5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Immár jócskán a tavalyi ár alatt van a földgáz tőzsdei jegyzése. A felborult energiaegyenleg miatt is sokat gyengült forint azonban nem tudja áttörni a 400-as szintet az euró ellenében. A magyar tőzsde gyengült pénteken.

Furcsa helyzet alakult ki csütörtökön az amerikai piacokon, hiszen a tegnap megjelent, felülvizsgált GDP adatnál a növekedés mértékét módosították. A közzétett mutató szerint a harmadik negyedévben a vártnál magasabb GDP növekedés volt az Egyesült Államokban (3,2 százalék), illetve magasabb volt az infláció is.

Az erősebb növekedés elvileg kedvezőbb gazdasági kondíciókat is jelenthetett volna a befektetők számára, ám mégsem ez az olvasat dominált a piacon. Inkább kisebb ijedséget okozott, mert az erősebb növekedés a Fed számára is azt jelentheti, hogy lehet még tér a kamatemelésekre, ezt egyébként a decemberi ülésen a jegybank kilátásba is helyezte. A Fed döntéshozói jelenleg 5 százalék feletti kamattetőt jeleznek előre, így legalább egy kamatemelés még jöhet a közeljövőben.

Megnőtt Jerome Powell, az amerikai jegybank elnökének mozgástere. Meddig folytatódik a kamatemelés? Fotó: EPA/SHAWN THEW
Megnőtt Jerome Powell, az amerikai jegybank elnökének mozgástere. Meddig folytatódik a kamatemelés? Fotó: EPA/SHAWN THEW

A fentiek miatt a nyitás után komolyabb esés volt a Wall Streeten, ám a zárásra némileg visszakorrigáltak az indexek. Az S&P 500 index végül 1,45 százalékkal, a Dow Jones 1,05 százalékkal, a Nasdaq Composite 2,18 százalékkal esett.

Ázsiában az amerikai piacokat követve gyengülést láthattunk reggel, és az európai börzék is kisebb mínuszban nyitottak, ám ezt követően átfordultak nyereségbe. A DAX késő délelőtt 0,4 százalékos pluszban állt, a párizsi tőzsde indexe 0,1 százalékos emelkedést mutatott, míg a londoni FTSE 0,3 százalékkal nőtt.

A magyar piac alulteljesítőnek számít, hiszen a vezető részvények mindegyike esett, így a BUX értéke is elmarad a csütörtöki záróértéktől. 11 órakor 0,7 százalékos veszteségben állt a pesti tőzsde irányadó indexe, 45 181 ponton. Az OTP is 0,7 százalékot gyengült, 10 365 forinton forgott, a Mol 0,6 százalékot esett, 2626 forintig. Ezeknél is többet veszített a Richter, amely 1,2 százalékos gyengüléssel 8910-ig esett, míg a Magyar Telekom 1,5 százalékot veszítve 347 forintig csökkent. Árral szemben emelkedik az AutoWallis, amely ugyan az elemzők szerint erősen alulértékelt, ám most mindenféle friss információ megjelenése nélkül is 4,6 százalékot ugrott.

Árfolyam

A karácsony előtt elvileg visszafogottabb kereskedésre lehet számítani, persze megkavarhatja az állóvizet a délután publikálásra kerülő amerikai inflációs adat. Mint a KBC Equitas elemzői írják: a tegnapi harmadik negyedéves makroadatok után ma délután a novemberi PCE maginflációs mutatókra figyelhetnek a befektetők az Egyesült Államokban, amely a Fed által is kiemelten figyelt mutató a monetáris politika alakítása szempontjából. A korábbi 5 százalékról 4,6 százalékra történő csökkenésre számít a piac, amely megerősíthetné a lassuló trendet az inflációban. Amennyiben valóban így lenne, akkor az akár új lendületet adhat a piacoknak az év végére.

Az euró-forint keresztárfolyam továbbra is a 400-as szint körül toporog, ám azt továbbra sem tudja áttörni. Ennek kapcsán az Equilor elemzői azt írták, hogy csütörtökön folytatódott a forint mérsékelt erősödése, egészen közel kerültünk a 400-as támaszhoz, melyet hamarosan elérhet a jegyzés. A 398-400-as tartományban több meghatározó támasz is látható, így ott könnyen fordulhat a mozgás iránya a későbbiekben.

A 400-as szintnél az euró. Forrás: Tradingview
A 400-as szintnél az euró. Forrás: Tradingview

A magyar fizetőeszközre rövid távon két dolog is hathat. Egyrészt továbbra is várjuk, hogy a kormány frissítse a teljesen irreális számokra épülő 2023-as költségvetést. Amennyiben a befektetői elvárásoknak megfelelő lesz a büdzsé, és az alapján reális lehet a Varga Mihály által is emlegetett 3,5 százalékos hiánycél, az segíthet valamelyest visszaépíteni az elmúlt időszakban erodálódott bizalmat.

Emellett az egyensúlyi adatok szempontjából fontos energiahordozókra is érdemes figyelni. Az idei évben ugyanis a külkereskedelmi mérleget teljesen megborította a gáz árának felrobbanása. Karácsony előtt ugyanakkor komoly esés indult, a péntek délelőtti tőzsdei kereskedésben a hazánk számára is irányadó TTF gáz ára megawattóránként 85 euróig zuhant. Ez jóval alacsonyabb, mint a háború előtti érték, de egy évvel ezelőtt is 90 euró feletti árakat láthattunk.

Miután szerda éjszaka kiderült, hogy az idei fűtési szezonban nem változik a földgáz ára, ez egyben azt is jelenti, hogy a mostani szintekhez képest a lakossági piaci áron értékesített földgázon már komolyabb nyeresége van az MVM-nek. Más kérdés, hogy a beszerzések egy jelentős része nyáron, rekordáron történt, amelyen viszont az energiacég, és végső soron a költségvetés és a magyar adófizetők nagyon sokat buknak.

Beszámolónk végére pedig állandó szereplőnk, Elon Musk is előkerül. Mint arról az Equilor reggeli hírlevele beszámolt, az üzletember azt ígérte, hogy a következő két évben nem értékesít több részvényt saját portfóliójából, miután idén közel 40 milliárd dollár értékben adott el belőlük – főként a Twitter felvásárlása miatt. Musk elmondta, hogy sajátrészvény vásárlásba kezdhet a Tesla amint javulnak a piaci kilátások, de jelenleg tart a recessziótól. Hogy nem minden a vállalat tervei szerint alakul, arra az is utalhat, hogy tovább növelte a kedvezményt a Model 3 és Model Y autókra a Tesla, valamint az új megrendelések mellé 10000 mérföld ingyenes supercharging jár.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Év végéig a rendelések értékéből 7500 dolláros kedvezményt adnak, ugyanakkor fontos, hogy a jövő évtől modelltől függően 3750 és 7500 dolláros tax kredit jár az elektromos autókra, számolt be a KBC Equitas. A Tesla részvényei az elmúlt időszakban meglehetősen gyengén teljesítettek, ebben a hónapban például az egyik legrosszabbul teljesítő papír a legnagyobb cégek részvényei közül az amerikai tőzsdén a 30 százalék körüli visszaeséssel.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44940 44520 45560 -0,11% 0 0 9 279 754 120 HUF 2026-09-04 17:06:09
MOL 4952 4910 5030 -1,45% 0 0 3 675 358 631 HUF 2026-09-04 17:08:25
MTELEKOM 2624 2568 2636 +1,39% 0 0 745 345 608 HUF 2026-09-04 17:06:39
RICHTER 12820 12670 12930 +0,08% 0 0 1 802 754 430 HUF 2026-09-04 17:05:33
OPUS 311 307 320 -1,58% 0 0 11 536 163 HUF 2026-09-04 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Visszajött a klinikai halálból a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 15:09
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Foghatja a fejét Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 08:07
Csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, ennyibe kerül most az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:16
Péntek reggel óta alig mozdult.
Részvény / Deviza / Áru A telekommunikációs cég mentette meg a napot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:52
Csökkenéssel zárta a pénteki napot a Budapesti Értéktőzsde indexe, a négy nagy papír közül kettő árfolyama alig változott a nyitáshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett a tengerentúlról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 17:06
A Brent kőolaj ára majdnem 2, a földgázé pedig csaknem 1,5 százalékkal esett.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen a hangulat pénteken kora délután a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:13
Csökken a hazai részvényindex
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzta le péntek délelőtt a magyar tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:12
A többi nagy papír erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Semmi sem állíthatja meg a BUX-indexet – irány a 200 ezer pont?
Csahóczi Máté | 2026. szeptember 4. 12:04
Miért szárnyal a BUX, reális-e a 200 ezer pontos szint, és megéri-e most ide befektetni? Ezeket a kérdéseket járja körbe az alábbi cikk, amely a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Budapest állva hagyta Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:26
Így nyitottak a tőzsdék Európában.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a forint, ennyibe kerül péntek reggel egy euró
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 07:54
Jókorát erősödött a forint az éjjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG