11p

Bár a legalább 20 millió forintos megtakarítást privátbanki szolgáltatókra bízók összvagyona 2022-ben csak az éves átlagos inflációtól jelentősen elmaradó mértékben, alig 5 százalékkal bővült, ennyi is elég volt ahhoz, hogy az 8 ezer milliárd forint fölé kerüljön. Nagyobb arányban gyarapodott a privátbanki számlák száma, amely pedig már 60 ezer felé tart. Hogy ez a valóban tehetősek terepe, azt jelzi, hogy az egyes szolgáltatók által vezetett számlákon lévő átlagállományok 66 milliótól 371 millió forintig szóródnak.

Értékelje bárki, bárhogyan is a magunk mögött hagyott évet, abban alighanem megegyezhetünk, mindannyiunk számára sokáig emlékezetes marad a 2022-es esztendő. A már csillapodó, de még mindig áldozatokat szedő koronavírus-járvánnyal, az orosz-ukrán háború kitörésével, az elszabadult energia- és élelmiszerárakkal és az azok miatt több évtizedes csúcsokat döntögető inflációval. Ezeket az izgalmakat szívesen megspóroltuk volna.

Ugyanakkor a megtakarítók, befektetők sem lehettek maradéktalanul elégedettek. „Zuhantak a tőzsdék és velük karöltve a kötvénypiacok. Azon általános szabályok kérdőjeleződtek meg sok befektető fejében, hogy egy befektetésről hosszútávon kell gondolkodni és a kockázatvállalási hajlandóságának megfelelő eszközösszetételt nem szabad feladni, maximum az ajánlott hosszútávúhoz képest alulsúlyt érdemes alkalmazni” – foglalták össze lapunk megkeresésére a K&H Banknál.

Nem ez volt a legjobb évük azoknak, akik vagyonuk kezelését privátbankárokra bízták. Fotó: Depositphotos
Nem ez volt a legjobb évük azoknak, akik vagyonuk kezelését privátbankárokra bízták. Fotó: Depositphotos

A geopolitikai kockázatok utoljára a 2000-es évek elején voltak hasonlóan magas szinten mint 2022-ben, mely törvényszerűen hatással volt a pénz- és tőkepiacokra – érzékeltették a CIB Banknál. Rámutatva, hogy ebben a környezetben az eddig hagyományosan jól működő stratégiák többsége már nem vált be, mivel mind a kötvény-, mind a részvénypiacok negatív teljesítményt produkáltak.

A nem túl rózsás összképet visszaigazolja a hazai privátbanki szolgáltatók körében hagyományosan félévente elvégzett legfrissebb felmérésünk is. Eszerint

a kezelt összvagyon a várhatóan 15 százalékos tavalyi átlagos inflációtól (a pontos adatot pénteken, 13-án teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal) jelentősen elmaradva, alig 5 százalékkal emelkedett, átlépve a 8 ezer milliárd forintos határt.

Arányaiban a legnagyobb mértékű, 70 százalékos éves vagyongyarapodást 2022-ben az Equilor Befektetési Zrt. könyvelhette el. Ezt lapunk érdeklődésére a cég két okkal magyarázta, egyrészt a beáramló összegeknek (kevésbé éri meg ingatlanban tartani a megtakarításokat, készpénzben pedig egyenesen – mint fogalmaztak – hanyagság a jelenlegi kamatkörnyezetben), másrészt az elért hozamoknak. Úgy vélték, az, hogy a forint 2022-ben jelentős volatilitás mellett gyengült az előző évi záróértékhez képest, rengeteg kereskedési lehetőséget teremtett az ügyfelek számára. A lakossági állampapírok kevésbé voltak már vonzóak, de a hagyományosak (a diszkontkincstárjegyek és az államkötvények) állománya jelentősen bővült. 

Az Equiloron kívül még a K&H Banknál nőtt a kezelt vagyon kétszámjeggyel, közel 20 százalékkal. Valamint a Gutmann Banknál (14 százalékkal), amely ugyan egyedüliként nem Magyarországon bejegyzett, hanem bécsi központú, de magyaroknak szolgáltat. A többiek közül még négy cég éves növekménye haladta meg az 5 százalékos szektorátlagot, a Concorde Értékpapíré (8 százalék), az SPB Befektetési Zrt.-é (7,7 százalék), valamint a Hold Alapkezelőé és a Friedrich Wilhelm Raiffeisené (6-6 százalék).

Kezelt vagyonának felértékelődését lapunknak a Concorde Értékpapír a túlnyomórészt új beáramlásának magyarázta. Portfolióik ugyanis – mint mondták – pozitív nulla körüli teljesítménnyel zárták az évet, miután a részvény- és kötvényárak esését csak ellensúlyozni tudta a forint euróval, illetve dollárral szembeni gyengülése. Az emelkedő kötvényhozamoknak köszönhetően a Concorde ügyfelei a kamatozó eszközök, kötvények felé fordultak, a reáleszközök (ingatlan, részvény) vonzereje csökkent.

Összességében a privátbanki számlák száma is nőhetett, s 2022 végére elérhette a 60 ezret.

Azért vagyunk kénytelenek feltételes módot használni, mert a korábbi évekhez képest ezúttal viszonylag sokan nem szolgáltattak adatot lapunknak. Míg ez az utóbbi években csak az MKB Bankra volt jellemző, addig most már a vele idén május 1-jén egyesülő Takarékbank sem közölte a kezelt vagyona mértékét és a vezetett privátbanki számláinak a számát, s mivel a Budapest Bank már tavaly márciusban beolvadt az MKB-ba, értelemszerűen az ő adatai is hiányoznak. Szerencsére azonban azért van némi fogódzónk, jó egy hónapja Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója lapunknak azt jelezte előre, hogy az egyesülésnek köszönhetően az immár MBH nevet viselő óriás hitelintézet privátbankja által kezelt vagyon elérheti az ezermilliárd forintos határt – így mi is ezt vettük alapul. A trión kívül még a Generali Alapkezelő maradt néma, így az ő adataira mi adtunk becslést.

Ahogy a vagyonnövekedési toplistát, úgy a számlagyarapodásit is az Equilor és a K&H vezeti, mindketten 36 százalékkal több számlát vezettek (ami nem jelent automatikusan több ügyfelet, hiszen egy ügyfélnek több számlája is lehet, s nem is feltétlenül ugyanannál a cégnél). Kevéssel maradt el tőlük a Hold Alapkezelő 33 százalékos mutatója. Ők hárman kiemelkedtek a mezőnyből, miután a többiek kezelt számlák száma maximum néhány százalékkal nőtt. Kivéve az SPB-t, amelynél csökkent, de ez csak az ügyfeleik prémium átsorolásának a következménye, vagyis annak, hogy 2022-ben kevesebben ütötték meg a privátbanki kategóriához elegendő mércét, mint egy évvel korábban.

Ez a mérce, hogy minimálisan mennyi kezelt vagyon szükséges ahhoz, hogy valaki privátbanki ügyfélnek vallhassa magát. A legmagasabb belépési küszöböt immár évek óta a Gutmann tartja fenn, annak 1 millió eurós értéke a forint tendenciózus gyengülése miatt csak egyre feljebb és feljebb megy. Pont a hazai fizetőeszköz devalválódása miatt emelte a Concorde – a privátbanki szolgáltató közül tavaly egyedüliként – az alsó limitjét, 100-ról 120 millióra. Ezzel egy szintre kerülhetett volna az addig a Gutmann után a második legmagasabb belépőt megkövetelő Erstével, csakhogy utóbbi 2023-tól már 150 millióra srófolt. 

Ám ezzel sem sikerült megtartania az ebben az összevetésben ezüstérmes pozícióját, miután azt ma már az OTP Bank foglalja el. A legnagyobb hazai pénzintézet ugyanis a megváltozott gazdasági környezetre és piaci viszonyokra, valamint az ügyféligényekre reagálva úgy döntött, a kiemelt privát banki belépési limitjét 2023. január elejétől az addigi háromszorosára, 300 millió forintra emeli. Mint magyarázták, az OTP Private Banking ezzel az átalakítással fokozatosan egy új kiszolgálási modellt vezet be a legvagyonosabb ügyfelek számára. A hazai privátbanki szolgáltatók körében az elsők között biztosít majd fokozatosan az adott vagyoni szegmens számára exkluzív, fizikailag Magyarországon is elérhető privátbanki kiszolgálást nyugat-európai, leginkább svájci és liechtensteini mintára a high-net-worth individual ügyfeleknek. A kiszolgálási struktúra átalakítása az OTP Private Bankingen belüli privátbanki szegmens 40 millió forintos belépési limitet nem érinti, ugyanakkor az ebben a szegmensbe tartozó privátbanki ügyfelek is fokozatosan megújuló szolgáltatásban részesülnek majd, ha 40 millió forint felett van a vagyonuk, de az nem éri el a 300 milliós szintet. Az átalakítás érinti az OTP Private Banking harmadik kiszolgálási modelljét, a Digitális Privát Bankot, amely megújított szolgáltatása 10 millió forint helyett egységesen 20 millió forinttól érhető majd el.

Az említett szolgáltatókon kívül még a CIB Bank jelezte lapunk érdeklődésére, hogy „a limit átgondolásának folyamata jelenleg még tart”. A Hold egyelőre nem emelte meg a 80 millió forintos belépési limitjét, sőt, az online vagyonkezelési szolgáltatása keretében elérhetővé kívánja tenni a portfoliókezelési szolgáltatását a kisebb megtakarításokkal rendelkezők számára is.

Végül szokás szerint lássuk, mit hozhat a jövő. A privátbanki szolgáltatókat arról is faggattuk, mire számítanak a 2023-ban, hogyan alakulhat a kezelt vagyonuk, milyen tényezők hathatnak arra? Íme a válaszok:

Erste: A tavalyinál jobb évre számítunk. Visszatérhet a vagyonnövekedés korábbi dinamikája, összetevőiben azonban eltolódás következik be. Idén a növekedés fő hajtóereje várhatóan a hozamhatás lesz, tekintettel arra, hogy már az alacsonyabb kockázati szinteken is van szemmel látható hozam, és a részvénypiacokon sem számítunk a tavalyihoz hasonló gyászos évre. Az új pénz beáramlásának dinamikája pedig nagyban függ a gazdaság teljesítményétől, ebben még nem számítunk idén jelentős pozitív megugrásra.

Friedrich Wilhelm Raiffeisen: A gazdálkodási környezetben jelentős javulást várunk, reményeink szerint az inflációs nyomás csökkenni fog a következő hónapban, ezáltal a kötvénypiaci hozamok stabilizálódnak és a részvénypiacokon is sokkal nyugalmasabb időszakot várunk a kifejezetten negatív 2022 után. Arra számítunk, hogy ebben a környezetben a tudatos, hosszútávú portfolióépítés szerepe ismét megnő és a befektetési termékeken belül fokozatosan visszatér a kötvény- és részvényjellegű megoldások dominanciája, hiszen a jelenlegi árfolyamszintek kiváló beszállási pontot biztosítanak a hosszútávú befektetőknek. Az ESG-megközelítést alkalmazó befektetési termékek térnyerésével is számolunk. A kezelt vagyon dinamikus, 10 százalék feletti növekedését prognosztizáljuk.

K&H: A 2023-as év tekintetében bizakodóbbak vagyunk, mert a kötvények ismét előtérbe kerülhetnek. Jelenleg egy rendkívül turbulens hozamemelkedésen vagyunk túl, amely mértéke és gyorsasága is több elemzőt meglepett, viszont érzékeljük a lassulás jeleit. Itt már látunk óvatos építkezésre adó okot. Bár az infláció még emelkedik és a jegybankok (Fed, EKB) is emelik a kamatokat, az ütem már lassul. Az inflációs fordulat hozhatja el az ő idejüket, amikor is elindul egy hozamcsökkenés, amit elsőként a fejlett, majd később a fejlődő piacokon is érezni fogunk. A jelenlegi magas hozamszintek jó beszállási pontot jelenthetnek a következő 3-5 évre. Azonban ez az év is a nagy volatilitás jegyében fog telni.

CIB: A gazdaság lassulása várhatóan hatással lesz a magánvagyonok gyarapodására is. A magas hozamkörnyezet a portfoliókban változtatásokat indíthat el, a több mint egy évtizede alacsony szintű kamatkörnyezet növekedése, ha lassan is, de új helyzetbe hozhatja a befektetőket és előidézheti akár az ingatlanportfóliók újragondolását is.

UniCredit: Üzletági szinten folyamatos az állománybővülés a bankunkhoz beáramló új megtakarításoknak köszönhetően. Erre a folyamatra számítunk 2023-ban is a digitalizáció és az értékteremtő üzleti, informatikai fejlesztések hatására. Fejlesztéseink meghatározása során az ügyfélkörre jellemző sajátosságokat és igényeket vesszük figyelembe.

Concorde: 2023-ban folytatódó beáramlással, és jelentősen növekvő portfolió-hozamokkal számolunk. Kezelt vagyonunk 15-20 százalékos bővülésére számítunk.

Hold: Az állományok növekedésére, tovább koncentrálódó vagyonokra számítunk. Rövid távon a kötvény-, hosszabb távon a részvénypozíciók kiépítése különös jelentőségű. A 2022-es év jó teljesítménye, az abszolút hozamú stratégiák és a value szemléletünk a vagyonkezelési szolgáltatások várható további felértékelődése mellett várhatóan még vonzóbbá teszik a befektetési alapjainkat és a privát vagyonkezelési szolgáltatásunkat. A befektetési döntések terhe sokakat fordíthat a portfoliókezelési szolgáltatások irányába.

Gutmann: Volatilis piacra, a vállalati eredmények és a fennmaradó inflációs kockázatok miatt lassú portfolió-feltöltésekre számítunk. Nagy jelentőségű lesz a value stratégia és a befektetési szektorok, vállalatok kiválasztása. Növekszik a vagyonunk és megújuló stratégia mentén erősödik a Gutmann.

Equilor: További pénzbeáramlásokra számítunk, az év közepétől az infláció tetőzése után beindulhat a hozamcsökkenés. A devizapiacon kisebb kilengéseket várunk, de mozgalmas időszaknak nézünk elébe. A részvénypiacon is lehetnek jó lehetőségek, a hazai blue chipek is jelentős felértékelődés előtt állhatnak a közeljövőben. 

SPB: Tőkeáramlás oldalon továbbra is bizakodóak vagyunk. Hozam oldal tekintetében a 2022-es évnél enyhén jobb lehetőségekkel kalkulálunk.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 45520 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 3676 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 2646 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 721 434 310 HUF 2026-06-29 17:05:09
OPUS 358 340 358 +1,42% 358 0 30 625 319 HUF 2026-06-29 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG