11p

Kanyargós pályán halad a hazai fizetőeszköz, miközben a nemzetközi piacon a dollárnak áll a zászló. A befektetők pedig a Fedet figyelik. 

Elromlott a befektetői hangulat a nemzetközi piacokon, ez jól látszott a forint szerdai rajtján is. Reggel az euró árfolyama 391 forint felett járt, a dolláré pedig meghaladta a 373 forintot, később azonban fordult a kocka. Ennek eredményeként az euróárfolyam visszatért 390 forint alá, az amerikai deviza kurzsa pedig a 372 forint alatti tartományba került. Összességében a hirtelen irányváltásokból az látszik, hogy a forint bizonytalan pályán mozog. 

A nemzetközi devizapiacokat a dollár erősödése határozta meg az elmúlt huszonnégy órában, amely az amerikai körvényhozamoknak köszönhető. A japán valuta elérte a 150 jen/dolláros szintet, majd gyorsan visszaesett 147,3-re. A szingapúri és az ausztrál dollár is gyengült az amerikai párjával szemben. A thaiföldi baht, a tajvani dollár, a malajziai ringgit, az indonéziai és az indiai rúpia olyan alacsony szintre került az amerikai dollárhoz képest, hogy egyes jegybankok beavatkoztak a védelmükben. Az euróval szemben tíz hónapos szintre erősödött a dollár. Az árfolyam 1,0448 dollár/euróra zsugorodott. Egy fontért 1,20535 dollárt kellett adni.

Árfolyam

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe mínuszban nyitott, de az amerikai lejtmenethez képest visszafogott csökkenést mutatott. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb 11 óráig. A vezető papírok közül az OTP, a Magyar Telekom és az Mol 0,3-0,4 százalékos mínuszt szedett össze, ugyanakkor a Richter 0,2 százalékal drágult. 

Az európai tőzsdék hat hónapos mélyponton nyitottak, követve amerikai és ázsiai társaikat a lejtmenetben. A Stoxx-600 index 0,44 százalékos mínuszban találta magát a londoni kereskedésben már tíz perccel a nyitás után. A 10 éves német államkötvény hozama 2011 óta először három százalékra nőtt. A technológiai cégek és az autógyártók papírjai gyengén kezdték a napot, míg a közszolgáltatók erősebben. Londonban a Tesco jól muzsikált, miután növelte í profitvárakozását.

Itt nézheti meg, hogyan állnak jelenleg a részvényárfolyamok >>

Több hónapos mélypontok 

Hiába maradt el az év második felére várt recesszió és erős a foglalkoztatás, az amerikai befektetők az amerikai jegybank szerepét beltöltő Fedet figyelik, amely a magas infláció miatt tovább folytathatja a szigorú monetáris politikáját. Az S&P 500 tőzsdeindex június 1-je óta a legalacsonyabb szintre esett kedden, miután a befektetők úgy olvassák a gazdasági adatokat, hogy a Federal Reserve kénytelen lesz a korábban vártnál hosszabb ideig magasan tartani az alapkamatát – írta a Reuters. A Dow Jones június óta először mutatott csökkenést éves összehasonlításban és május 31-e óta nem volt olyan alacsony, mint október 3-án. A Nasdaq szintén május 31-e óta a leggyengébb szintjére került. Az előbbi két index 1,3 százalék körüli mínuszt könyvelt el, az utóbbi 1,87 százalékost. Szemben a Dow Jonesszal, amely 0,4 százalékkal a tavaly ilyenkor elért értéke alá került, a Nasdaq viszont 25 százalékos pluszban van, miután a befektetők lelkesednek a mesterséges intelligencia értékesítésében lévő lehetőségek iránt.

Régen látott értékeket produkáltak az amerikai parkettek. Fotó: Depositphotos
Régen látott értékeket produkáltak az amerikai parkettek. Fotó: Depositphotos

A betöltetlen munkahelyek száma 9,6 millió volt augusztusban, ami rácáfolt a szakértők várakozására. Az elemzők ugyanis arra számítottak, hogy a Fed magas kamata fékezni fogja a gazdaságot és ezzel szűkülni fog a munkaerő-kereslet. A Wall Street Journal körkérdésében megszólaló szakemberek szerint a szeptemberi adat rosszabb lesz. Az augusztusi 187 ezer helyett csak 170 ezer új munkahelyet fognak kínálni az amerikai vállalatok.

Itt kezdődik a jelenlegi pénzpiaci helyzet furcsasága

A munkaerőpiac a legoptimistább előrejelzéseknél is erősebb. A munkahelyek kínálata május óta a legmagasabb, a gazdaság hónapról hónapra új állásokat teremt – mondta Lauren Henderson, a Stifel, Nicolaus & Co. befektetési bank elemzője a MarketWatchnak. A munkaerőpiac tehát feszes, az infláció csökken, ami a vártnál kedvezőbbé teszi a gazdasági kilátásokat. Ugyanakkor mindez okot ad a Fednek, hogy tovább emelje az alapkamatát legalább még egyszer 2023-ban. Ennek eredője valamikor 2024-ben a gazdasági növekedés lassulása vagy esetleg visszaesés, azaz recesszió lehet.

A 10 és a 30 éves amerikai államkötvények hozamai az öt százalékos szint felé tartanak az alacsony kereslet miatt. A befektetők általában azért szokták eladni az állampapírjaikat, mert úgy látják, hogy érdemes a tőzsdére vinni a pénzüket, mert jó gazdasági konjunktúra ígérkezik, ami szép haszonnal kecsegteti őket. Most azonban nem ez a helyzet.

A kulcsszó, ami eszükbe jutott, a „term premium”. Ez arra a kockázatra utal, ami azzal jár, hogy hosszabb ideig tartják államkötvényben a pénzüket. Ez a mutató éveken át negatív volt, mostanában vált pozitívvá. A háttérben az áll, hogy nőtt a veszélye a vártnál nagyobb költségvetési hiánynak, miután a kormány az erős gazdasági növekedés miatt nagyobb kiadásokkal nézhet szembe. Ez újabb okot adhat a Fednek a szigorításra, ráadásul ez a monetáris politika tovább tarthat a korábban vártnál.

Ami a cégeket illeti, az Amazon és a Microsoft részvényei gyengültek, miután napvilágot látott a Reuters értesülése, miszerint a brit médiahatóság, az Ofcom trösztellenes vizsgálatot indíthat ellenük. Úgy látják ugyanis, hogy túl nagy a súlyuk a szigetország felhő-számítástechnikai piacán. A befektetők a hamarosan érkező céges gyorsjelentésektől remélnek jó híreket.

Az ázsiai és az európai tőzsdék követték az amerikai irányt

Az MSCI ázsiai benchmark indexe több mint egy százalékkal csökkent a szerdai kereskedésben, folytatva az egy nappal korábban megkezdett hanyatlását – jelentette a Straits Times hírportál. A japán Nikkei és a koreai Kospi több mint két százalékkal, a szingapúri Straits Times tőzsdeindex 1,2 százalékkal gyengült.

Az amerikai államkötvények eladási hullámának és a tőzsdeindexek zsugorodásának hatása tehát elérte az ázsiai pénzpiacokat is. Az ötéves japán körvények hozama egy évtizedes csúcsra ugrott. A jent annyira megtépázták az amerikai devizapiaci kereskedésben, hogy egyes kerekedők úgy gondolták, ez kiprovokálhatja a Bank of Japan beavatkozását.

Az európai szakértők az amerikai társaik szavait visszhangozzák. A „magas kamat hosszabb ideig” rossz képlet, ugyanis hosszabb távon nyomást gyakorolhat a vállalatok profitjára – mondta Marija Veitmane, pénzpiaci stratéga a Fed kamatkilátásaira utalva. A Barclays Plc bank elemzői szerint gondot okozhat a tőkepiacokon, ha nem jön valami, ami megtöri a rossz köröket a kötvénypiacon. Ha a vállalati nyereségek jól alakulnak, akkor bekövetkezhet a tőzsdéken egy év végi rally. Ha azonban a gyengeség bármilyen jelét látják a befektetők, az eladási hullámot indíthat.

Parkolópályára került az olaj

Az olaj ára stabilizálódni látszik. A Brent jegyzése hordónként 90,87 dollár volt a szerda reggeli kereskedésben. A WTI 89 dollár/hordó alatt járt.

Stabilabb az árfolyam. Fotó: Depositphotos
Stabilabb az árfolyam. Fotó: Depositphotos

A földgáz árát Európában a gyenge kereslet és a megnőtt norvég kínálat mozgatja: 1-2 eurós árcsökkenés után megawattóránként kicsit 37 euró felett járt a tőzsdei gázár. Az arany héthónapos mélypontra esett. Az azonnali kereskedésben unciánként 1,814 dollárt kellett adni érte.

A kriptopiac főszereplői vegyesen szerepeltek. A Bitcoin stagnált, miközben az Ethereum 0,7 százalékot veszített értékéből, a Tether pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb. 

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Érdekes hírek a "nagyvilágból" 

Az Equilor szakértői piaci kommentárjukban kiemelték a legfontosabb tőzsdén szereplő vállalatokat érintő változásokat. 

  • A csődvédelem alatt álló SAS AB az Air France-KLM és a Castlelake LP magántőkealap 1,18 millió dolláros befektetési csomagját választotta. A skandináv légitársaság 2022 közepén kért csődvédelmet az Egyesült Államokban, a magas költségek és a pandémia okozta keresletcsökkenés miatt. A csomag sajáttőke-befektetést, átváltoztatható hitelt és a Castlelake korábbi csődhitelének a refinanszírozását is tartalmazza. A csomag keretében az SAS lekerül a stockholmi, oslói és koppenhágai tőzsdéről, a jelenlegi részvényesek nem kapnak semmilyen kompenzációt, és nem maradnak az SAS tulajdonosai. Az Air France-KLM 114,5 millió dolláros befektetése keretében az SAS 20 százalékos részedését szerzi meg, valamint további lehetőséget arra, hogy két év múlva irányító többséget szerezzen a SAS AB-ban, bizonyos feltételek mellett. Az Air France KLM mellett a Castlelake 32, a dán állam 26 százalékos részesedést szerez. A tranzakciót még engedélyeznie kell New York déli kerületi csődbíróságának, az SAS egyes hitelezőinek, valamint különböző szabályozó hatóságoknak is, köztük az Európai Uniónak.
  • Együttműködésre készül a Millennium és a Schonfeld hedge fund. A 60 milliárd dollárt kezelő Millennium több milliárd dollárt tervez befektetni a jelenleg 13 milliárd dollárt kezelő Schonfeld stratégiáit használva, amivel a Millennium szélesítené a piaci lefedettségét anélkül, hogy meg kellene küzdenie a sikeres portfoliómenedzserek átigazolásáért. Nehéz évük van a jellemzően sok eszközt tartó alapkezelőknek, mert idén a jó részvénypiaci teljesítmény csak néhány nagyvállalatnak köszönhető, a részvények nagy része viszont nem teljesít kimagaslóan – így a magas költségekkel működő hedge fundok nehezen tudnak megfelelni a befektetői elvárásoknak.
  • A Palantir megnyerheti a szerződést a brit nemzeti egészségügyi szolgáltatás átalakítására. Erre még úgy is esély mutatkozik, hogy aggodalmak merültek fel az adatvédelem miatt. A szerződés öt éven át tart, és akár két évvel is meghosszabbítható, a megbízás értéke pedig elérheti a 480 millió fontot, azaz az 579 millió dollárt. A Palantir segíteni fog az orvosi adatok elemzésében, a minták felderítésében és az egész rendszer átláthatóságában. A cég korábban már dolgozott együtt a brit kormánnyal a Covid-19 vakcina kezelésében. Azonban a polgárjogi és egyéb jogi csoportok kifejezték aggodalmukat az egészségügyi adatok átláthatósága miatt. Az együttműködés során az NHS adatszolgáltatási főnöke kiemelte, hogy a Palantir soha nem fog hozzáférni, sem tárolni nem fogja az NHS-adatokat más célokra, csak az ügynökség utasításainak megfelelően fog eljárni. Ha a Palantir megkapja az összes szerződést, az évente körülbelül 83 millió dolláros bevételt jelentene, ami 4-5 százalék lenne a vállalat éves bevételének.
  • Nem volt jó az idei év az AirBnB vezére szerint. Az Airbnb vezérigazgatója, Brian Chesky egy interjúban elmondta, hogy 2023 több okból eredően is egy különösen rossz évnek bizonyult a vállalatnak: a versenytárs Vrbo leelőzte az Airbnb-t a hűségprogramjuk elindításával, és a jelentős bevételt hozó New York vezetése szigorított a rövid távú bérlésre vonatkozó szabályozáson. Chesky tisztában van a cég legnagyobb gyengeségeivel; többek közt az ügyfélszolgálattal és a megbízhatósággal kapcsolatos problémákkal. Az Airbnb nagy lehetőséget lát a mesterséges intelligencia kihasználásában, és ezen a téren további fejlesztéseket tervez. A cég célja egy dinamikus árinformációs rendszer létrehozása, amely lehetővé teszi az árak összehasonlítását a környező szálláshelyekkel. Emellett a mesterséges intelligencia technológiát használják a hirdetések minőségellenőrzésére, és a szabályszegő bulik és egyéb illegális események megelőzésére is. A jövőben rengeteg mesterséges intelligencia alapú megoldást tervez bevezetni a cég, de a fókusz az említetteken túlmenően még nem egyértelmű. A vezető elmondta azt is, hogy az Airbnb felületein hamarosan jelentős frissítés várható, amely a vendégértékelések kezelését fogja megváltoztatni. New Yorkban a vállalat az "élmények" szolgáltatásával is bővíti kínálatát; például vezetett túrákkal és profi fotózásokkal. 

Panaszkodik az Airbnb-vezér. Fotó: Depositphotos
Panaszkodik az Airbnb-vezér. Fotó: Depositphotos

  • Felminősítés érkezett a HP-re. A Bank of America „underperformról” „vételre” emelte az értékelését. A bank elemzői azzal indokolták a változtatást, hogy a személyi számítógépek piaca úgy tűnik, elérte a mélypontot, és javulni fog a kereslet a közeljövőben. Emellett a költségek csökkentésével várhatóan stabilak lesznek a marzsok, és a cég egy részvényre jutó profitja is emelkedni fog a sajátrészvény-visszavásárlások miatt. Eközben viszont Warren Buffett eladott egy újabb adagnyi HP-részvényt (129 millió dollár értékben), amivel 10 százalék körülire esett vissza a Berkshire Hathaway tulajdoni hányada.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elképesztő, amit a forint művel, csúcsra jött az újabb csúcs
Imre Lőrinc | 2026. február 7. 10:05
A kétéves rekord után is van feljebb.
Részvény / Deviza / Áru Visszatért a régi nóta, fel-le csapkod a bitcoin árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:40
A héten másfél éves mélypontra, rövid időre 60 ezer dollár alá is süllyedt a világ legnagyobb kriptodevizájának az árfolyama. Pénteken felpattanás jött, szombaton pedig ismét mínuszokat látunk.
Részvény / Deviza / Áru Minden jó, ha jó a vége – ezt a Wall Streeten is tudják
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 08:30
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
Részvény / Deviza / Áru Összejött a kétéves csúcs a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 19:40
Visszaesett az euró árfolyama a 2023 decemberi szintjére a forinttal szemben: napközben 377 közelében is járt. A dollár estére ismét 320 forint alá csökkent, ez azonban még magasabb a múlt heti szintnél.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a Richter-árfolyam a hétvége előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 18:14
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG