5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A pénteki tűzijáték után ma az USA-ban zárva lesznek a tőzsdék, Európában főleg az OPEC döntésére várnak. Nagy a felhördülés a DiDi körül, megint a kínai állam tenyerelt bele a piacba. Az OPEC harmadszor is megpróbál megegyezni, egy új német törvény pedig lehetővé teszi a bitcoin-befektetést az intézményeknek.

Pénteken főleg a technológiai részvények repítették új csúcsokra az amerikai tőzsdeindexeket, amit a jó foglalkoztatási adatokkal és a süllyedő állampapír-hozamszintekkel magyaráztak. Ez utóbbi főleg a növekedési részvényeknek kedvező. Ma az országban ünnep van a függetlenség napja alkalmából, a tőzsdék zárva lesznek. Az európai tőzsdék pedig az ilyenkor gyakori csendes semmittevést gyakorolják.

A Stoxx 600 index alig moccan, a német tőzsdemutató 0,3, a párizsi 0,1 százalékkal süllyed jelenleg. A brit és az olasz index 0,2 százalékkal emelkedik. Ázsiában is vegyes a kép, de estek a kínai technológiai papírok, alighanem a DiDi elleni fellépés hatására. A briteknél a Wm Morrison (MRW) kiskereskedelmi lánc felvásárlása körüli harc okoz izgalmakat.

Itthon a BUX index csekély pluszban van, az OTP 0,4 százalékos esése, a Mol szerény süllyedése és a Richter egy százalékos emelkedése mellett. A Telekom is fél százalékkal esik, négy százalékos emelkedést mutat viszont az Opus. Július 28-tól 700 forint osztalékot fizet a Zwack.

Stabil a forint a nyilatkozat után

A forint minimálisan gyengül, az euró 351,80. Virág Barnabás MNB-alelnök egy interjúban arról beszélt, hogy a kamatemelési ciklussal az inflációt újból a jegybanki célnak megfelelő tartományba kívánják terelni 2022 közepére. Úgy látszik, ez nem volt hatással a forintra.

Árfolyam

Gyengül a dollár, az árupiacon erősödnek a fémek, különösen a réz és a platina, közel másfél százalékkal.

Nagy felhördülés a DiDi körül

Kína “sokkolta a befektetőket” azzal, hogy a hétvégén a DiDi autómegosztó alkalmazásának eltávolítására kötelezte a kínai internetes szoftveráruházakat. A cég most hajtott végre sikeres IPO-t (részvénykibocsátást) az USA-ban, amelynek során mintegy 80 milliárd dollárra értékelték.

A hatóságok szerint az adatkezeléssel van a gond, a DiDi dolgozik a javításon. (Ám rossz emlékeket is felkavar az eset az Ant-kibocsátás meghiúsítása és más, a technológiai szektor ellen tett kínai kormányzati lépések miatt.) A részvény pénteken bő öt százalékkal esett.

Még mindig nincs OPEC-megállapodás

A hétvégén az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia a sajtóban üzengettek egymásnak a mai újabb találkozó előtt – írja az Equilor Befektetési Zrt. Abban nincs nézeteltérés, hogy augusztustól kétmillió hordóval emelni kell a kitermelést az év végéig, azonban a 2022-es kitermelési szintekről jelentős eltérés van a felek között.

Az Emirátusok képviselői szerint a maximális kitermelési szint nem fair számukra, mert azóta új kutak átadásával, jelentősen nőtt a termelési kapacitásuk. Amennyiben ma sem sikerülne megegyezni, akkor azt kockáztatják, hogy nem indulhat meg az extra termelés augusztustól. Ez tovább emelheti az olaj határidős árakat.

Az olaj ma minimális pluszban van.

Olajlétesítmények (Pixabay.com)
Olajlétesítmények (Pixabay.com)

A jegybankok több aranyat vesznek

A központi bankok ismét aranyvásárlásba kezdtek, vagy ilyen irányú terveket jelentettek be, miután az utóbbi időben évtizedes mélypontra esett náluk ennek értéke – írják a World Gold Council felmérésére hivatkozva.

Hosszú távon az arany a legjelentősebb garancia az inflációs és egyéb pénzügyi kockázatokkal szemben – állítja a Szerb Nemzeti Bank, amely nemrégiben jelentette be, hogy a tartalékokat 36,3 tonnáról 50 tonnára emeli. A magasabb kőolajárak egyes olajexportőrök, köztük Kazahsztán és Üzbegisztán nemesfém-vásárlásait emelik. A központi bankok 20 százaléka szándékozik növelni aranytartalékait a következő évben a felmérés szerint.

Ez segít ellensúlyozni az ETF-ekből (tőzsdén kereskedett alapokból) történő befektetői tőkekiáramlást idéznek egy elemzőt.

(Ajánlott kapcsolódó cikkünk: Bitcoin=fürge kisemlős, arany=kihalásra ítélt dinoszaurusz?)

Életbe lépett a százmilliárdos kripto-törvény

Németországban életbe lépett az a törvény, amely lehetővé teszi az úgynevezett speciális alapoknak (Spezialfonds), hogy bitcoint vásároljanak, akár tőkéjük 20 százalékáig is. Ez a becslések szerint – elméletileg – 350 milliárd eurónyi tőkét is erre a piacra vihet – írta a Coindesk. Más kérdés, mennyit fognak ténylegesen befektetni.

A bitcoin árfolyama öt évre (Tradingview.com)
A bitcoin árfolyama öt évre (Tradingview.com)

Ezek a speciális alapok zárt körűek, és azért kezelnek hatalmas mennyiségű tőkét, mert más intézményi befektetők – nyugdíjalapok, biztosítók, alapítványok stb. – sokszor ezeken keresztül kezelik a tőkéjüket.

Az ESG sötét oldala

A környezettudatos befektetési politika árnyoldalairól, veszélyeiről ír a Concorde Értékpapír blogja. Szerintük egy olajvállalat környezettudatosabbá válhat, ha a kitermelési folyamatot kevésbé szennyezővé teszi, például jobb technológiákat használ. A kevesebb termelés is hosszú távon ide vezet. De kellemetlen mellékhatás, hogy a technológiai javulás drágítja a kitermelést. A szabályozható, perelhető, nyugati jogrendben működő vállalatok versenyképtelenekké válnak, és háttérbe szorítják a kitermelésüket.

Így bármennyire is nemes cél a nyugati olajvállalatok kizöldítése, sajnos ezzel a szándékkal diktatúrák elnyomó rendszereinek finanszírozását segítjük, olyan cégeket, amelyek nem igazán perelhetők, nem szabályozhatók, nem javíthatók meg érdemben – teszik hozzá.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG