6p
Az egész heti zuhanás pénteken egy újabb kiadós eséssel készülnek megkoronázni a piacok. Úgy tűnik a befektetők a néhány héttel ezelőtti optimizmus után teljesen pesszimisták lettek, és sokaknak csupán egy célja van, menekülni a kockázatos befektetésekből. Egyelőre nem látszik, hogy a kialakult helyzetet mi az, ami meg tudná fordítani, annak ellenére, hogy a heves zuhanás után számos piac árazása akár kedvezőnek is tűnhet.

Csütörtökön délután még úgy tűnt, hogy az amerikai piacok a kezdeti nagy veszteségből talpra tudna állni, és napon belül egy komolyabb korrekciót láthattunk. Az emelkedés azonban csak kérészéletű volt, az utolsó két órában megint masszív eladások jöttek, így a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1197,43 ponttal, 4,44 százalékkal, 25 760,16 pontra zuhant. Az S&P 500-as mutatója 137,99 ponttal, 4,43 százalékkal gyengült, és 2978,4 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 414,3 pontot, 4,61 százalékot vesztett értékéből, és 8566,48 ponton zárt. Ez egyébként a Dow Jones esetében negatív történelmi rekordot jelent, soha nem volt még ilyen pontban elért mértékű vesztesége az indexnek.

Péntek hajnalban folytatódott az esés az ázsiai piacokon, majd az európai börzék erre még rátettek egy lapáttal. A délelőtti kereskedésben a német, a francia és az angol piac legfontosabb mutatója is 4-5 százalék közötti zuhanást jelez. A pánikszerű eladások a magyar piacon is jellemző, a hazai tőzsde indexe is közel 5 százalékkal gyengült, a vezető részvények mindegyik jelentősen veszített az értékéből.

Friss árfolyamokat itt találnak

Mivel a befektetők pánikszerű reakcióját láthatjuk, ezért nem lehet megjósolni, hogy mikor jöhet el a megnyugvás pillanata, benne van a pakliban, hogy még napokig tart a zuhanás, de ha megnyugodnának a kedélyek, akkor még egy hirtelen visszahúzást is láthatunk. A szakértők jellemzően nyugtatni próbálják a befektetőket, de ez a jelen helyzetben láthatóan nem működik.
Érdemes mégis megnézni, hogy milyen tényezők szíthatják a pánikot, vagy mi hozhat végre megnyugvást.

1; Újabb országokban jelent meg a vírus
Új-Zélandon és Fehéroroszországban is megjelent pénteken az új típusú koronavírus, illetve Nigériából és Litvániából is jelentettek péntekre virradóra egy-egy bizonyítottan koronavírusos megbetegedést. Ezzel immár a világ 53 országában több mint 83 ezer ember betegedett meg, a halálos kimenetű esetek száma pedig meghaladja a 2800-at.
Ami a tőzsdék szempontjából talán a legnagyobb ijedtség, hogy újabb német tartományokat ért el a koronavírus-járvány, péntekre virradóra Bajorországból, Hamburgból, Hessenből és Rajna-vidék-Pfalzból jelentettek új fertőzéseket. A hivatalos adatok péntek reggeli összesítése alapján 32 vírushordozót tartanak számon Németországban. Jellemző, hogy a fertőzöttek a vírus jelenlétének kimutatása előtti két héten - a lappangási időben - jártak Olaszországban, vagy kapcsolatba kerültek Németországban olyan olaszokkal, aki később fertőzöttnek bizonyultak.
Pozitívum viszont, hogy Kínában gyakorlatilag sikerült a járvány gócpontjára Hupej tartományba, illetve annak székhelyére Vuhanba visszaszorítani a vírus, azon kívül ugyanis szó szerint egy-két esetet találtak csak.

2; Van, ahol már készül a gazdaságmentő csomag
Természetesen az egészségügyi vonatkozások mellett számottevő gazdasági hatása is van a koronavírus járványnak. Nem véletlenül igyekszik több kormány is ezt ellensúlyozó lépéseket tenni. Japánban például egy 45 milliárd dolláros mentőcsomagon dolgoznak, amiről Shinzo Abe miniszterelnök egyik tanácsadója beszélt. A kormány a hírek szerint igyekszik nagyon komolyan venni a következményeket, ami annak fényében persze nem meglepő, hogy a tavalyi negyedik negyedévben az adóemelések miatt bezuhant a GDP (-6,3%). Mindenesetre a kormány szándéka szerint mindent megtesznek, hogy a törékeny helyzetben lévő japán gazdaságot növekedési pályára állítsák.

A napokban egyébként a német illetékesek is felvetették, és egy érezhető fiskális programot fognak indítani a következmények enyhítése érdekében.

Ebből a szempontból különösen érdekes lesz, hogy az utóbbi napokban látványosan passzívvá vált Donald Trump mikor és milyen tervekkel lép színre. Számára ugyanis az újraválasztás is múlhat ezen, az elnök legkedvesebb témái ugyanis a gazdasági növekedés és a tőzsde szárnyalása. Ha viszont ezek megtörnek, netán recesszió lenne az USA-ban, akkor kevés olyan eredményt tud felmutatni, amit a novemberi elnökválasztás előtt kommunikálhat. 

3; Újabb mélyponton a forint
A tőzsdei pánik és a fokozódó kockázatkerülés nem hagyta hidegen a magyar devizát sem, amely péntek reggel új történelmi mélypontra jutott.
A témával foglalkozó hosszabb cikkünket itt érik el.

4; Csak a nyáron tesznek ajánlatot az INA-ra a horvátok?
A Világgazdaság írása szerint három interjú is megjelent a Molról, amelyek közül az egyik azt feltételezi, hogy a horvát állam ajánlata csúszni fog.Tomislav Coric, horvát környezetvédelmi és energiaügyi miniszter azt állította, hogy az átvilágítással megbízott angol-francia befektetési banknak, a Lazardnak még időre van szüksége, amíg beértékeli az INA-t. Terv szerint március végével kellett volna, hogy befejezze a folyamatot a Lazard, azonban ez úgy tűnik csak a második negyedévben érhet véget.
A magyar olajcég kapcsán az is kiderült, hogy zöld jelzést kapott az azeri beruházás, így az év közepéig lezárhatják az azerbajdzsáni tranzakciót.

5; Látványosan nőtt a 4iG árbevétele
A 4iG Nyrt. 2019-ben 41,13 milliárd forint konszolidált árbevételt és közel 2,83 milliárd forint adózott eredményt ért el a nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint, az előző évhez képest a csoport árbevétele csaknem háromszorosára növekedett, nyeresége pedig huszonnyolcszorosára ugrott - közölte a vállalat pénteken.
A rekorderedmény után a társaság osztalékfizetést is tervez, ennek mértékéről az áprilisi közgyűlés dönthet majd. Közölték azt is, hogy a menedzsment várakozásai szerint a teljesítés és előkészítés alatt álló megbízások alapján, valamint a szolgáltatási portfólió bővítésével az idei évben tovább növekedhet a cégcsoport üzleti eredményessége. A 4iG folyamatosan vizsgálja a hazai és nemzetközi terjeszkedés, az akvizíciók lehetőségeit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44480 44020 45190 -1,57% 0 0 13 140 501 180 HUF 2026-07-17 17:13:43
MOL 4166 4116 4194 +0,10% 0 0 2 125 298 562 HUF 2026-07-17 17:05:04
MTELEKOM 2640 2610 2640 +0,38% 0 0 338 257 258 HUF 2026-07-17 17:05:02
RICHTER 11980 11950 12100 -0,75% 0 0 826 645 930 HUF 2026-07-17 17:05:02
OPUS 370 362 372 +0,41% 0 0 35 831 872 HUF 2026-07-17 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
Részvény / Deviza / Áru Trump hétvégi bejelentéseitől tartottak a tőzsdén?
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1090,66 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel 140 981,27 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban indították a hét utolsó napját Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 16:18
Veszteséggel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Elbágyadt a kánikulában a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 15:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,17 pontos nyitás után enyhén csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot kaptak a tőzsdék a világon, Budapest sem maradt ki a szórásból
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:36
Az olajár viszont tovább emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Tovább csúszik a lejtőn a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 07:34
Péntek reggelre is jelentősebbet gyengült.
Részvény / Deviza / Áru A chipgyártók húzták le az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 06:23
Így zártak csütörtökön New Yorkban.
Részvény / Deviza / Áru Váratlanul összeomlott az IBM árfolyama, mégis érdemes venni?
Czwick Dávid | 2026. július 16. 17:16
Egyetlen kiszólás után kíméletlenül megbüntette a pénzpiac a tapasztalt informatikai céget. Az IBM papírjainak árfolyama komoly gyomrost kapott a keddi manővert követően. Miért következett be az óriási, napon belüli szakadás? Túlreagált eseménysorról van csak szó? Jöhet a nagy visszatérés vagy a felszín alatt még nagyobb a gond? Ezekre kerestük a választ az évtizedek óta nem látott tőzsdei zakó nyomán.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált az OTP a tőzsdén, már 45 ezer forint felett az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 12:02
A szerdai esés után közel 2 százalékkal emelkedett az OTP-papírok értéke csütörtökön délelőtt. A Mol-árfolyam ezzel szemben szinte ugyanennyivel esett vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG