6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Miután elfogadták Biden elnök 1000 milliárd dolláros infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazó csomagját, újabb csúcsra mentek az amerikai tőzsdeindexek. A Pfizerrel közösen vakcinát fejlesztő BioNTech felfelé módosította bevételi várakozásait, és önmaga fél százalékot adhat hozzá az éves német gazdasági növekedéshez. Budapesten a Magyar Telekomot ünneplik, Varsóban a felbomló kormánykoalíció miatt idegeskednek a befektetők. 

Biden csomagja repíti az infrastruktúra-cégeket

Az amerikai szenátus jóváhagyta azt a széleskörű támogatást élvező, összesen 1000 milliárdos infrastrukturális törvényjavaslatot, amely keretében egyebek mellett 110 milliárd dollárt út- és hídfejlesztésre, közel 40 milliárd dollárt a tömegközlekedés fejlesztésére, valamint 65 milliárd dollárt a szélessávú internetkapcsolatok kiépítésére költhetnek. A háttérről itt írtunk:

Ebből persze számos tőzsdei vállalat is profitálhat - nem véletlen, hogy a Dow Jones ipari átlag és az S&P 500 index is új csúcsra került a tegnapi amerikai zárásra. Mindazonáltal az 1000 milliárdos pakk elfogadása nem volt meglepetés, a várható hatásait jórészt már beárazta a piac, így robbanásszerű emelkedésről nem beszélhetünk - főként a bankpapírok és a ciklikus részvények teljesítettek jól.

A program nyertesei befektetési szempontból egyébként azok az ETF-ek (úgynevezett tőzsdén kereskedett befektetési alapok, exchange traded fund), amelyek infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó cégek részvényeit gyűjtik: a Marketwatch összeállítása szerint a 100 vállalat papírjait összefogó Global X U.S. Infrastructure Development ETF idén már 28 százalékos pluszban jár, az összesen 24 elektromos és vízi közmű papírjait tartó iShares U.S. Infrastructure ETF 22 százalékot emelkedett eddig 2021-ben. Az S&P500 ipari cégeit tömörítő Industrial Select Sector SPDR ETF is 18 százalékot erősödött - ezek mind lekörözik az S&P500 index és a Dow Jones ipari átlag idei, 15 százalék körüli emelkedését.

A programra a pénzt részben (205 milliárd dollár értékben) meglévő, Covid utáni gazdasági helyreállításra szánt alapokból teremtik elő, de 28 milliárd dollárt az új, kriptodevizákra vonatkozó szabályozás elfogadása után befolyó adóbevételből szeretne előteremteni az amerikai vezetés.

A kriptotőzsde-üzemeltetés mindenesetre meglehetősen gyümölcsöző üzlet: az amerikai Coinbase frissen közzétett számai meghaladták az elemzői várakozásokat, a negyedéves profit 2 milliárd dollárra emelkedett annak köszönhetően, hogy a tavalyinál közel 40 százalékkal több tranzakciót bonyolítottak le az ügyfelek a kriptotőzsdén.

Őrületes bevételt hoznak Covid-oltások a BioNTechnek

Egyre több országban kezdik meg a harmadik körös Covid-oltásokat. (Magyarországon a friss adatközlésben már nem szerepelt, hányan regisztráltak a harmadik szúrásra és hányan kapták meg, de egy nappal korábban, kedden még elárulták: 64  ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 52 ezren már fel is vették azt.)

Egy 13 éves román lány kapja meg az első adag Pfizer/BioNTech vakcináját Bukarestben, 2021. június 2-án. Egyre több országban adnak már 18 év alattiaknak is vakcinát, több helyen beindult a 3. oltási kör - ez mind a gyártó profitját emeli. Fotó: EPA / Robert Ghement
Egy 13 éves román lány kapja meg az első adag Pfizer/BioNTech vakcináját Bukarestben, 2021. június 2-án. Egyre több országban adnak már 18 év alattiaknak is vakcinát, több helyen beindult a 3. oltási kör - ez mind a gyártó profitját emeli. Fotó: EPA / Robert Ghement

Ez tovább repíti a BioNTech profitját és részvényeinek árfolyamát is. A cég, amely a Pfizerrel közösen fejlesztette ki az egyik legmodernebb koronavírus-elleni vakcinát, épp most emelte 15,9 milliárd euróra az ebből származó bevételére vonatkozó előrejelzését - ezzel

a mainzi központú gyógyszergyártó a német gazdasági növekedéshez önmagában hozzátesz egy fél százalékot.

Nem meglepő, hogy a társaság részvényei történelmi csúcson járnak.

Jól megy a Magyar Telekomnak, kiszállt az állam a Richterből

A budapesti tőzsdén ma a Magyar Telekom vezeti az emelkedést a bluechipek közül - igaz, meglehetősen alacsony a papír forgalma. A befektetők értékelik a társaság a vártnál kedvezőbb gyorsjelentését, amit a tegnapi piaczárás után tettek közzé - délelőtt 1 százalék fölötti mértékben drágult a papír.

Hasonló mértékben erősödik a Mol is, az olajpapír tegnapi 4 százalék körüli gyengülését kompenzálja, amely szinte teljes egészében az osztalékszelvény "leesésének" volt következménye. 

A Magyar Állam végleg kiszállt a Richterből, miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő átadta részvényeit a Semmelweis Egyetem fenntartójának, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványnak. Az állami vagyon kiszervezésének egy újabb fejezete zárult le a mintegy 5,25 százalékot jelentő részvénypakk átengedésével. A 9 777 658 darab részvény piaci értéke jelenlegi árfolyamon bő 84 milliárd forint. A Richter egyébként ma délelőtt az egyetlen bluechip, ami esik, másfél százalékot veszített tegnapi értékéből.

Friss részvényárfolyamokat itt talál >>

A sor végére, de nem a padlóra küldte a lengyel indexet a kormánykoalíció válsága

Európában egyébként inkább pozitív a hangulat, a vezető részvényindexek közül a londoni FTSE100 fél százalék körüli pluszban jár, a párizsi CAC40 0,2 százalékos pluszban, a frankfurti DAX viszont némi hullámzás után éppen a pozitív tartomány szélét csípi csak meg délelőtt. Az abszolút vesztesek, között látjuk a varsói WIG indexet, ám éles zuhanásról egyelőre nem beszélhetünk: a délelőtti órákban 0,3 százalékos mínuszban jár az index azután, hogy szétesni látszik a kormánykoalíció, miután a miniszterelnök leváltotta helyettesét.

A helyzet a végén előrehozott választásokhoz is vezethet, így a lengyel tőzsdén is bizonytalan időszak következhet.

Szűk sávban gyengülget a forint

A forint árfolyamát tegnap nem érintette meg nagyon a vártnál kedvezőb inflációs adat, estére minimális gyengülést láthattunk: egy forinttal került feljebb az euró jegyzése. A mai nap 353,50 környékéről indult, és valamivel nagyobb mozgás történt már délelőtt, mint tegnap egész nap: valamivel többet veszített erejéből a forint, az euró jegyzése a délelőtti órákban 355 forint fölé emelkedett, majd 354,50-ig korrigált - a gyengülés egyébként a legyel zloty-val párhuzamban történt.

A KBC Equitas hírlevele arra emlékeztet: kiemelt figyelem irányulhat ma az amerikai inflációs adatra, hiszen ez befolyással lehet a Fed eszközvásárlásainak várható kivezetésére is. A várakozások alapján az infláció kis mértékben mérséklődhetett az USA-ban, 5,4 százalékról 5,3 százalékra, a maginfláció pedig 4,3 százalékra csökkenhetett. Magyar idő szerint 14:30-kor teszik közzé az inflációs adatot.

Friss devizaárfolyamok itt >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43350 41700 43450 +3,83% 43340 43350 9 386 050 530 HUF 2026-11-04 12:12:24
MOL 5125 5040 5140 +1,49% 5120 5125 1 556 826 210 HUF 2026-11-04 12:12:05
MTELEKOM 2896 2886 2950 -1,16% 2894 2898 758 711 670 HUF 2026-11-04 12:11:50
RICHTER 13010 12910 13080 +0,08% 13010 13020 616 380 810 HUF 2026-11-04 12:11:25
OPUS 200 194 211 +1,63% 199 200 33 086 301 HUF 2026-11-04 12:08:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG