3p
Az amerikai indexek szép emelkedése mellett a Facebook és a Tesla nagy pofonokat kapott. A német DAX éves, a brit FTSE 15 havi mélyponton van, a BUX viszont szépen felpattant. Négyből három nagy papírunk emelkedni tudott, a forint viszonylag gyengécske. Csúnyán néznek ki a kriptodevizák és a török líra.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Az USA-ban szépen emelkednek a főbb tőzsdeindexek, aminek fő oka a békülékenység lehet: az USA és Kína tárgyalásokat kezdeményezett a sajtó által  “kereskedelmi háborúnak” elnevezett védővámokról, valamint az amerikai cégek részvételéről a kínai piacon.

Az európai konkurenseknek nem biztos, hogy annyira jó, ha ezek ketten kiegyeznek, ráadásul az euró is vészesen erősödött ma, avagy gyengült a dollár. Ehhez jött még az Oroszországgal kapcsolatos újabb feszültséghullám, kiutasítás-sorozat.

Így végül az európai tőzsdék estek rendesen. A brit FTSE-100 15 hónapos gödörben, a Marketwatch szerint főleg Oroszország miatt. De a német DAX is éves mélyponton, 0,8 százalékos eséssel végzett és a többi nyugat-európai mutató is hasonló veszteséget szenvedett el.

Richter, OTP az élen

Az S&P 500 index és a Nasdaq indexe pillanatnyilag másfél százalékos emelkedést mutat, a Dow Jones ipari átlag pedig 1,8 százalékkal száguld. Ezzel azonban a múlt heti csúnya esésnek még csak egy részét dolgozták le. Egyes cégeket ma sem szeretnek, így a Facebook lejtmenete folytatódik, 1,6 százalékkal süllyed. A Tesla pedig beesett 300, sőt 295 dollár alá, 2,2 százalékos zuhanást szenvedett el ma.

Miután a BUX index pénteken csak egy hajszállal végzett idei, március 2-ai mélypontja felett, 36 940-en, ma ismét felfelé vette az irányt, 0,4 százalékkal emelkedett. Eközben a lengyel index lefelé, a prágai és a bukaresti pedig felfelé mozdult el. A Richter 0,8, az OTP 0,4, a Mol 0,1 százalékkal emelkedett, a Telekom fél százalékkal esett.

Árfolyamaink itt

Olcsó az erőmű, most vegyenek?

Volt ma egy kis Mészáros-felfüggesztés, délután pedig jött a bejelentés, hogy a meglepően rossz állapotban levő Mátrai Erőműből kiszáll a cseh partner, és marad az egész a Mészáros-birodalomnak. (Erről itt írtunk.) Az Opus 2,8 százalékkal emelkedett a kereskedés végére visszaállított forgalomban, de volt előtte jóval feljebb is.

Maradt gyengécske a forint

Az euró/dollár 1,2450, ami jelentős, 0,8 százalékos dollárgyengülést takar, miközben a dollár/jen emelkedett, tehát erősödött a dollár a jenhez képest. Az euró/forint 312,80-312,90, ami nem jelent változást péntek este óta, de gyengébb forintot jelent, mint amit az utóbbi két hétben megszokhattunk. Ma este még két Fed-vezető is beszél különböző rendezvényeken.

Talán a dollár, talán a sok bizonytalanság jót tett az aranynak, amely 1355 dollárra emelkedett. Az olaj viszont szerényen eseget.

Mi lesz veled, líra, bitcoin?

A török líra ma gyengült az euróhoz, de kissé erősödött a dollárhoz képest. Este Várnában tanácskoznak a törökök az EU vezetőivel. A fő téma a menekültek kérdése lehet, meg a török hozzáállás eurómilliárdokkal való honorálása. (Cikkeink itt>>> és itt>>>.)

A bitcoin és a többi kriptodeviza újra nehéz napokat él át, a BTC/USD árfolyam már a 8000 dolláros határral küzd. (Egy hete 7400 körül volt az alja.) Az ether 500 alá hullott, 485 dollár körül jár. Különösebb magyarázata mindennek nem látszik, mint hogy csekély a forgalom és az érdeklődés a kriptók iránt. Nem volt ugyanis nagyobb kriptodevizás esemény a napokban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG