5p

Esegetnek a tőzsdék Európában, a BUX még megúszta kis mínusszal, a forint azonban nagyobbat mozdult. Az OPEC-megállapodás hiánya sokakat aggaszt, a következmények messzire vezetnek. A Robinhood-kibocsátásban vásárolni meglepő kockázatokat hordoz, még a Dogecoin is köztük van.

Nincs jó hangulat ma Európában, a német és francia indexek fél-fél, a brit 0,2 százalékos mínuszban vannak. A hosszú hétvége, azaz a hétfői szünnap után az USA-ban a határidős indexek 0,1 százalékkal süllyednek.

Itthon a BUX index csak 0,1 százalékkal van lejjebb, az OTP és a Richter 0,2 százalékkal esik, a Mol hasonló mértékben emelkedik. Jó napja van a Rábának, az Opus viszont visszaadta annak nagy részét, amit tegnap megnyert. A Telekom fél százalékkal lett olcsóbb.

Árfolyam

A forint nagyobb gyengülést mutat ma, 353,60 az euró, két forinttal a tegnap esti felett. A nemesfémek és a réz 1-2 százalékkal emelkednek.

Fontos adatok érkeztek

A részvénypiacok aggódnak az emelkedő olajárak miatt, ami magasabb inflációt és így magasabb kamatszintet is okozhat. Már az amerikai kormányzat is sürgeti az OPEC-megállapodást a termelés növekedéséről.

Váratlanul visszaesett a német ZEW-konjunktúraindex és a német gyáripari megrendelésállomány is. Amerikából délután ISM szolgáltatóipari index érkezik.

Széteshet-e az OPEC?

Az olajexportáló országok szervezetének tanácskozása hosszú idő óta először eredménytelenül végződött a szaúdiak és az Egyesült Arab Emirátusok közötti nézeteltérés miatt. Sokan már azon vitatkoznak, jelentheti-e ez a szervezet szétesését.

Olajfúró torony (Pixabay.com)
Olajfúró torony (Pixabay.com)

Tavaly márciusban a nézeteltérések az olaj árának soha nem látott zuhanásához (közvetve a negatív olajárak kialakulásához) vezettek, most azonban a reakció olajár-emelkedés. A Brent típusú olaj másfél százalékkal 77 dollár fölé jutott tegnap, a WTI is 76,30 volt, mintegy 2,5 éves csúcson. De tartósabban csak 2014-ben volt az árfolyam a jelenlegi szint felett.

Ma kissé tovább emelkednek az árak, a Brent 77,30, a WTI 76,40 dollár.

Mi jöhet az OPEC-kudarc után?

A vita közvetlen hatása az lehet, hogy az augusztus elsejétől tervezett kitermelés-növelés csúszhat vagy elmaradhat, így pedig szűk maradhat az olajpiac kínálati oldala – írja az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele.

A kartellen belüli szembenállás azonban hosszú távon káros lehet az olaj árfolyamára nézve, ugyanis amennyiben kilépnének tagok, az csökkenthetné a szervezet alkupozícióját és ármeghatározó képességét. Az olajkínálat növelésére nagy szükség lenne, mert ötmillió hordó/nappal lehet magasabb az idei második félévben a kereslet, mint az első hat hónapban.

Ellenkező következtetésre jutott az Erste Befektetési Zrt., szerintük hosszú távon épp áremelkedés jöhet.

A mostani bizonytalanság rosszat tesz a kőolajpiacnak hosszú távon, mivel ha a kartell konfliktuskezelő képességébe vetett bizalom megrendül, az még inkább visszafogja a szervezeten kívüli beruházásokat. Ez pedig elégtelen kőolaj kínálatot és magasabb fogyasztói árakat eredményezhet – írta Pletser Tamás árupiaci elemző.

De azt is írják, hogy “túl sokat veszíthetnek az olajtermelők, ha felborul az egység”, így ezt a konfliktust várhatóan meg fogják oldani.

Folytatódik a DiDi vesszőfutása

Nem kevesebb mint 25 százalékkal zuhant ma reggel a DiDi kínai autómegosztó árfolyama az amerikai tőzsdén kívüli (“premarket”) kereskedésben, 11,60 dollárra. Ez 17 százalékkal van a nemrégiben zajlott részvénykibocsátás 14 dolláros ára alatt is. Amint arról tegnap is beszámoltunk, a kínai hatóságok célkeresztjébe került a társaság, és kötelezték a kínai szoftver-áruházakat az alkalmazása eltávolítására.

Emellett több más techcég ellen is vizsgálatot folytatnak – írja a KBC Equitas. A probléma a vállalatok adatgyűjtése lehet, a kínai vezetés a szakértők szerint nem szeretné, hogy a nagyvállalatok birtokában is jelentős mennyiségű felhasználói adat legyen, ez ugyanis veszélyeztethetné a kínai állam dominanciáját.

Robin Hood (Pixabay)
Robin Hood (Pixabay)

Hat nagy kockázattal néz szembe, aki a Robinhood-ot jegyzi?

A közelgő Robinhood (HOOD) részvénykibocsátás kapcsán foglalta össze a kockázatokat a SeekingAlpha befektetési oldal, amely szerint hat nagy rizikófaktorral kell számolni.

  1. Az első meglepő módon a Dogecoin. A cég első negyedéves bevételeinek 17 százalékát adták a kriptodevizák, ennek is harmada a mém-kriptóra, a “kutyaérmére” jutott. Ha ettől elfordulnak, csökken a cég bevétele.
  2. A kisbefektetők a járvány elmúltával egyszerűen beleunhatnak a tőzsdézésbe, amit sokan a karantén alatt kezdtek.
  3. A GameStop, AMC és más “mém-részvényekkel” való tömeges játszadozás, manipuláció a felügyeleti szervek nemtetszését váltotta ki, az ilyen ügyletek újraszabályozása várható. Ez is csökkentheti a forgalmat.
  4. Nem kizárt egy újabb üzemszünet, ami a nagy forgalmú tavalyi napokban többször előfordult, és rossz hatással lehet az üzletmenetre.
  5. A várhatóan emelkedő kamatok növelhetik a hitelből tőzsdézők terheit és a nem teljesítő, nem fizető ügyfelek számát.
  6. Az elemzők szkeptikusak. Sokan túl kockázatosnak tartják a részvényt, ami alacsonyabb keresletet okozhat.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG