4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Meredeken csökkentették idei olajár-előrejelzéseiket londoni iparági elemzők, elsősorban a kereslet és a kínálat egyensúlyát meghatározó alapfolyamatok markáns romlása miatt.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays kedden ismertetett új előrejelzése szerint a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta és az amerikai nyersanyagpiacon irányadó West Texas Intermediate (WTI) könnyűolaj hordónkénti átlagára az idén egyaránt 37 dollár lesz.
A Brent árfolyamának alakulása.
Friss árfolyamok >>>>


A Barclays szakelemzőinek eddigi prognózisa 60 dolláros idei átlagárfolyamot jósolt a Brent hordójára, a WTI esetében pedig 56 dolláros egész évi átlagárat valószínűsített.

Rosszabb a helyzet, mint azt gondolták

A ház elemzői közölték: számos olyan tényező van, amely arról győzte meg őket, hogy az olajpiaci helyzet a korábban általuk gondoltnál sokkal rosszabb.

A legfontosabb ezek közül a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) belső kohéziójának teljes összeomlása. Jóllehet az OPEC már több mint egy éve világossá tette, hogy felhagy piaci kiegyensúlyozó szerepével, a piaci szereplők azonban továbbra is hittek abban, hogy a kartell képes csökkenteni az ellátást, ha a változó kondíciók ezt igénylik.

A WTI árfolyamának alakulása.


Ez a piaci vélemény azonban a decemberi OPEC-értekezlet után eróziónak indult, mivel a szervezet akkor gyakorlatilag végleg feladta még a látszatát is annak, hogy lenne bármiféle kitermelési célja - fogalmaznak keddi tanulmányukban a Barclays londoni elemzői.

Végzetes csapás

A ház szerint újabb végzetes csapást jelentett Irán és Szaúd-Arábia viszonyának elmérgesedése. Ez azért is fontos tényező, mert Irán gyors ütemben halad a nukleáris fejlesztési programjáról kötött nemzetközi egyezmény feltételeinek teljesítése felé, és így az iráni olajexport felfutása a korábban vártnál sokkal hamarabb megkezdődhet.

A Barclays elemzői szerint az OPEC egységének hiánya és különösen a rossz szaúdi-iráni viszony miatt mára egyáltalán semmiféle valószínűsége nem maradt annak, hogy a többi OPEC-tagország a pótlólagos iráni kínálatra tekintettel csökkentené saját termelését.

A legutóbbi adatok éppen arra vallanak, hogy a csoport összesített kitermelése gyors ütemben növekszik: az előzetes statisztikák alapján a kartell decemberben napi átlagban legalább 500 ezer hordóval több nyersolajat termelt, mint novemberben és októberben. A legnagyobb mértékben Szaúd-Arábia, Kuvait és Irak növelte kínálatát - hangsúlyozzák a Barclays londoni elemzői.

Mások is meredek további olajárzuhanást várnak

A Morgan Stanley, a Goldman Sachs és a Bank of America-Merrill Lynch iparági elemzői új, felülvizsgált előrejelzéseikben egyaránt azt valószínűsítették, hogy a stagnáló kereslettel és a kínálati rekorddal jellemzett piaci környezetben 20 dollárig is csökkenhet a Brent árfolyama az idén, a Royal Bank of Scotland (RBS) szakelemzői pedig 16 dolláros mélypontot sem tartanak kizártnak.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői felülvizsgált új prognózisukban közölték: alapeseti előrejelzésük továbbra is az, hogy a Brent hordója 2017-ben 60 dollárra, 2020-ig pedig 70 dollárra drágul.

A ház ugyanakkor a 2016 végére szóló árfolyam-előrejelzését az eddigi 55 dollárról 45 dollárra csökkentette, elsősorban az OPEC-et jellemző belső zűrzavar, valamint a kínai gazdaságot övező bizonytalanságok miatt. A Capital Economics londoni elemzői valószínűtlennek nevezték, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre. A ház szerint nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is az évtized második felében.

Maradnak recesszióban az oroszok

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői felülvizsgált előrejelzésükben közölték, hogy várakozásuk szerint a Brent hordónkénti átlagára 2016 első negyedében mindössze 35 dollár lesz, újabb cserearányromlási sokkot okozva az orosz gazdaságban. A JP Morgan új prognózisa ennek alapján az, hogy az orosz gazdaság 2015 után az idei évet is recesszióban tölti.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41290 39150 41290 +5,87% 0 0 43 902 360 170 HUF 2026-04-10 17:14:59
MOL 4056 3970 4056 +1,20% 0 0 3 112 200 030 HUF 2026-04-10 17:12:24
MTELEKOM 2338 2224 2340 +4,84% 0 0 4 636 587 582 HUF 2026-04-10 17:14:05
RICHTER 12800 12420 12830 +3,23% 0 0 3 854 927 500 HUF 2026-04-10 17:10:17
OPUS 430 415 499 0,00% 0 0 1 251 310 108 HUF 2026-04-10 17:05:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 10:21
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik, illetve az is kiderült, hogy 3,3 százalékra ugrott az amerikai infláció az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt. A magyar tőzsde ma felülteljesítő volt, alaposan megmozgatták a magyar részvényeket a vasárnapi választások előtt.
Részvény / Deviza / Áru Így várja a forint a vasárnapi választást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:45
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:38
Rég nem látott kereskedési hullám volt a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A blue chipek is nagyot erősödtek.
Részvény / Deviza / Áru A Mol 241 milliárd forint osztalékot fizet, nagyot kaszálnak a részvényesek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:15
Jelentős osztalékkifizetésről döntött a Mol Nyrt. éves közgyűlése: a részvényesek összesen 241 milliárd forint kifizetését hagyták jóvá. A társaság emellett elfogadta a 2025-ös pénzügyi beszámolót, és újraválasztotta az igazgatóság két tagját is.
Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG