4p
A tőzsdék óvatosan optimisták az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások kezdete előtt. A forint határozottan gyengült ma. Az Elmű és az Émász részvénye nagyot ugrott a felvásárlási ajánlat hatására. A Facebook még számos vizsgálat elé nézhet, lehet, hogy nem lesz Libra. De megcsinálhatják mások.
Fotó: Reuters

Ma nap közben sokat javult a tőzsdei hangulat. Kezdetben az USA-ban az árfolyamok elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos aggodalmak hatására morzsolódtak le, de este hétre nulla körüli szintre jutottak. A nyugat-európai indexek pedig egész szép, 0,6-0,7 százalékos pluszt értek el. A tárgyalások október 10-én indulnak.

Itthon a BUX index csupán pár pontot csökkent. A Mol felfelé, a Richter lefelé tartott, az OTP stagnált. Az Elmű és az Émász annak nyomán ugrott jó nagyot, hogy megérkezett az E.On felvásárlási ajánlata. Ami  érzékelhetően magasabb volt a tőzsdei árfolyamnál. Így az Elmű hat, az Émász 13 százalékkal száguldott.

Az euró/forint emelkedett, 333,50-re, ami 1,3 forintos emelkedés. Ezúttal gyengült a lengyel zloty, a cseh korona és a török líra is.

Újabb vizsgálatok a Facebook ellen

A Facebook sok hideget kapott mostanában, a különböző szabályozó hatóságoktól, a felhasználóktól is. Tröszt-ellenes eljárások, adatvédelmi kritikák, össztűz a Libra kriptodeviza tervére. Nemrég még Donald Trump elnök is leült Mark Zuckerberggel – vagy magához rendelte? –, hogy az internetes szolgáltatások szabályozásáról beszéljen vele.

A SeekingAlpha egyik szerzője szerint nemsokára még egy sor újabb hatósági hercehurcára kerülhet sor. Vizsgálódni fog az FTC (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság), egy államügyész-csoport (New York államból) és a Képviselőház igazságügyi bizottsága is.

Az FB-részvény szépen teljesít

A Facebook az utóbbi félévekben szépen növelte bevételét és nyereségét egyaránt. Fennáll viszont annak a veszélye, hogy a hatóságok újabb büntetéseket rónak ki rá, méghozzá milliárd dolláros nagyságrendben. Szigoríthatják az adatkezelési szabályokat is, ami megnehezítené a Facebook számára az adatok feldolgozását, és ezzel a nyereségtermelést.

A Facebook (pirossal) és az S&P 500 amerikai részvényindex. (Stockcharts.com)

Ennek ellenére, amint a grafikonon látszik, az FB árfolyama egyelőre egészen jól van. Míg az utóbbi 12 hónapban a részvények 15 százalékkal mentek fel, addig az S&P 500 és a Nasdaq indexek csak bő két százalékos pluszban vannak. A részvény még februárban alaposan kilőtt, és bár a Libra kriptodeviza tervének júniusi bejelentése után nagyot esett, még mindig felülteljesítő.

Mégsem lesz Libra?

A Paypal elsőként hagyja el a Libra Assotiation nevű egyesületet, amelyet a Libra kriptodeviza felügyeletére hoztak létre – jelentette a Reuters. A svájci, genfi székhelyű szervezetnek így 28 tagja marad. Állítólag a Visa és a Mastercard is a kilépést fontolgatja.

Más hírek szerint az egész Libra-projektet, melynek élesben történő indulását 2020-ra tervezték, elhalaszthatják a hatósági ellenszél miatt. A Libra tervezett bevezetése nem valószínű, hogy jelentősebb értéknövelő tényezőként szerepelt volna eddig a Facebook tőzsdei árazásában. Így annak elmaradása sem kell feltétlenül áresést okozzon. De a cég megítélését mindenképpen befolyásolhatja. (A Libra potenciálisan nagy jelentőségéről itt írtunk.)

Van másik?

Ám sokan felismerték, hogy a Libra létező igényeket elégíthet ki, és nem biztos, hogy olyan könnyel el lehet fojtani valami hasonlónak a megjelenését. (Ahogy a bitcoint és a többi kriptodevizát sem lehetett.)

Most például a Telegram Messenger titkosított üzenetküldő-szolgáltatás jelentette be, hogy október végén elindítja a Telegram Open Network (TON) hálózatot és azon a Gram (GRM) nevű kriptodevizát (“token”, zseton). Ez kompatibilis lesz az Ethereum hálózattal. Így okosszerződéseket is lehet majd rajta futtatni.

Felkészül a Walmart

Így például online játékok, szerencsejáték-oldalak, médiavállalkozások működtetésére is alkalmas lehet, lást korábbi cikkünkben. A Telegram kriptodevizáját már hetek óta tesztelik. Bevezetése régen tervbe volt véve.

Augusztus elején a szabadalmi beadványokból kiderült, hogy a Walmart áruházlánc-óriás is kriptodevizát készül kibocsátani. A sajtó szerint vannak arra jelek, hogy ez az áruházlánc falain kívül is életképes lesz, többről van szó, mint afféle digitális pontgyűjtő kártya.

Jöhet a Bundes-Chain

Szeptember közepi hírek szerint Németország a Libra és a hasonló fizetési megoldások tiltására készül. De úgy, hogy közben a német állam hivatalos alternatívát nyújthat a polgároknak. Készülhet a “Bundes-Chain”.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG