4p
A szerdai nagy „Trump-kiárusítás” után, ahogy amerikai lapok nevezték, ma lassan konszolidálódott a helyzet és az amerikai indexek már pluszban vannak. A rejtélyes vevő, aki a VIX opciókat vásárolta, 27 millió dollárt kereshetett a tegnapi zűrzavaron. A BUX megint nagyon felülteljesítő volt, négyből három részvényt nagyon vettek zárás előtt.
Mol-kút Balatonföldváron

A Donald Trump politikai botrányai, sokak szerint megrendült helyzete kapcsán szerdán kibontakozott globális részvényeladási hullám csütörtökön is tartott egy darabig, estek az ázsiai piacok és rossz maradt a hangulat Európában egészen a zárásig. A német, francia, brit részvényindexek 0,3, 0,5 és 0,9 százalékkal süllyedtek.

Miután szerdán szeptember óta nem látott mértékben estek az amerikai részvényárak, csütörtökön az amerikai piacot segítette pár makroadat, mint a munkanélküli kérelmek száma és a philadelphiai Fed gyáripari indexe. Főleg a technológiai papírok teljesítettek jól, igaz, tegnap is ezek estek nagyobbat. A Nasdaq indexe 0,2, a Dow Jones és az S&P 500 0,1 százalék körüli pluszban van.

Délután háromtól magyar részvényt vettek

A BUX index idehaza sokáig mínuszban volt, de három órakor, tehát még az amerikai nyitás előtt elindult felfelé, és négy részvényünkből három nagyon szép napon belüli ralit mutatott be. Végül a Mol 2,1, a Richter 1,9, az OTP 0,3 százalékkal drágult (22 475, 6980 és 8750 forintra), a Telekom viszont kimaradt a szórásból. A részvény egész nap esett, végül másfél százalékkal lejjebb, 454 forinton állt meg. A Rába, amely tegnap este tette közzé gyorsjelentését, négy százalékkal ment fel.

Ismét itt a szamba-party

A devizapiac is megnyugodott. Az euró/forint 310,70-ig is felugrott nap közben, de ez nem tartott sokáig, és visszaesett 309,90-re. Ez is nyolcvan fillérrel magasabb a tegnapinál. A dollár gyengülése megállt, az euróval szemben erősödött is kissé, 1,1120-ig. Nagyot emelkedett a bitcoin új konkurense, az ether, 8,7 százalékkal.

Most megint Brazíliában áll a bál, újra korrupciós botrány van. Ennek alkalmából nyolc százalékkal gyengült a reál a dollárhoz képest és kilenc százalékkal zuhant a tőzsdeindex, így most 17 százalékkal olcsóbbak a brazil részvények, mint egy nappal korábban. A többi latin-amerikai tőzsde is eléggé megszenvedi ezt, Argentínában 2,9, Chilében 1,6 százalékos az esés.

Kaszált a titokzatos vevő

Pár héttel ezelőtt már megszellőztették, hogy egy rejtélyes vevő, akit Mr 50 Centnek neveztek el, olcsón, 50 cent körüli áron vásárolja a VIX-opciókat. A VIX volatilitás-index akkor alacsony, amikor a piacok emelkednek, nyugodtak, és akkor emelkedik nagyot, amikor idegesség, áresés van. Az idén jellemzően nagyon alacsony volt az értéke a Trump-rali során, sok-sok éves mélypontokat ütött.

Tegnap viszont a tőzsdei esések miatt hatalmasat emelkedett, szeptember 9-e óta nem volt ekkora ugrás benne, 23 százalékkal ment fel. A Bloomberg egy kereskedő becslésére hivatkozva azt írja, a titokzatos vásárló vagy vásárlók tegnap nagyon ünnepelhettek, mert az üzleten hozzávetőleg 27 millió dollárt kerestek egy nap alatt. Bár a nagy mennyiségű opciót vélhetően nem tudták lezárni egy nap alatt, és az is lehet, hogy részvénypozíciók kockázatának csökkentésére szolgáltak, és nem is akarják eladni. (Állítólag egy Ruffer Investment Co. nevű londoni cég lehetett.)

Elmaradt az Alibaba

Az olaj ma 0,7 százalékkal emelkedett, a nemesfémek viszont a tegnapi száguldás után visszaestek.

Eközben Trump körül azért tovább verdesnek a hullámok, az Equilor blogja „Újabb Szög Trump koporsójába?” címmel arról ír, hogy már török kapcsolatokkal is vádolják tanácsadóját, Michael Flynnt.

Nem lett elég nyereséges az Alibaba a KBC Equitas szerint, a vártnál kisebb ütemben nőtt a cég profitja az első negyedévben, miután a felhő alapú szolgáltatások és a szórakoztatási divízió továbbra is combos veszteségeket termel. A befektetők nem örülnek, két százalékos mínuszban van az árfolyam az amerikai kereskedésben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG