<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p

Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek, az elmúlt 50 év legrosszabb első félévén vannak túl a fejlett piacok. Közben meredek emelkedőn van az infláció, Magyarországon júniusban már megközelítette a 12 százalékot. A piacokon pedig már megkezdődött a recesszió beárazása, a negatív hírek ellenére azért lehet a mostani helyzettel is mit kezdeni - igaz, indokolt az óvatosság a K&H alapok kezelője szerint.

Nincs könnyű dolga annak, aki az idén kialakult bizonytalan és kedvezőtlen piaci helyzetben keres helyet a megtakarításainak. A koronavírus-járvány hatásai még érezhetőek, például az ellátási láncok még bőven nem álltak helyre. Az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus fokozta a pesszimizmust, és emelkedő pályára tette többek között az alapanyag-, nyersanyag- és energiaárakat. Ebben a helyzetben nem meglepő, hogy a részvénypiacok évtizedek óta nem látott gyenge szereplést produkáltak az idei első félévben. “A fejlett piaci részvényindexek az év első felében az elmúlt 50 év legrosszabb teljesítményét mutatták fel. Befektetői szempontból különösen problémás, hogy a részvények mellett a hagyományosan kiegyensúlyozó szerepükről ismert másik nagy eszközosztály, a kötvények is rosszul teljesítettek: az emelkedő hozamok ugyanis komoly nyomást helyeztek a kötvények árfolyamára” - értékelte a kialakult helyzetet Bánhalmi Gábor, a K&H alapok kezelőjének vezető stratégája.

Megkezdték a beárazást

Nagyon megosztottak a piaci szereplők azzal kapcsolatban, hogy a globális gazdaság csak lassulni fog vagy nagyon lelassul, esetleg a negatív tartományba süllyed. A befektetők próbálják beárazni a recesszió esélyét. “A nemzetközi makroadatokból azonban egyelőre nehéz pontos prognózist mondani” - emelte ki a szakember. A magas inflációs számokra a jegybankok is egyre agresszívabb kommunikációval és monetáris szigorító lépésekkel - például kamatemelésekkel - igyekeznek reagálni, amely tovább növeli a recessziós félelmeket. 

“Ami biztos, hogy a bizonytalansági tényezők fokozódása miatt továbbra is ingadozó piaci környezetre kell berendezkednünk. Ebben a helyzetben még inkább fontossá válik, hogy a megtakarítók, kisbefektetők a hosszú távú invesztíciós stratégiához tartsák magukat. Ez magában foglalja a kockázatosabb, de nagyobb hozampotenciált ígérő eszközökkel történő fokozatos, lépcsőzetes építkezést is” - javasolta a K&H-s stratéga. 

A korábbi évtizedek példái alapján a recessziós időszakok jellemzően 30-50 százalékos nagyságrendű korrekciót - vagyis süllyedést - szoktak hozni a részvénypiacokra, így egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén lenne még tér a további esésre a jelenlegi szintekről is. “Ezzel együtt, ha a részvény-befektetéseinkről döntünk, mindenképpen figyelembe kell vennünk, jelenleg mennyi részvény típusú eszközt tartunk a portfoliónkban” - mondta Bánhalmi Gábor. Ha valaki túl kockázatosnak érzi a részvények arányát, akkor csökkentheti azt. Ugyanakkor, ha összességében jelenleg alacsony a részvénykitettség az adott portfólióban, a már említett első féléves kiábrándító teljesítmény miatt, akkor rendszeres megbízásokkal, óvatosan el lehet kezdeni az építkezést, azaz nagyon megfontoltan, apró lépésekkel növelni a részvények arányát.

Biztonság és jövő

A legbiztonságosabb eszközök közé tartozik a megtakarításaink rövid távra szóló, likvid pénzállománya, amelyet a jelenlegi bizonytalanabb környezetben érdemes átmenetileg megnövelni. A magas magyarországi hozamkörnyezetben és lapos hozamgörbe mellett ezt akár rövid futamidejű, néhány hónapos lejáratú kötvényekkel, vagy ilyen eszközökbe fektető befektetési alapokkal is megtehetjük. “Később pedig érdemes lehet elkezdeni növelni a hosszabb lejáratú kötvény-kitettséget is, főleg a fejlett piaci kötvényekben, hiszen ezek az eszközök recessziós környezetben menedékeszközként működnek, megnövelve irántuk a keresletet, és felfelé tornázva árfolyamukat” - mondta a szakember. 

A megugró inflációról Bánhalmi Gábor azt mondta, az alapvető piaci összefüggés, amely szerint hosszú távon a részvény típusú eszközökkel lehet infláció feletti, valódi reálhozamot elérni, továbbra is igaz. “Így fontos, hogy a bizonytalanabb piaci környezet se sarkalljon arra, hogy teljes mértékben leépítsük a kockázatosabb eszközökben meglévő kitettségünket” - fogalmazott. 

„Az ingadozó piaci környezet a hosszú távú befektetések természetes, még ha olykor nagyon is ijesztő velejárója. A legjobb módja, hogy a kisbefektetők sikeresen vészeljék át a mostanihoz hasonló viharokat, ha mindig hosszú távban gondolkodnak, és fokozatosan, akár rendszeres megtakarításokkal építkeznek még ilyen helyzetben is. Az idő ezt a stratégiát fogja igazolni”

- véli a szakértő. 
 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vételi ajánlat eladási ajánlat forgalom dátum idő
OTP 8246 8080 8276 +3,23% 8232 8246 2 187 366 606 Ft 2022-10-04 14:23:32
MOL 2594 2490 2630 +5,19% 2586 2594 1 192 640 732 Ft 2022-10-04 14:26:35
MTELEKOM 300 295 302 +1,35% 297 299 31 392 357 Ft 2022-10-04 13:58:59
RICHTER 7655 7505 7715 +1,39% 7655 7660 627 507 200 Ft 2022-10-04 14:24:04
OPUS 129 128 132 -0,31% 128 129 10 567 783 Ft 2022-10-04 14:10:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot fordult a világ a forinttal, de Csányi Sándor is elégedetten dörzsölheti a tenyerét
Csabai Károly | 2022. október 4. 11:46
Az MVM Gazpromnál elért fizetési halasztása, a dollár gyengülése és az EU-s forrásokhoz való hozzájutás zálogának tekinthető hazai törvénymódosítás hatására a hazai fizetőeszköz az euróval szemben csaknem tíz, míg a zöldhasúval szemben még ennél is több egységgel távolodott el a tegnap felállított negatív történelmi rekordjaitól. A Budapesti Értéktőzsdén forgó blue chipek pedig a kedvező nemzetközi piaci hangulatot lovagolják meg, közülük is a legjobban a 3-4 százalékkal erősödő Mol és OTP Bank. De az olaj, az arany és a kriptoeszközök árfolyama is emelkedő tendenciát mutat.
Részvény / Deviza / Áru 420 alatt kezdte a napot a forint
Privátbankár.hu | 2022. október 4. 07:44
A hétfői újabb mélypont után stabilabban kezdett kedden a forint.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugtatta a forintot a parlamenti szavazás
Privátbankár.hu | 2022. október 3. 18:49
A hazai fizetőeszköz a napközbeni történelmi mélypont után erősödni kezdett, mikor az Országgyűlés elfogadta az első olyan törvényjavaslatot, mely az Európai Bizottsággal való megállapodáshoz, így az EU-s források lehívásához szükséges.
Részvény / Deviza / Áru Az OPEC és az OPEC+ bejelentésére kilőtt az olaj ára
Privátbankár.hu | 2022. október 3. 16:10
A szervezet tagjai közölték: napi 1 millió hordóval kevesebbet termelnének ki. A hírre az olaj ára több mint 4 dollárral emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Ismét történelmi mélyponton a forint, s nem látni, meddig zuhanhat
Tiszóczi Roland | 2022. október 3. 12:39
Az OPEC+ a kőolajkitermelés jelentős, a pandémia óta a legnagyobb visszafogására készül. Az olaj ára azóta jelentős emelkedésbe kezdett. Ha a trend fennmarad, az olajárak tovább fűtik majd az inflációt. Eközben a nemzetközi háborús feszültség egyre fokozódik, „eltűnt a bázisáról” ugyanis a Belgorod nukleáris tengeralattjáró, amelynek fő feladata, hogy figyelmeztetés nélkül csapást mérjen partmenti létesítményekre. A forint árfolyama egyre aggasztóbb.
Részvény / Deviza / Áru Reménysugár: négy napja esik a tőzsdei gázár!
Privátbankár.hu | 2022. október 3. 09:59
A rotterdami tőzsdén a gáz most 4 százalékkal olcsóbban cserél gazdát a novemberi szállításra, mint pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jobb, ha ma reggel se néz a forint devizaárfolyamaira
Privátbankár.hu | 2022. október 3. 07:39
A hazai fizetőeszköz a múlt héten felállított negatív történelmi rekordszintjei körül cserél gazdát.
Részvény / Deviza / Áru Itt az idő aranyat venni, mielőtt megtörik a dollár hegemóniája?
Privátbankár.hu | 2022. október 3. 05:22
Hiába a hidegháború óta nem látott geopolitikai feszültségek és a száguldó infláció, az amerikai kamatemelések és a bivalyerős dollár együttes hatása 2 éves mélypontra taszította az arany árfolyamát. Rövid távon azonban enyhülhetnek a sárga nemesfém árát nyomás alatt tartó tényezők, míg a keresletét támogató tényezők maradhatnak, így hosszú távú befektetésként érdemes megfontolni az aranyvásárlást – véli Juhász Kristóf, a befektetési aranyat és más nemesfémeket forgalmazó Conclude Befektetési Zrt. cégvezetője.
Részvény / Deviza / Áru Bivalyerős napja volt a pesti börzének
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 30. 17:43
Korrigált a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Leépít a Facebook, október 6-tól jobban teljesíthet a forint
Eidenpenz József | 2022. szeptember 30. 12:28
Ma is gyenge a forint, a számos negatív hír mellett egy brókercég arra hívja fel a figyelmet, hogy az MNB által bejelentett új intézkedések csak október 6-tól éreztetik hatásukat. A részvénypiacok pluszban vannak, főleg a Mol húz, az OTP a 8000-es határ felett áll. NFT-használatot és leépítéseket jelentett be a Meta, meglepően jól áll a bitcoin.
Friss
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG