezer bpd-vel volt alacsonyabb – derült ki a Reuters felméréséből.

Senki sem kételkedik abban, hogy az OPEC+ feszesen tartja a piacot - mondta az Oanda elemzője.

Lítiumot az olajkereskedőktől?

Az Exxon tárgyalásokat folytat a Teslával, a Forddal, a Volkswagennel és más autógyártókkal arról, hogy lítiummal lássa el őket. Az olajipari óriás azon dolgozik, hogy üzletet építsen a kulcsfontosságú akkumulátor-fém köré – állítja a Bloomberg.

Az Exxon egyike azon olaj- és gázipari vállalatoknak, amelyek a lítiumtermelésbe kívánnak betörni, hogy kihasználják az elektromos járművek akkumulátoraiban való felhasználás miatt megugró keresletet. Valamint, hogy diverzifikáljanak, ne csak a fosszilis tüzelőanyagoktól függjenek.

A Benchmark Mineral Intelligence kutatóintézet szerint a világnak közel 60 új lítiumbányára és -üzemre lesz szüksége, hogy kielégítse a növekvő keresletet.

Damoklész kardja a DeFi felett

Elromlott a hangulat a napokban a kriptovaluták piacán, a bitcoin csak 1-2, de sok DeFi (decentralizált pénzügyi) érme 5-15 százalékkal esett. Nagy aggodalmat okozott a Curve (CRV) decentralizált kereskedési rendszer meghekkelése. Bár a kár valószínűleg “csak” pár tízmillió dollár, félő volt, hogy az ellopott CRV-érméket a piacra öntik. Ekkor pedig más, hitelért letétbe tett CRV-k is kényszerlikvidálások áldozatai lehetnek, ami halálos negatív spirálban lökhette volna a mélybe az árfolyamot.

A bitcoin és a curve árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin és a curve árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az esés azonban megállt, miután a legnagyobb érintett, Michael Egorov, a Curve alapítója a nem nyilvános (OTC) piacon keresztül adott el CRV-iből és törlesztett hiteléből. Az eladott érmék azonban hat hónapra zárolva maradnak – írja ma a Binance. A tranzakciókat 0,4 dolláros átlagáron bonyolíthatták le.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Folytatódhat a DAX-rali?

Az USA és Németország részvénypiacainak hangulata rendkívül különböző, annak ellenére, hogy mindkét piac rali üzemmódban van. A befektetők jövőképe teljesen ellentétes – írja a Handelsblatt.com hangulati felmérése.

A németek a DAX új történelmi csúcsát nagy szkepticizmussal szemlélik, és rossz időkre készülnek. (A kontrariánus elmélet szerint, ha sok az optimista, inkább esés valószínű, és fordítva.)

Az AnimusX felmérése szerint a német befektetők vételi hajlandósága az elmúlt tizenhat évben csak kilenc alkalommal volt ilyen alacsony. Az ilyen csekély vételi szándékot követő hat hónapban a DAX átlagosan 10,3 százalékkal emelkedett. Az USA-ban 2021 novemberében mértek utoljára hasonlóan optimista (bullish) értékeket, akkor medvepiac kezdődött, ami gyenge tőzsdei évet eredményezett 2022-ben. Az USA-ban szinte már eufóriáról beszélhetünk.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG