5p

A hazai fizetőeszköz még az elmúlt időszak dollárgyengülése ellenére sem volt képes jelentős erősödést produkálni. Ezzel szemben az OTP és a Mol európai szinten is megsüvegelendő pluszban tartja a BUX-indexet. A szűkülő kínálat hatására drágul az olaj. Ezúttal az Európai Központi Bank (EKB) elnöke jelezte, hogy szabályozni kéne a kriptopiacot.

Amilyen jól zárták a tőzsdék az elmúlt hetet, csaknem kivétel nélkül olyan jól kezdték a mostanit. A hétfőn elsőként kinyitott ázsiai börzék közül a tokiói közel 1 százalékos plusszal zárt, a sanghaji indexe, ha hajszálnyival is, de ugyancsak zöldben pompázott. Csak a hongkongi volt kakukktojás, a maga 1,19 százalékos mínuszával.

Nincs jó passzban a forint. Fotó: Privatbankár.hu
Nincs jó passzban a forint. Fotó: Privatbankár.hu

A globális növekedés lassulásával kapcsolatos félelmek egyelőre nem érződnek a nyugat-európai tőkepiacokon, délhez közeledve a frankfurti DAX 0,4, míg a párizsi CAC-40 is 0,6 százalék feletti pluszt hozott össze, míg a londoni FTSE ha szerény mértékben is, de ugyanezt tette.

A BUX-index viszont túlteljesítő volt az öreg kontinensen. A csaknem 1,6 százalékos pozitívumához ezúttal a négy hazai blue chip közül három is hozzájárult. Az OTP Bank részvényei 3,5 százalékot meghaladó pluszban pompáztak, a Mol papírjai 2 százalék feletti mértékben drágultak, s végre a Magyar Telekom befektetői is dörzsölhetik a tenyerüket a 0,4 százalékot közelítő drágulás láttán. Ezek az árfolyamemelkedések bőven kompenzálták a Richter 0,6 százalékos bukóját.

Az OTP árfolyamának nyújthatott támaszt, hogy a hazai bank közleménye alapján május 20-án 100 ezer darab saját részvény vásárolt vissza, 10 042 forintos átlagáron.

Ami a ma délután kinyitó amerikai piac kilátásait illeti, 

„a befektetők továbbra is feszülten figyelik a jegybank lépéseit, a gazdasági kilátások alakulását” – hívja fel a figyelmet a KBC Equitas ma reggeli elemzése. „Látható, hogy továbbra is az energiaszektor tud felülteljesítő lenni, azonban az elmúlt héten az egészségipar, valamint a nyersanyagszektor is pozitív hozamokat tudott produkálni. Tovább folytatódhat a befektetők részéről a “value” papírokba való átrendeződés, hiszen ezeket a részvényeket kevésbé érinti érzékenyen a kialakult makrokörnyezet.”

A kétszámjegyet nyaldosó hazai infláció dacára külföldi nyaralásban gondolkodóknak nincs jó hírünk: a forint csak nem akar magához térni. Az euróval szembeni árfolyama például még mindig bőven a 380-as szint felett van (egészen pontosan 12 óra előtt 382,6 körül cserélt gazdát). 

„Az elmúlt időszak dollárgyengülése ellenére sem volt képes jelentős erősödést produkálni a magyar deviza” – értékelte a helyzetet a KBC Equitas. „Technikailag továbbra is az 50 napos mozgóátlag nyújthat támaszt az árfolyam számára, jelenleg ez 376 forint körül található. Jelentős szigorítási lépések ezen a héten sincsenek kilátásban az MNB részéről, korábban jelezték, hogy az agresszív kamatemelések időszaka elmúlt, így egy stabil, de lassabb ütemű kamatemelési pályát tűzött ki célul a jegybank.”

Európában viszont még csak most kezdenek belevágni a monetáris szigorításba. Ahogy az Erste Bank elemzése felhívja a figyelmet,

„egyre több európai jegybankár utal nyilatkozataiban arra, hogy júliusban megkezdődhet a kamatemelési ciklus. Pénteken az olasz Ignazio Visco és a lett Martins Kazaks is így tett. Főként az olasz jegybankár nyilatkozata izgalmas, hiszen ő a galambok táborát erősíti a jegybankárok között, vagyis jellemzően a lazább monetáris politikát támogatja. Christine Lagarde egy árnyalattal visszafogottabban nyilatkozott, ő nem mondta ki konkrétan a júliusi időpontot, de heteken belül bekövetkező kamatemelésről nyilatkozott.”

Ugyanakkor vigyázni kell arra, hogy a monetáris szigorítás recesszióhoz vezethet. Igaz, erről már az Egyesült Államokból érkezett figyelmeztetés. Méghozzá Brian Deese-től, a Fehér Ház gazdasági tanácsadójától, aki a támogatásáról biztosította az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-et az infláció ellen vívott harcában. Ez utóbbin szerinte inkább az állami deficit visszavágásával lehetne faragni.

Árfolyam

Az olaj is emelkedéssel indította a hetet. Mindkét fő fajta nagyjából egy-egy százalékkal állt magasabban az előző záró értékénél, az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI 111 dollár felett cserélt gazdát, míg az északi-tengeri Brent 113 dolláros szintet közelítette. 

„A kereslet a globális gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak ellenére a kereskedők szerint továbbra is emelkedni fog, miközben az orosz-ukrán háború okozta kínálatszűkülés kitart; a koronavírus terjedése – és a vele járó gazdasági aktivitás-lassulás – Pekingben viszont megállíthatja az emelkedő árfolyamtrendet.”

Eközben újabb neves személyiség sürgette a kriptopiac szabályozását. 

„Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy a kriptovaluták „a semmire épülnek”, és szabályozni kell őket, hogy megakadályozzák az embereket attól, hogy életük megtakarításaival spekuláljanak rájuk. Lagarde azt nyilatkozta a holland televíziónak, hogy aggódik azokért az emberekért, akik nem értik a kockázatokat, akik mindent elveszítenek, és akik rettenetesen csalódottak lesznek, ezért úgy gondolja, hogy ezt szabályozni kell az eszközosztályt. Maga a bitcoin a hétvégi gyengeségből visszakapaszkodott, és 30 ezer dollár közelében talált támaszra” – számolt be az Equilor Befektetési Zrt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45040 45010 46150 -1,72% 45040 45050 8 269 183 950 HUF 2026-09-24 13:25:50
MOL 5220 5125 5240 +0,48% 5220 5225 1 454 747 500 HUF 2026-09-24 13:24:33
MTELEKOM 2544 2538 2552 +0,08% 2544 2546 294 201 494 HUF 2026-09-24 13:21:20
RICHTER 12670 12580 12680 0,00% 12640 12670 121 646 610 HUF 2026-09-24 13:25:37
OPUS 284 284 294 -2,74% 281 289 7 603 420 HUF 2026-09-24 13:23:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drámai a csend Amerika egén, óriási összeg szakadhat erre a cégre
Czwick Dávid | 2026. szeptember 23. 10:11
Pénznyomdává válhat a hurrikán nélkül maradt Amerikában az egyik tőzsdén lévő cég, melynek profitja, és papírjainak ára is az egekbe szökhet. Ami a klímakutatóknak vészjósló rejtély, az a tőzsdei befektetőknek igazi aranybánya lehet. Az idei hurrikánszezonban a várakozásokkal ellentétben elmaradtak a pusztító hurrikánok, a drámai csend Amerika egén pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb tőzsdén lévő biztosítótársaságoknak szinte alig kellett kártérítéseket kifizetniük. A kieső kárigények miatt valóságos pénzeső várhat a részvényesekre, ha az idényből hátralévő kevés időben minden így marad. Íme a részletek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG