4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az USA-ban nyitva tartottak a tőzsdék tegnap és jelentősen estek az indexek, főleg a Fed-ülést követő reakciók miatt. Az euró/forint majdnem elérte ma a 325-ös határt, az egyik legnagyobb brókercég nem számít a közeljövőben jelentősebb visszaerősödésre. Külföldön a Fed, az olaj és a gyorsjelentések lehetnek ma is a középpontban.
(Fotó: Eidenpenz József)

Európában ma inkább lefelé csorognak a részvényárak, talán a tegnapi zárva tartás pótlására is, amikor az USA-ban jelentősebb esés volt. Az amerikai határidős indexek viszont ma már 0,2 százalékos emelkedést jeleznek. A BUX index alig mozdul, minimális pluszban van. Az OTP stagnál, a Mol kissé felfelé, a Richter kissé lefelé megy.

1. A Fed-et hibáztatják

A Fed kamatdöntő ülést tartott, ennek eredménye még nem igazán lepett meg senkit, nem változtattak lényeges mértékben a kondíciókon. A szerda este nyilvánosságra hozott kommentárjuk is inkább semleges volt. A tágabb körű reakciók között viszont volt meglepő, egy amerikai kormánypolitikus a kamat csökkentését szorgalmazta. A Fed ettől elzárkózik, amint ez Powell elnök beszédéből tegnap kitűnt, ez kedvetleníthette el a piacokat.

A dollár átmenetileg gyengült, majd újra erősödött. Kamatemelést erre az évre már nem vár senki. Ma az EKB egyik vezetője fog beszédet tartani, ami lényeges lehet.

Részvény- és devizaárfolyamok itt láthatók

2. A 325 forintot ostromolja az euró

A napokban ismét folyamatosan gyengült a forint, ma már 324,90 is volt az euró a kora reggeli órákban, most 324,50. Egy hete még 322, két hete 320 forint alatti árakat is láttunk.

Meredek lejtőn a forint - írta az Erste Befektetési mai hírlevele. “A tegnapi illikvid ünnepi kereskedésben tovább gyengült a forint az euróval szemben”, “325 forintnál található egy erősebb technikai szint, ami átmeneti megállót jelenthet az elmúlt napok meredek forintgyengülését követően” – írják. A folytatással kapcsolatban pedig úgy vélik, “amíg továbbra is érdemben 3% feletti maginfláció van idehaza és a jegybank nem mutat hajlandóságot monetáris szigorításra, nem érdemes a forint komolyabb visszaerősödésére számítani”.

Másik hírlevelük szerint a forint gyengülésével “jelentősen elvált a régiós devizák mozgásától”. Annak ellenére, hogy a jegybank jóval erőteljesebben csökkenti a deviza swap tendereken a felkínált deviza mennyiséget, mint arra korábban számítani lehetett. Így csökken a forint mennyisége a gazdaságban és a bankrendszerben. Ennek ellenére sem tudja számottevően feljebb tornázni a rövid bankközi kamatlábat. “Mivel ezzel kapcsolatban semmi új dolgot nem mondott a keddi kamatdöntés utáni közleményében, ezért a piaci szereplők tovább adták a forintot” – magyarázta az Erste Befektetési.

3. Felbeszélik az olajárat?

Az olaj ára 0,6-08 százalékkal esik ma, mivel az amerikai kitermelés múlt heti értéke 2017 szeptembere óta nem látott szintre emelkedett. De így sincs messze fél éves csúcsától. Ugyanakkor a venezuelai krízis miatt – ahol az ellenzék a kormány végső megdöntésére szólított fel – az olajpiac továbbra is nagyon feszült. A szaúdiak is visszabeszéltek Donald Trumpnak, aki azt szorgalmazta, hogy az OPEC kartell növelje a kitermelést az árak csökkentése érdekében. Sőt, tegnap arra céloztak, hogy a júniusi OPEC-ülés akár további kitermelés-visszafogásról is dönthet.

Az Investing.com kommentárja szerint Szaúd-Arábia inkább az oroszokkal lenne hajlandó együttműködni olajár-ügyben, mint az USA-val. Annál is inkább, mert a héten Vlagyimir Putyin is megszólalt. Emlékeztette az arab királyságot, hogy tavaly Oroszország mellettük állt, amikor kellett, amikor az OPEC-tagok túl sok olajat öntöttek a piacra. Az elméletek szerint a szaúdiaknak 80, sőt 85 dollár körüli olajárra lenne szükségük, hogy a költségvetésük egyensúlyban legyen (most 71,60 a Brent).

4. Mi jöhet az Apple után?

Az Apple kedd esti gyorsjelentése után szerdán 4,9 százalékkal emelkedett. (Az USA-ban szeptemberben ünneplik a munkát.) A Square Inc. Zárás után jelentett, a tőzsdén kívüli kereskedésben öt százalékkal esik a részvény. A Fitbit számai viszont láthatóan jó reakciókat váltanak ki, négy százalékos pluszban van.

Ma a brit Royal Dutch Shell, a BNP Paribas, az ING, a Lloyds Banking Group jelentett Európában. Az Activision Blizzard játékgyártó, az S&P Global, a Kellog Co., a Volkswagen várható még az ismertebb nevek közül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG