4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Európában kiváló, az USA-ban legalábbis nem rossz a tőzsdék hangulata, bár a technológiai részvények megint alul teljesítettek. Alulteljesített még a magyar BUX index is, de legalább pozitívban tudott zárni. Elsősorban a Mol húzta le, és kissé a forint is gyengült. A Robinhood-alkalmazás érdekes forgalmi adatokat tett közzé, más adatokat viszont ezentúl nem fognak publikálni.

Nagyon szépen teljesítettek ma az európai tőzsdék, a délelőtti emelkedést egész nap meg tudták tartani. A német index 2,0, a francia 2,4, A brit 1,7 százalékkal ment fel. Amerikában már nem ennyire jó a helyzet, az S&P 500 index 0,3 százalékkal emelkedik, a Dow Jones ipari átlag 0,9-el, de a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,3 százalékkal esik.

A Budapesti Értéktőzsde indexe 0,2 százalékkal ment csak fel, így több nap felülteljesítés után most elmaradt az európai mezőnytől. Elsősorban a Mol 0,8 százalékos esése húzta le, miközben az OTP és a Richter fél százalék körüli mértékben emelkedni tudott. A Magyar Telekom fél százalékkal esett, de másfél százalékkal felment az Opus és négy százalék fölötti drágulást láttunk a CIG Pannoniánál.

Nagyot esett az arany és az ezüst

A nem túl jó hazai inflációs adat nem változtatott érdemben a forint árfolyamán, 40 fillérrel feljebb van az euró, 344,80. A dollár kissé gyengült az euróval szemben. Március óta nem látott esést mutat az arany, 3,6 százalékkal 1957 dollárig esett. Az ezüst hét százalékkal zuhant, a platina és a palládium is lejjebb van pár százalékkal. A réz viszont kissé drágulni tudott.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A jó hírek között említették, hogy az USA-ban némileg csendesedni látszik a koronavírus-járvány. Valamivel alacsonyabb fertőzési számok érkeztek, mint az utóbbi időben megszokott. Egy másik tényező, hogy Donald Trump adócsökkentést szorgalmaz. Igaz, ez főleg a leggazdagabbaknak kedvez, de a tőzsdei befektetéseknek is. Oroszország pedig azt állítja, hogy már megvan a Covid-19 oltása, és a gyártása a jövő hónapban elkezdődhet.

Nagyobb a kockázatvállalási kedv

Annak ellenére optimisták a tőzsdék, hogy az Egyesült Államokban nagyon késik a tervezett gazdaságélénkítési csomag. Ugyanakkor a kínai-amerikai diplomáciai kapcsolatok oldaláról pozitív jeleket véltek felfedezni a megfigyelők. Így sok befektető inkább a kockázatosabb eszközök felé fordult.

Az állampapír-hozamok is emelkedtek az USA-ban, ami a biztonságos kötvények eladására utal. Egy kevésbé figyelt hír volt, hogy az amerikai termelői árindex érezhetően magasabb volt a vártnál, ez is hozzájárulhatott a kötvényhozamok emelkedéséhez. Európában a vártnál lényegesen jobb lett a német konjunktúraindex. Reggel a kínai autó piacról érkező pozitív eladási számok dobták meg a tőzsdeindexeket már a nap elején.

A Robinhood közzétette, a Robinhood elvette

A Robinhood cég, amely alkalmazásán keresztül az elmúlt hónapokban a lakossági részvény-kereskedelem fellendülésének egyik legnagyobb haszonélvezője volt, hétfőn először hozta nyilvánosságra napi átlagos forgalmát (DART). Ennek júniusi összértéke 4,31 millió volt, legyőzve a konkurens brókereket, mint a TD Ameritrade (3,84 millió), az Interactive Brokers (1,86 millió), a Charles Schwab (1,8 millió) és az E-Trade (1,1 millió) – írta a Business Insider.

A 8,6 milliárd dolláros értékű Robinhood azonban egyben be is csukott egy másik ajtót a nyilvánosság felé. Már nem teszi lehetővé harmadik felek számára az egyes papírok adatainak nyomon követését. (Ebből lehetett látni, milyen papírok felé fordulnak a tömegek.) A Robinhood-felhasználóknak vissza kell térniük más fórumokra befektetési ötletek felderítése érdekében – írták.

Villanyautók a csúcson

Ma napközben tette közzé második negyedéves gyorsjelentését a NIO. A kínai villanyautó-gyártó eredményei jelentősen feljavultak, a bevétel több lett a vártnál, miközben a veszteségek az elemzői konszenzusnál is nagyobb mértékben mérséklődtek. A cég szeptembertől új modellt dob piacra, és a menedzsment értékesítési prognózisa is reménykeltőbb lett a vártnál – írta a KBC Equitas.

A kínai gyártó részvényére szóló letéti igazolás ennek ellenére három százalékos mínuszban van Amerikában.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG