3p

A karantén, a mozgási korlátozások lassú feloldása az egyik fő téma a tőzsdéken ma is, a másik a nagy jegybankok várható lépései, a harmadik a teljes gőzzel folyó gyorsjelentési szezon. A forint a tegnapi gyengülés és az MNB ülése után stabilizálódott, az OTP szépen emelkedik. Oprimisták a német autógyárak, de gyanúsan nagy visszaesést mutat egy fontos mutató.

Szerényebb, fél százalék körüli emelkedést mutatnak ma a vezető tőzsdeindexek Európában, a Stoxx 600 mutató csak 0,3 százalékos pluszban van. Az amerikai indexek tegnap este végül mínuszban végeztek, most viszont a határidős árak egy százalék körüli többletet jeleznek. Itthon a BUX index felülteljesítő, 1,7 százalékkal növekszik az értéke.

Az OTP 3,3, a Mol 2,3 százalékkal emelkedik, a Richter 0,2 százalékkal csökken. Az Opus és a Telekom is többletet mutat. A forint az MNB tegnapi ülése után gyengült, 358,60-ig ment az euró. Ma viszont erősödik fizetőeszközünk, 355,60 az árfolyam.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Az utóbbi két hétben szörnyű dolgokat produkáló olaj ma emelkedik, a WTI 15, a Brent csak három százalékkal. Az amerikai olaj így 14,10, az északi-tengeri pedig 23,50 dollár. Rossz hír a német gazdaság számára, hogy az elektromos áram fogyasztása csúnyán visszaesett. Ez a friss adat arra utalhat, hogy az ipar a vártnál is jobban zsugorodott.

Ez a jegybankok hete

Ma este zárul a Fed ülése, a befektetők az amerikai jegybanktól nem várnak most konkrét lépéseket, de a kommentárjait árgus szemellek figyelik. Az EKB ülése holnap ér véget, itt van rá esély, hogy változtatnak a kondíciókon. Így bővíthetik az Euróövezet legnagyobb bajban levő országainak, mint Olaszországnak nyújtott pénzügyi segítséget. (Olvassa el esti és reggeli víruskörképeinket is.)

BMW-autó volánja (Pixabay)
BMW-autó volánja (Pixabay)

Gyorsjelentések és más vállalati hírek érkeztek a Volkswagen, a Daimler, az AstraZeneca, a Barclays, a British Airways és az Airbus Group háza tájáról. A két német autógyár a leállások és kereslet-visszaesés ellenére is bizakodó, az év egészére nyereséget vár. A részvényük emiatt emelkedni tudott.

Dübörög a szezon

Az Alphabet (a Google tulajdonosa) részvényei az első negyedéves eredmények után a tőzsdén kívüli kereskedelemben emelkedtek. A gyorsjelentés és a vezetői kommentárok azt mutatták, hogy a társaság felhő-üzletága és a YouTube szépen növekedett a világjárvány közepette – írta a Bloomberg. A világ legnagyobb internetes vállalatának negyedéves árbevétele 33,71 milliárd dollár volt, 14 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Ez meghaladja a Wall Street elemzőinek becsléseit. A YouTube bevétele 33,5 százalékkal emelkedett.

Ázsiaban viszont a Samsung Electronics figyelmeztetett arra, hogy a bevételek ebben a negyedévben csökkenhetnek. A koronavírus visszavetette okostelefonjainak és más eszközeinek keresletét. A szerverekbe való chip-ek megrendeléséből több bevétel származott, de ennek súlya kisebb.

Magához tért a Bitcoin

Az arany egy ideje 1700 dollárkörül ingadozik, ma enyhe mínuszban van. A kriptodevizák felfelé kúsznak, a bitcoin a 8000 dollárt ostromolja, az ether éjszaka átlépte a 200 dollárt. A bitcoinnál a kibocsátás májusi feleződéséhez (“halving”), az ethernél az Ethereum 2.0 fejlesztés elindulásához fűznek nagy reményeket. A Steem rendszerről nemrég leágaztatott Hive közösségimédia-célú kriptodeviza árfolyama pedig pár nap alatt többszörösére emelkedett.

A kriptodevizákra rajongóik válságálló, a nemesfémekhez hasonló menedékeszközként hajlamosak tekinteni. Márciusban ezek árfolyama is lezuhant, ám azóta szépen emelkedett.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG