4p
A tőzsdéken jó volt ma a hangulat, ami a kínaiak élénkítési próbálkozásainak, a vállalati jelentéseknek, az amerikai kormányzati kényszerszünet várható végének köszönhető. A rossz híreket ma nem nagyon akarták meghallani a befektetők. Az egyik magyar brókerég a nyugati részvényekre, a másik a Richterre optimista.

A német Ifo-index rosszabb lett a vártnál, ehhez képest a részvényárfolyamok szépen emelkedtek, 1,4 százalékkal ment fel a DAX index. Ezt azzal magyarázzák, hogy az EKB-től jövő hírek nyomán a befektetők még hosszan tartó alacsony kamatokra számítanak, és a Brexittel kapcsolatban is csökkentek az aggodalmak. Kína pedig likviditásösztönző csomagot jelentett be bankjai számára.

A francia index is 1,1 százalékkal ment fel, a brit minimális mértékben süllyedt. Nagyot esett a dollár és erősödött az euró, ami nem jó az európai exportőröknek, de ez most nem zavarta a részvényeseket. Az euró/dollár kereszt 1,14 fölé került.

Amerikában a vállalati eredményekkel kapcsolatos optimizmus volt a felhajtó erő, az S&P 500 0,8, a Nasdaq indexe 1,1, a Dow Jones 0,5 százalékos pluszban van. Másrészt arra számít a piac, hogy a kényszerű államigazgatási leállásnak lassan vége lesz. Már komolyan a gazdasági növekedést fékező erőnek kezdték tekinteni a Trump által elrendelt leállást.

Elszállt a Plotinus

Itthon a BUX index csak 0,1 százalékkal ment fel, az OTP stagnált 11 650-en. A Richter hiába drágult 1,7 százalékkal, az indexben nagyobb súlyú Mol 0,6 százalékos esése 3262-re erős visszahúzó erőnek bizonyult. Picit a Telekom is süllyedt.

További árfolyamok itt láthatók

A nemrég elkelt Plotinus nem esett sokáig, ma megint 14 százalékkal drágult. A forint erősödött, 90 fillérrel, 317,60-ig esett az euró ára. Az arany nagyon megindult a dollárgyengülés hatására, közel került az 1300-as határhoz.

Trump taktikázik?

Miután Powell Fed-elnököt nem tudja eltávolítani, Donald Trump amerikai elnök a Fed vezetésében megüresedő helyekre olyan emebereket próbál rakni, akik őt támogatják – írja az amerikai sajtó. Trump ellenzi a további kamatemeléseket, és a gazdasági növekedés ellenére sem tart az infláció megugrásától.

Ezt Larry Kudlow tanácsadó nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek. Ha Trump terve sikerül, az jó lenne a részvénypiacoknak, amelyek jellemzően alacsonyabb kamatok mellett érzik jobban magukat.

Más részről viszont emelkedtek a Trumppal kapcsolatos kockázatok, miután őrizetbe vették régi tanácsadóját, Roger Stone-t.

Folytadódó emelkedés?

Az Erste befektetési Zrt. Ötletgyár című technikai elemzői hírlevele alapvetően emelkedésre számít. A Nasdaq technológiai tőzsdén “egyelőre mintha megingás lenne a fundamentumokban, de egyrészt ezt sokan átmenetinek tartják, másrészt pedig az index és a részvények értékeltsége a relatíve gyenge eredmények ellenére is alacsony” – írják.

A technikai kép erős, az elmúlt napok rövid korrekcióját követően további emelkedésre számítanak. Hasonló a véleményük az S&P 500 indexről és a német DAX-ról is.

A Facebook mindent egybegyúr?

Zuckerberg azt tervezi, hogy integrálja a WhatsApp, az Instagram és a Messenger programokat – írják a New York Times-ra hivatkozva. Ám ez nem jelentené azt, hogy megszűnnének önállóak lenni, csak a háttérben futó technológia, titkosítás, adatvédelem stb. lenne közös.

Kérdés, a nagy internetes gigászok túlhatalmától tartó felhasználókat ez mennyire fogja zavarni. Vannak bőven alternatív megoldások, mint Telegram, Discord, amelyek sokkal jobb adatvédelmet, biztonságot ígérnek sokak szerint.

A UBS svájci bank várhatóan megvágja majd a vezetők bónuszait. Más bankok hasonló lépései általában negatívan hatottak a részvényárra, mert romló eredményességre engedtek következtetni. A UBS papírja azonban kis pluszban van ma.

Richtert vegyenek?

Jól látható a következő vételi pont a Richter grafikonján az Equilor szerint. A vezető részvények alakulása elvált egymástól, és elég jó belépési pontok rajzolódnak ki a grafikonokon. Most a Richter mozgására érdemes figyelni, 5550 forintnál érdemes lehet majd a vételi lehetőségeket keresni. (Ma 5670 és 5775 között mozgott.)

A Mol “még a felső ellenállás felé igyekszik, így ott később alakulhat ki hasonló lehetőség. A Magyar Telekom rövid távon tovább emelkedhet, ugyanakkor az OTP grafikonja most enyhén negatív” – írják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG