4p
Nagyon rossz a hangulat a tőkepiacokon, a részvények szinte minden tőzsdén tovább zuhantak ma is, a kriptodevizák is két számjegyű mélyrepülésben vannak. A pénteki nagy esés fő kiváltó oka, az emelkedő kötvényhozam pihenőt tartott, de ezzel csak átmenetileg mérséklődtek a mínuszok. A BUX index mélyen járt, de sokat ledolgozott a végére.
(Fotó: 123rf.com)

A világ tőkepiacain továbbra is rossz a hangulat, véget érni látszik a 2016 vége óta tartó nyugalmas, rekordot rekordra halmozó tőzsdei periódus. Igaz, a február hagyományosan az egyik legrosszabb tőzsdei hónap szokott lenni. A német DAX index már hatodik napja zuhan. Több tőzsdeindex két éve nem látott mélyrepülést mutatott be, a pénteki nagy esés különböző intenzitással ma is folytatódott.

Egyedül Kínában volt némi emelkedés, ahol az állam próbálja stabilizálni a részvényárakat, elég veszélyes módon, a határidős letétek mérséklésével. (Ezek biztonsági puffernek is felfoghatók.) Ettől eltekintve ma is minden index vastagon piros, amerre a szem ellát.

A pénteki nagy zuhanás fő kiváltó oka az lehetett, hogy emelkedő pályán vannak, egyes papíroknál már több éves csúcson járnak az állampapír-hozamok. A pénteki amerikai adat nyomán nőttek az inflációs aggodalmak is, vannak, aki gyorsabb kamatemelésre számítanak a Fed-től. Ma a német és amerikai kötvényhozamok némi pihenőt tartottak, kissé csökkentek, ennek nyomán volt is egy kis megnyugvás a részvényeknél.

Felkapaszkodott a BUX

De ez nem tartott sokáig. Az amerikai S&P 500 index 0,9, a Nasdaq Composite 0,6, a Dow Jones Ipari 1,1 százalékos mínuszban jártak nem sokkal este hat óra után. A határidős DAX index újra mínuszba került a német piac zárása után.

Itthon a BUX index két százalékos mínuszban is volt, majd felfelé kapaszkodott, és végül csak fél százalékkal esett. A zárás azonban arra az időszakra esett, amikor volt némi megnyugvás a globális piacokon, ha még nyitva tartana a hazai piac, lehet, hogy megint nagyobb mínuszban lenne.

A Richter tartotta magát

A Mol csak kicsit esett, 0,3 százalékkal, 3030-ra. Az OTP is látszólag jól tartotta magát, 0,7 százalékkal 11 380-ra süllyedt. A nap elején azonban volt három százalékos esésben is, 11 100-on. A Richter lényegében stagnált, de volt pluszban is, a Telekom 0,4 százalékkal esett. A kisebb hazai papírok körében is az esések domináltak, de nincs jele pániknak, 1-2 százalékos mínuszok voltak a jellemzőek.

A dollár ma erősödik, a forint alig mozdult (309,70 az euró). A kőolaj 1-2 százalékkal tovább esik.

Szenved az arany, esik az olaj

Az arany stagnál, annak ellenére, hogy bizonytalan helyzetben, részvénypiaci lejtmenetnél nagyobb keletje szokott lenni. Az inflációs veszély kedvez ugyan az aranybefektetéseknek, a gyenge dollár is – fel is ment az árfolyam az utóbbi hetekben –, ugyanakkor az emelkedő kötvényhozam ellentétes hatású.

A kriptodevizák zuhannak, a legismertebbek 10-20 százalékos mínuszban járnak,  a bitcoin 7300, az ether 720 dollár körül. Egymás után jelentette be több bank, hogy letiltják a hitelkártyával történő bitcoin-vásárlást, ma a Lloyd’s, van, ahol ma ennek tulajdonítják be, hogy a bitcoin és  többi kriptodeviza tovább zuhant.

Rossz hírek sora a kriptópiacon

Valójában nagyon esedékes volt már egy ilyen alapos korrekció, ezzel a bitcoin, amely korábban sok nagy zuhanást át– és túlélt, a három hónappal ezelőtti szinten van. A rossz hírek egész sora vezethetett ide, kezdve kínai, koreai és indiai, orosz hatósági lépésektől, nyilatkozatoktól a “tether-botrányig”. Bár ezek egy részéről később kiderült, hogy tévedés, mint az indiai tiltás.

Az elvileg dollárfedezetű tether kriptodevizát /USDT/ sokan használták közvetítő eszközként a kriptotőzsdéken, de nemrég kétségek merültek fel a fedezet meglétével kapcsolatban. Ráadásul vannak, akik úgy vélik, hogy fedezetlenül kibocsátott tetherekkel manipulálták felfelé a bitcoin árfolyamát is az utóbbi időben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG