5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A hazai kisbefektetők nagy része marad a magyar részvényeknél, az alacsony kamatok miatt pedig nemsokára többen lehetnek. A rövid távú kereskedés veszélyes lehet, csak sok éves tanulás után ajánlható. Interjú Virág Ferenccel, a Random Capital elnök-vezérigazgatójával.

Mik az előnyei az online brókerszolgáltatásoknak?

A különbséget a hagyományoshoz képest főleg abban látom, hogy az online platformok ki tudnak szolgálni egy olyan kisbefektetői kört is, amelyet a hagyományos brókerszolgáltatásokkal nem lehet lefedni. A kisbefektetők egy része ugyanis nem képes akkora tőkét bevonni, amely a hagyományos szolgáltatásoknál szükséges, nincs meg a szükséges méretnagyság.

Mi változik a Xetra december 6-i bevezetésével a piacon?

A Xetra bevezetésével még semmi nem változik, hiszen az egy szoftver, önmagában nem jelent új értékpapírokat, új kibocsátásokat, új tőzsdetagokat, csak a feltételeket teremti meg számukra. Ha ugyanazzal a szoftverrel kapcsolódunk a tőzsdéhez, mint a német tőzsdéhez is, akkor megnyílhat számunkra a német értékpapírpiac is. De ez nem automatikus, a világ nem nyílik ki számunkra automatikusan.

A Xetra bevezetésével ugyanakkor az összes európai uniós befektetési bank könnyebben csatlakozhat a BÉT-hez, az újabb kereskedők pedig további keresletet generálnak. Öngerjesztő folyamat indulhat be, ami az árfolyamok emelkedésében is megmutatkozhat.

A kisbefektetők érezni fognak valamit a rendszercseréből?

Azok, akik telefonon vagy a fiókhálózatban adják le a megbízásaikat, azok nem érzékelnek semmit. Az online felületeken kereskedőknél már más a helyzet. De a platformot úgy alakították ki, hogy akik eddig megszoktak egy bizonyos fajta kereskedési technikát, kereskedési elvet, bizonyos ajánlattípusokat használtak, azok ez után is zavartalanul tudják ezeket alkalmazni.

Ugyanakkor új ajánlattípusok lesznek, változások lesznek a kereskedési időben, a kereskedés rendjében, változik több ponton a szabályrendszer, bevezették a T kategóriát is. Az online kereskedők ezekkel a változásokkal sokkal inkább találkozni fognak.

A brókercégek már felkészültek a Xetra-átállásra?

Igen, hiszen már hónapok óta teszteljük a rendszert.

A kamatcsökkenés miatt rengeteg kisbefektető keres alternatívákat, a pénz a bankbetétből más felé, befektetési jegyekbe, állampapírokba megy. Érezhető ez a részvénypiacon is?

Vége a 7-8-9 százalékos kamatok korszakának, és valóban sokan keresnek bankbetét helyett más befektetést. Mivel a tőkepiacot nem nagyon ismerik, egyelőre főleg a befektetési alapokat találják meg. Az állampapírok hozama szintén lefelé tart, így nem biztos, hogy hosszabb távon az lesz a legkeresettebb eszköz.

A befektetési alapok múltbeli hozamai viszont nagyon jók voltak, ami vonzóvá teszi az alapokat. Csakhogy 1-2 év múlva ez a hozamkörnyezet is meg fog változni, a hozam a befektetési alapok jelentős részénél szintén csökkenni fog. (A Privátbankár erről többek között itt írt – a szerk.) Így az ügyfelek ismét más, jobb hozamú befektetéseket fognak majd keresni.

Ekkor várakozásaink szerint sokan a tőzsdei kereskedés felé fordulnak majd, az alacsony kamatok rákényszerítik őket, hogy kitanulják a tőzsdézést, megismerkedjenek a magasabb kockázatú termékekkel.

Akik eddig a tőzsdézést választották, azok elsősorban mit vesznek?

A Random Capital ügyfeleinek 90 százaléka részvényt vesz.

Magyar, vagy külföldi részvényeket?

Túlnyomórészt hazai papírokat. Külföldön is rendszerint 75-80 százalék az adott ország saját részvényeinek aránya a lakossági részvényportfólióban, nálunk úgy tűnik még magasabb, 90 százalék feletti. Ez egyébként teljesen rendben is van így, pozitív jelenség.

Szofisztikáltabb termékekkel, mint a certifikátok, vállalati kötvények, devizapozíciók és hasonlók, ezek szerint csak egy szűk réteg foglalkozik?

Igen, nálunk csak egy szűk réteg foglalkozik strukturált termékekkel.

Mik az online kereskedés veszélyei?

Szerintem a legfontosabb az, hogy az ügyfél magára van utalva a számítógépe előtt, nincsen közvetlen kapcsolatban a brókerével, és nem rendelkezik annyi információval, valamint magának kell saját kezűleg bevinnie az ajánlatokat. Ám ezek nem bonyolult rendszerek, meg lehet tanulni, ki lehet ismerni ezeket.

Az online rendszerek között nagyon nagyok a különbségek, információellátottságban, díjakban, bonyolultabbak is lehetnek, ám lényegesen olcsóbbak is. Szerintem az előnyeik nagyobbak a hátrányaiknál.

Milyen eredménnyel tőzsdéznek a hazai befektetők? A devizakereskedőkről, az „FX”-ről például sok rossz történetet hallani.

Meg kell különböztetni a kereskedőket és a befektetőket. A folyamatos rövid távú kereskedés nehéz dolog, sok éves tapasztalat, tanulás kell hozzá, az ügyfelek többségénél az elején veszteséges ez a tevékenység. Ilyen az FX-kereskedés is. A másik kategória, a hosszabb távú befektetés ugyanakkor nagyon eredményes szokott lenni. Például a Richtert majdnem egy éve ajánlottuk az ügyfeleinknek, azóta közel 30 százalékos hozamot lehetett vele elérni.

Milyen tanácsot lehetne adni az online tőzsdézőknek?

Az első időkben csak ismerkedjenek a hazai piaccal, a kereskedés feltételeivel, akár hónapokig is, tanuljanak sokat, és csak utána vágjanak bele.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42010 41800 42190 +0,50% 42000 42010 2 607 583 740 HUF 2026-11-02 13:00:37
MOL 4974 4968 5020 -0,52% 4974 4976 508 753 969 HUF 2026-11-02 13:00:08
MTELEKOM 2848 2790 2878 +1,71% 2848 2850 1 004 576 902 HUF 2026-11-02 12:59:46
RICHTER 12940 12730 13080 -0,08% 12910 12950 306 148 170 HUF 2026-11-02 12:58:59
OPUS 197 192 201 +0,61% 197 197 9 616 621 HUF 2026-11-02 12:49:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG