Az online tőzsdék korában teljesen mások a kereskedési módszerek, és főleg a lehetőségek, mint egykor, a nyílt kikiáltásos időszakban. Ott csak bekiabáltak, valahogy párosították az ajánlatokat, de az összes vételi és eladási szándékot lehetetlen volt egyszerre követni, így sorban meg kellett kötni, amit épp meghallott a levezető.
Mindenki hozzáfér
Most azonban a legtöbb tőzsde ott áll nyitva mindannyiunk, és számtalan robotunk, azaz gépesített kereskedési algoritmusaink számára. Mindenki látja a betett vételi és eladási ajánlatokat (már amit láttatni akarnak), és mindenki betehet maga is ilyeneket, amennyit csak akar, és ahányszor csak akar, feltéve, hogy ajánlatának megvan a pénzügyi fedezete.
Így persze időnként óriási ajánlatok is megjelennek, hisz néha valaki nagy tételben akar venni vagy eladni, vagy sokan akarnak egyszerre, és ez felboríthatja a piacot. Ez persze csak a kisebb, illikvidebb részvényeknél jellemző, hisz egy likvid papírnál nincs az a mennyiség, ami zavaró lenne. Erre találták ki az ún. iceberg, azaz jéghegy típusú ajánlatot, melynek lényege, hogy a jéghegynek csak a csúcsa, vagyis az ajánlatnak csak kis része látszik, és ha azt megkötötték, egy újabb darab fog látszani belőle.
Spekuláció régen és most
Amióta a világ a világ és létezik a tőzsde, sokan akarnak pénzt keresni rajta, többek között azon, hogy a kisebb árfolyam elmozdulásokat próbálják megnyerni, vagy a kisebb eltéréseket kiegyenlíteni. Amióta korlátlan a hozzáférés a rendszerhez, nyilván sokkal többen foglalkoznak ezzel. Ez viszont elvileg egyáltalán nem baj, sőt: ez adja a piac likviditását, ez teszi lehetővé alapesetben, hogy egy befektető bármikor megvehessen egy részvényt vagy eladhassa azt, nagyobb árelmozdulás nélkül. Spekuláció nélkül szinte állna a kereskedés, néha egy komoly eladónak napokig kéne várnia egy érdemi vevőre és fordítva.
Nos, ilyen körülmények között felmerül a kérdés, hogy mi a spekuláció, a normál kereskedés, és mi a piacbefolyásolás? Mi alapján mondhatják valakiről, hogy egy adott vételi ajánlatot nem lett volna szabad betennie, ha egyszer volt rá pénzügyi fedezete? Márpedig most a bíróság azt mondta, hogy a három úriembernek nem lett volna szabad, mert ők nem ténylegesen venni akartak, hanem az árat feljebb tolni, ezzel vevőket előcsalogatni, és úgy eladni.
Úgy adok, mintha vennék
A probléma ezzel a következő. Eleve nem lehet kijelenteni, hogy valaki nem akar venni, ha egyszer vételi ajánlatot tesz be, ugyanis ha ő ezt az ajánlatot megtette, akár csak rövid időre is, az eladó odaadhatja neki a papírt, és akkor már meg is történt a vétel. Most akkor akart vagy nem akart venni? Nyilván ha az volt a fő célja, hogy magasabb áron eladjon (úgy ad el, mintha venne, szoktuk mondani), akkor is futotta azt a kockázatot, hogy nemhogy nem adja el papírját, de vesz hozzá még egy nagy adagot.
A konkrét esetben, amennyit tudunk az ügyről, az történt, hogy illikvid, kisforgalmú részvényeket kerestek az urak. Lehet, hogy a papírra már napok óta nem is kötöttek. Most hőseink betettek egy viszonylag nagy vételi ajánlatot, amire reményeik szerint nem ugrott elő egy eladó és nem adta oda nekik. Reményeik szerint valaki más, leginkább egy buta robot, meglátta a nagy vevőt, ezért gyorsan ő is venni akart, úgy érzékelvén, hogy nagy vevő van, így ő elhalássza előle a papírt. Vagyis a gép ugyanazt teszi: spekulál, olcsón akar venni, drágán adni. Csak neki szabad.
Nos, embereink a korábban csendesen megvett részvényeiket gyorsan rámérik az ostoba robotra, és megvan a profit. Utána esetleg betesznek egy nagy eladást is, hogy a robot visszaöntse a sok papírt, és ők azt újra megvegyék.
Miért gond?
Az üggyel kapcsolatban két dolog merül fel: az egyik, hogy a piac korrigálja önmagát, vagyis ha valaki meglátja, mi történik, sőt ha veszít rajta, akkor megváltoztatja viselkedését. A robotot gyorsan átprogramozzák, hisz bukót csinált, és akkor embereink máris nem tudják ezt a módszert alkalmazni. Kell akkor korlátozni őket?
A másik tisztán etikai kérdés: milyen alapon mondjuk, hogy egy ajánlat jóindulatú vagy rosszindulatú? A robot mikor rosszindulatú, és kit terhel érte a felelősség? Egyáltalán: hová vezethet az, hogy valaki szubjektíven határozza meg, ki milyen ajánlatot tehet és milyet nem? Nehéz kérdések: a szabályozásnak még alkalmazkodnia kell a globalizált, bárki által elérhető piacok megfelelő és egységes szabályozását illetően.
A korábbi kétségeik után. 
