7p

A magyar kormányfő által Tusványoson belebegtetett kormányzati intézkedések vastagon belejátszhattak abba, hogy a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama már 394 felett jár. A tőzsdék a szerdai Fed-kamatdöntés előtt vegetálnak, pozitívabb megközelítéssel kivárásra játszanak. Az olaj tovább esik és a gáz ára is csökkenőben. A nemesfémek drágulnak, a kriptók közül viszont csak az Ether a király.

Összességében rosszul indították a hetet a tőzsdék. A vezető európai börzék indexei közül csak a londoni FTSE-100 mutató emelkedett, de az is csak 0,08 százalékkal, a frankfurti DAX viszont már 0,51, a párizsi CAC-40 pedig 0,98 százalékkal gyengült.

A tengerentúlon azonban már nem akadt üdítő kivétel, az S&P 500 index 0,08, a Nasdaq Composite 0,07, a Dow Jones 0,12 százalékos csökkenéssel zárt.

Ilyen körülmények között különösen megsüvegelendő a Budapesti Értéktőzsde barométerének, a BUX-nak az újabb rekorddöntése, még ha annak ténye a fenti történtek ismeretében meglepő is volt.

Árfolyam

A kedden elsőként kinyitott ázsiai tőzsdékre is átragadni látszott a kedvezőtlen európai és amerikai hangulat, hiszen mindössze a tokiói Nikkei index erősödött, 0,15 százalékkal, a sanghaji viszont 0,43, a hongkongi pedig 1,37 százalékos mínuszt szedett magára.

Európában kedd délelőtt korrekciókat figyelhettünk meg, ami azt jelenti, hogy a hétfőn egyedüliként növekvő FTSE-100 mutató most 0,32 százalékkal esett, ezzel szemben a DAX 0,3, a CAC-40 meg 0,38 százalékpontot ledolgozott az egy nappal korábbi mínuszából.

Ezúttal a BUX is követte a nemzetközi korrekciós trendet. 0,26 százalékos eséséhez a blue chipek közül csak a 0,74 százalékkal dráguló Magyar Telekom nem járult hozzá, a Mol viszont 0,92, az OTP Bank 0,29, a Richter pedig 0,1 százalékkal szomorította el a bennük ülő befektetőiket.

S a forint helyzete sem rózsásabb. A magyar fizetőeszköz folytatta a hétfőn megkezdett gyengülését, s kedden délelőtt az euróval szembeni árfolyama már a 394-es szint fölé ment, míg a dollárral szembeni már a 364-est karistolta.

A gyengülés hátterében az Erste elemzői szerint több dolog is állhat. Egyrészt az amerikai deviza erősödése, ami a legtöbb esetben negatívan hat a hazai fizetőeszközre. Másrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) laza kamatpolitikája és az ezzel kapcsolatos piaci félelmek. Harmadrészt pedig a tusványosi bejelentések, például a családpolitikai támogatások kiterjesztésével kapcsolatban, ami jelentős terhet ró a jövő évi költségvetésre. Ráadásul a második negyedévre vonatkozó hazai GDP-adat is messze alulmúlták a várakozásokat.

A Központi Statisztikai Hivatal kedd reggeli közlése szerint éves alapon 1,5 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a várt 2,3 százalék helyett. Ez némi gyorsulást jelent az első negyedéves 1,1 százalékos GDP-növekedéshez képest, ám negyedéves alapon már 0,2 százalékos csökkenés mutatkozott. A K&H Értékpapír Zrt. értékelése szerint látható, hogy a nagyobb súlyt képviselő ipar alacsonyabb hozzáadott értéke visszahúzza a növekedési ütemet.

Orbán Viktor tusványosi beszéde is gyengíthette a forintot
Orbán Viktor tusványosi beszéde is gyengíthette a forintot
Fotó: Facebook

Próbálnak magukhoz térni az olajárak is a hétfői esésből. A kínai olajkereslet miatt ismét felerősödött félelmek az északi-tengeri Brent hordónkénti árát 80 dollár alá vitték, ahonnan kedd délelőtt sem tudott elrugaszkodni, 79,72 dolláron tanyázott dél körül. Nem vitézkedik az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI sem, 75,78 dolláron állt. 

A Citigroup leminősítette a kínai növekedési kilátásokat, az USA olajexport-árak is nagyot estek a régió irányába – mutatnak rá az Erste elemzői. A kínai olajkereslet részben a helyi személyautók elektrifikálása, illetve a teherautók LNG-re való átállása miatt is lassul. Ezek a tényezők együtt vezetnek ahhoz, hogy a kínai olajkereslet 2 százaléknál is nagyobb mértékben csökkenhet az idei évben. Emellett láthatóan a gazdasági aktivitás sem nő a korábbi mértékben, annak ellenére, hogy a Harmadik Pártplénumtól jelentős keresletélénkítő csomag bevezetését remélte a piac. Ez azonban egyelőre nem következett be.

A gázárak kedd délelőtt lefelé tartottak. A nemzetközi ügyletek elszámolásánál irányadó TTF-fajta 1 százalék feletti mínuszban tartózkodott, egy megawattóra 33,5 euróért cserélt gazdát.

A nemesfémek viszont szárnyalnak. Az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) csaknem 0,4 százalékos erősödés után már közelíti a 2400 dollárt, míg az ezüst hasonló mértékű drágulás után a 28 dollárt.

Az Erste elemzői szerint a piac várja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed milyen döntést hoz szerdán a kamatszintről. A befektetők arra számítanak, hogy csak szeptemberben kezdi el a kamatok csökkentését, amit több más irányadó monetáris hatóság is követ a világban. Az aranybefektetők várják a novemberi amerikai elnökválasztást is, aminek bizonytalan kimenetele megmozgathatja az árakat. Júliusban eddig 44 tonnával nőtt a pénzügyi alapokban tárolt nemesfém mennyisége, ami azt mutatja, hogy a pénzügyi befektetők optimisták az arany kilátásaival kapcsolatban.

A kriptoeszközök másolni látszanak a tőzsdéket. Csupán az Ether drágult, de az masszívan, közel 1 százalékkal, 3340 dollárra, a többiek viszont esnek, a Bitcoin például 0,84 százalékkal, 66 825 dollárra.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Ami az árfolyamokat befolyásolni képes céges híreket illeti, ugyan az idehaza jelentő Masterplast folytatta növekedését a második negyedévben is, a K&H Értékpapír arra hívja fel a figyelmet, hogy nagymértékű bővülés azért nem mutatkozott, ráadásul éves szinten nem is sikerült már emelkedést felmutatnia a cégnek. Ami mindenképp pozitívum, hogy a tavalyi EBITDA (vagyis az adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti) veszteségekhez képest immár sikerült pozitív eredményeket felmutatnia a cégnek, így idén már 2 millió eurós EBITDA eredménynél tartanak, bár ez is mindössze 3 százalékos marzsnak felel meg. Nettó profit soron azonban még mindig veszteséges a vállalat, 1,7 millió eurós mínuszt könyvelhettek el, bár a tavalyi közel 3,5 millió eurós veszteséghez képest ez is előrelépésnek tekinthető.

A külföldi események közül kiemelendő, hogy az Equilor Befektetési Zrt. értékelése szerint a várakozásoknál jobb számokat jelentett a Raiffeisen. A bevételek csak kicsit voltak jobbak az előzetes számoknál, azonban a nettó profit soron jelentős pozitív meglepetést okozott a bank. A várt 484 millió euróhoz képest 661 millió eurót jelentett a cég, ami 36,5 százalékkal magasabb a konszenzusnál. A kedvező környezet miatt az egész éves várakozásokon is emeltek, a menedzsment 4,1 milliárd eurós nettó kamatbevételt vár idénre. Az orosz és fehérorosz bankokon kívüli operációk esetében továbbra is 10 százalék körüli saját tőke arányos megtérülést lát a vezetés. Emellett megerősítették, hogy felgyorsítják az orosz tevékenység leépítését.

A hétfői tőzsdenyitás előtt közzétett gyorsjelentés szerint a McDonald’s nem tudta növelni a bevételét a második negyedévben az előző év azonos időszakhoz viszonyítva. A cég 6,49 milliárd dollárt termelt, ami elmarad az elemzők által várt 6,65 milliárdtól. Ez az Erste elemzői szerint vélhetően annak tudható be, hogy a fogyasztók kénytelenek szorosabbra húzni a nadrágszíjat, és csökkenteni a nem alapvető költéseket, mint például az éttermi étkezés. A második negyedévben kevesebben látogatták a gyorsétterem-láncot, de az áremelések nagyjából ellensúlyozták ezt, így összességében 0,1 százalékos bevételcsökkenésről adott számot a vállalat. A 2,97 dolláros részvényenkénti nyereség szintén alulmúlta a 3,07 dolláros konszenzust. A vezetőség a McDonald’s nehéz gazdasági környezet ellenére is stabil teljesítményét emelte ki, és jelezték, hogy az idei év egészét tekintve 2 százalékos bevételnövekedésre számítanak.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45900 45320 46000 +1,32% 45890 45900 1 889 785 040 HUF 2026-09-25 11:01:28
MOL 5205 5190 5260 -0,86% 5190 5210 329 589 390 HUF 2026-09-25 11:01:22
MTELEKOM 2556 2536 2556 +0,47% 2552 2556 106 183 976 HUF 2026-09-25 11:01:21
RICHTER 12650 12530 12650 0,00% 12630 12650 297 761 510 HUF 2026-09-25 11:01:21
OPUS 276 275 284 -1,43% 276 280 2 847 615 HUF 2026-09-25 11:01:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG