4p

Míg pénteken új rekordok is születtek, ma kissé süllyednek a tőzsdék Európában és Pesten is. Az olaj egyre feljebb kúszik, és egyre több az olyan vélemény, hogy nemsokára három számjegyű lesz az ára. De ki látott még ilyet, hogy nyár közepén ekkora tőzsdei rali van? – csodálkoznak még a régi rókák is.

A pénteki emelkedő nap után hétfőn “patthelyzet van a bikák és a medvék között”, a két oldal nagyjából kiegyenlíti egymást. A gazdasági fellendüléssel kapcsolatos optimizmus az egyik oldalon, az emelkedő kamatokkal és a koronavírus delta variánsával kapcsolatos aggodalmak a másik oldalon – értékeli egy német kommentátor.

Tényleg így néztek ki a tőzsdék ma reggel, amihez a kánikula és a nyaralások is hozzájárulhatnak. A Stoxx 600 európai index nulla körül indította a napot, majd innét 0,3 százalékos mínuszba csorgott le késő délelőttig. Japán, Kína és Hong Kong fő indexe alig-alig változott. A német index 0,2 százalékkal süllyed.

Franciaországban helyhatósági választások voltak, amelyek a várttól eléggé eltérő eredményeket hoztak. A francia CAC 40 0,3 százalékkal esik. Svédországban lemondott a miniszterelnök, politikai válságról beszélnek az országban. Ott azonban a nemzeti tőzsdeindex 0,3 százalékos emelkedést mutat.

Árfolyam

Itthon a BUX index európai társaihoz hasonló, 0,4 százalékos esésnél tart, miközben Varsóban 0,8 százalék a mínusz. Az OTP 1,1, a Mol 0,8 százalékkal esik, de a Richter és a Telekom stagnál.

Bika és medve (Pixabay.com)
Bika és medve (Pixabay.com)

A forint kissé gyengül, 351,20 az euró ára, 40 fillérrel drágult. Az árupiacokon is csend van, de ez alighanem csak átmeneti. Csütörtökön például ismét összeül az OPEC kartell.

100 dollár lesz az olaj?

Elemzők és a “Big Oil” (a legnagyobb olajmultik) vezérigazgatói egyetértenek abban, hogy az olaj hamarosan ismét száz dollárba fog kerülni hordónként – írja a Finanzen.net. De figyelmeztetnek a várhatóan nagy volatilitásra.

Az olajárak szárnyaltak az utóbbi hónapokban, és 2018 októbere óta a legmagasabb szinten vannak. A német portál szerint a Shell, az ExxonMobil és a TotalEnergies vezérigazgatói egyaránt hisznek az emelkedő olajárakban. Az alacsonyabb beruházási szint ellátási problémákhoz vezethet a jövőben. Az elemzők is úgy vélik, hogy az olajigény meghaladja majd a kínálatot.

Megismétlődik a tíz, húsz évvel ezelőtti olajár-robbanás?

Az olajpiac szereplőinek elemzésével a Concorde Értékpapír Zrt. blogja arra jutott, hogy reális a három számjegyű olajár. Most az OPEC az olajpiac mozgatóereje, az amerikai és más további termelők különböző okokból nem túl aktívak.

Az OPEC-en kívüli kínálatnövekedés előreláthatóan korlátos lesz, míg a kereslet rendkívül robosztus. Ehhez hasonló környezetre már volt példa a 2008-at megelőző és az azt követő években (2001 – 2005; 2008 – 2010), aminek dinamikus áremelkedés, három számjegyű olajár lett a következménye.

A brókerek csodálkoznak – ki látott már ilyen nyári ralit?

Az S&P500 új rekordot állított be pénteken, a Nasdaq indexe is a korábbi csúcs közelében járt, a Dow Jones ipari átlag pedig száguld felfelé az emelkedőn – írja az Erste Befektetési Zrt.

Meglepő módon egy nyár közepi emelkedő hullámot láthatunk, ami ritka jelenség. Idén a korábbi emelkedések és a kitörő szabadságolási szezon fényében még inkább furcsának tűnik. Lehet, hogy megint nem a profik húzzák a piacokat, sőt azok, mint eladók hiánya okozza az emelkedést. A Nasdaq nem töltötte be a rést, ez folytatást sugall, ami – valljuk meg – kissé elképeszt bennünket – írja a brókercég.

Pluszban a bitcoin, össztűz a Binance-ra

A kriptodevizák a múlt hét végén ismét gyengélkedtek, ma azonban javulnak a fontosabb érmék. A bitcoin öt százalékkal 34 700, az ether 11 százalékkal 2055 dollárra emelkedik.

A sok hír között különösen rossznak látszik, hogy a brit hatóságok megtiltották világ egyik legnagyobb kriptodeviza-tőzsdéjének, a Binance-nak a használatát. Azzal az indokkal ,hogy a szóban forgó cégnek semmiféle működési engedélye nincs a szigetországban. Hasonló figyelmeztetést adtak a ki a japán hatóságok is.

A Binance Kanadában, Ontario államban is szabályozói problémákkal néz szembe.

Reform a Daimlernél

Külön vállalatként folytathatja a Daimler busz- és teherautógyártó üzletága – írja az Equilor Befektetési Zrt.

Már az év végével leválaszthatják a világ legnagyobb busz- és teherautógyártó üzletét. A cég pénzügyi vezető elmondta, hogy meg vannak győződve a szegmens leválasztásának előnyeiről és iparági logikájáról. A tervezett spin-off keretében a Daimler Truck jelentős többségi részesedését a Daimler-részvényesek között osztják majd szét.

A következő cikkünk is érdekelheti: Jaj az építkezőknek – az égig nőnek az európai faárak is?

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG