5p

Az első jelentősebb gyorsjelentések megérkezése után az amerikai részvényindexek pluszban járnak, de a technológiai papírok most háttérbe szorultak. Az európai tőzsdék viszont süllyedtek, ez történt a BUX indexszel is. Az esést az OTP vezette, a Mol-nak sikerült magához térnie

Megérkezett az első néhány jelentős gyorsjelentés Amerikában, és bár nem egyértelmű megítélésük, az indexek emelkednek. Az S&P 500 közel egy százalékkal, a Nasdaq technológiai tőzsde indexe viszont csak 0,2 százalékkal megy fel. Persze nem is csoda, ha a technológiai szektor szünetet tart ennyi emelkedés után.

Az európai indexek fél-egy százalékos mínuszban zárták a napot, bár Londonban és Bécsben sikerült egy kis emelkedést összehozni. Az átlagnál jobban esett az elnökválasztások után levő Lengyelország indexe, 1,7 százalékkal. A BUX index itthon 0,7 százalékkal esett, főleg az OTP és a Magyar Telekom egyformán 1,3 százalékos süllyedése miatt. A Richter csak 0,3 százalékkal süllyedt, a Molnak pedig sikerült egy szerény, 0,1 százalékos pluszt összehoznia. Talán azért, mert a nap nagy részében mínuszban járó olaj szintén pluszba tudott kapaszkodni.

1,14 az euró/dollár

A forint ma alig mozgott, 355,4 forint maradt az euró ára. Izgalmas lehet még a hét hátralevő része, csütörtökön az EKB tart ülést, a hétvégén pedig az EU vezetői tárgyalnak a tervezett 750 milliárd eurós mentőcsomagról. Az euró mindenesetre sokat erősödött mostanában, ma is felment a dollárhoz képest, elérte az 1,14-et a keresztárfolyam.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Megmenekült a Virgin Atlantic légitársaság, tulajdonosai és hitelezői 1,2 milliárd fontot dobtak össze, hogy a cég túlélje a koronavírus-válságot. A részvényesek többsége megszavazta az átstrukturálás tervét. A korábban tervezett állami pénzügyi segítség tervét elvetették. A 600 millió font friss tőke egyharmadát a Virgin Group adja bele az üzletbe.

Tovább romlik az USA és Kína viszonya, az ázsiai nagyhatalom most a Lockheed Martin amerikai fegyvergyártó konszern ellen tervez szankciókat. Az ugyanis részt vett Tajvannak szóló fegyverszállításokban. A hír nemsokkal azután érkezett, hogy a Trump-kormányzat kétségbe vonta Kína tengeri területi igényeit.

Rossz ötlet a deglobalizáció?

A német Ifo Intézet óvott attól, hogy a Világgazdaság integrációját, a globalizációt lebontsák, az szerintük túl nagy jövedelmi és jól a jóléti áldozatokkal járna. Az intézet tanulmánya szerint a globalizáció kerekének visszaforgatása, például a külföldön végzett termelés visszahozása Németországba nem jelentene megoldást a jelenlegi krízisre. Csak csekély mértékben csillapítaná a járvány veszélyeit, viszont súlyos következményekkel járna a gazdasági teljesítményre.

(Pixabay.com)
(Pixabay.com)

A reáljövedelmek 7,45 százalékkal is csökkenhetnek ebben az esetben a megemelkedett kereskedelmi költségek miatt. Ez a hatás már most is érezhető, Németország GDP-je a 2013-as szintre süllyedt vissza. Egy még kevésbé globalizálódott világban pedig a GDP szintje az 1996-os értékre csúszhatna le – tudósított az N-Tv.de.

Hasra esett a magyar ipar

Májusában az ipari termelés volumene Magyarországon 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól – írtuk ma. Júliusban öt éve a legmagasabbra emelkedett viszont a ZEW gazdaságkutató intézetnek az euróövezeti befektetői hangulat alakulását követő indexe. A németországi hangulatindex kissé romlott, de még mindig hisznek a fellendülésben a befektetők. Nem túl jó hír viszont, hogy a három hónap koronavírus-járvány 19,1 százalékos GDP-zuhanást okozott a briteknél, és a májusi javulás elmaradt a várttól.

Vegyesen indult a gyorsjelentési szezon

Ma három nagybank és egy légitársaság jelentésével beindult a gyorsjelentési szezon az USA-ban.

Ismét nagy céltartalékokat képeztek az amerikai nagybankok, emiatt pedig a korábbi negyedévekhez képest rosszabb profitabilitással zárták a második negyedévet. Viszont a tőkepiaci környezet kedvezett a kereskedési bevételeknek, így összességében a vártnál kisebb mértékben esett vissza az eredmény a JP Morgannél és a Citigroupnál is. A részvények viszont vegyesen reagáltak a jelentésekre, míg a JP Morgan emelkedik, a Citigroup árfolyama csökken a nyitás után – írta a KBC Equitas.

“Vegyes szezonkezdetről” ír az Erste Befektetési Zrt.

A Delta Airlines 4,43 dolláros egy részvényre jutó veszteséget ért el, ami rosszabb, mint a 4,22 dolláros konszenzus. Az utasforgalom 94 százalékkal elmaradt ez előző évitől. A Wells Fargo a várt 18,4 milliárd dollár helyett csak 17,8 milliárd dolláros bevételt ért el. A várt 32 centtel szemben 50 centes egy részvényre jutó profitot ért el a Citigroup a második negyedévben, de még így is 74 százalékkal esett vissza a tavalyi évhez képest. A JPMorgan Chase 1,38 dollárnyi egy részvényre jutó eredményt tett közzé a negyedévben, a várt 1,01 dollár helyett. Ez 51 százalékkal marad el a tavalyi 2,82 dolláros EPS-től. (EPS: Egy részvényre jutó eredmény.)

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45510 46340 -0,82% 0 0 11 560 182 840 HUF 2026-07-23 17:07:33
MOL 4448 4394 4464 +1,09% 0 0 5 693 246 564 HUF 2026-07-23 17:09:44
MTELEKOM 2614 2614 2650 -1,43% 0 0 1 160 004 786 HUF 2026-07-23 17:09:06
RICHTER 11650 11630 11810 -0,77% 0 0 2 245 060 360 HUF 2026-07-23 17:07:11
OPUS 359 358 369 -0,55% 0 0 12 449 790 HUF 2026-07-23 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Aggasztó áttörés: megint 100 dollár felett az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 15:32
Megint vadul száguldanak az olajárak: ez áll a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
Részvény / Deviza / Áru Megremegett a forint, így áll csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:15
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Most kell nagyon résen lenni: másfél hónapos csúcsra ugrottak az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:38
Tovább éleződött a közel-keleti háború, aminek hatására a világpiaci kőolajárak nagyjából másfél hónapos csúcsra emelkedtek. Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG