3p
A brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírása óta rengetegen fogadnak az angol font ellen, nagy összegben. Shortokat nyitnak és eladási opciókat vesznek, várják, hogy az árfolyam összeomoljon, és utána zsebre tegyék a vastag nyereséget. Ha ennyien mennek egy irányba, ritkán jön be nekik, pláne, hogy a népszavazás még jól is elsülhet.

Pesszimizmus

A Bloomberg szerint idén eddig 11 milliárd fontot költöttek a befektetők olyan opciókra, amelyek akkor hoznak nyerőt, ha a font a dollárhoz képest 1,35 alá esik a referendum után. A jelenlegi árfolyamtól ez 4 százalék eltérés, tehát ahhoz, hogy értelme legyen a dolognak, ennél lényegesen nagyobbat kell esni. Az opciók fele a népszavazás február 20-i kiírása óta nyílt.

 

 

A befektetők ezek alapján rendkívül kedvezőtlennek ítélnék az Egyesült Királyság kiválásának hatásait, ami logikusnak is tűnik, ugyanakkor annak az esélye, hogy ez bekövetkezik, meglehetősen bizonytalan. A közvélemény-kutatások szerint kiegyenlített a két oldal, ha az ebből következő fele-fele esélyt vesszük figyelembe, akkor a befektetők látszólag értelmetlen kockázatot vállalnak, ha csak nem döntöttek úgy, hogy még Brexit nélkül is esnie kell a fontnak.

30 éves mélység

A JPMorgan devizapiaci stratégája, Paul Meggyesi szerint az árfolyamba elég nagy kockázati prémium van beárazva, de mivel a Brexit nehezen felmérhető hatásokkal járna, nehéz meghatározni, mekkora lehet az indokolt prémium. Mindenesetre kevés befektető gondolja úgy, hogy a font elég mélyre esett már ahhoz, hogy a kockázat/hozam arány alapján érdemes legyen venni belőle.

Ha az árfolyam elérni az 1,35-öt, ez 1985 óta a legalacsonyabb szint lenne. Meggyesi 1,38-ra várja az árfolyamot év közepére, de hozzáteszi, hogy ha valóban bekövetkezne a Brexit, akkor szinte nincs az a fontárfolyam, ami elég mély lenne. Az ABN Amro Bank elemzője szerint ha a válás rendezetlenül következne be, méretes recesszió következne a szigetországban és akkor akár 1,15-ig is zuhanhatna az árfolyam.

És ha másként alakul?

Az utóbbi időben az árfolyam volatilitása, vagyis változékonysága is megnőtt, sokkal jobban, mint a parlamenti választások vagy a skót népszavazás előtt. Ez érthető is, hisz sokkal nagyobb súlyú döntés fog születni, a piac ideges, nagyok a mozgások, kilengések.  A népszavazás kiírása óta a fontra kötött eladási opciók ára (a prémium) duplájára nőtt a vételi opciók áraihoz képest. Egyes elemzők szerint még így sincs beárazva a Brexit tényleges kockázata.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, és erre valószínűleg sok befektető is gondol, amikor nem hajlandó bármekkora prémiumot fizetni, hogy az 50 százalék roppant bizonytalan esély. Pontosan mint a kaszinóban. Ha népszavazás az EU-ban maradás mellett dönt (reméljük), akkor a sok opció értéktelen lesz, és mindenki rohanni fog fontot venni, zárni a shortokat. Akkor aztán az égbe szállhat a brit fizetőeszköz, és erre most úgy tűnik, kevesen gondolnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG