3p
Ma ismét pluszba fordultak a tőzsdék, miután a geopolitikai feszültségek háttérbe szorultak, jó makroadatok érkeztek, és úgy tűnt, Donald Trump is végre a gazdasággal próbál törődni. Emelkedett a BUX is, főleg a Richter és a Mol miatt, a forint viszont estére megint elgyengült picit.
Texasi olajkút (fotó: Pixabay)

Trump-rali – ez a jelenség jelentős részben annak volt köszönhető az utóbbi nem egészen egy évben, hogy az elnök adócsökkentéseket ígért. Ebből eddig vajmi kevés látszott megvalósulni, most viszont Missouriban egy beszédében ismét zászlajára tűzte. Ez biztos, hogy jótékonyan hatott a tőzsdékre, ráadásul a munkahelyek száma is szépen nőtt az USA-ban.

A koreai feszültség eközben némileg háttérbe szorult. Európában is jó bizalmi index érkezett. A dollár a hírek nyomán erősödött, az euró gyengült, ami az európai részvényeknek tett jót.

Újra 12 ezer felett a DAX

A német DAX index pár ponttal 12 000 pont fölé is fel tudott mászni, összesen fél százalékos pluszt hozva össze. Nagyjából ekkora volt a francia és a német mutatók többlete is. Az USA-ban is pluszban vannak a főbb indexek, az S&P 500 negyed százalékkal emelkedik, a Nasdaq Composite 0,6 százalékos pluszban van, a Dow Jones ipari átlag stagnál.

Itthon a BUX index is a többihez hasonlóan 0,7 százalékkal ment fel, az élen a Richterrel, amely 6680 forinton, 1,7 százalékos emelkedéssel végzett. A Mol egy százalékkal 23 460-ra drágult, az OTP minimális mértékben, öt forinttal ment fel, 10 465-re. A Telekom stagnált 482 forinton.

Fordult az euró/dollár

A forint az előző napi gyengülés után egy darabig erősödgetett, de estére visszacsúszott, és 305,90 lett az euró, kissé magasabb a kedd estinél. Az euró/dollár, amely előző nap 1,2070-en is járt, már csak 1,1925.

A hurrikán következtében mintegy két éve nem látott szintre emelkedett a WTI és a Brent típusú olaj árkülönbsége (dollárban), öt dollár fölé, ami több mint tíz százalék. (A hurrikán a nyersolajat felvevő finomítókat akadályozza, így olcsóbb lett az amerikai WTI és drágább a benzin. Erről az Erste Befektetési írt részletesebben.) Pedig kijött egy jó amerikai készletadat is, mégis tovább esett az amerikai olaj ára, 46 dollár is volt, az északi-tengeri Brent viszont tartotta magát.

Kormányzati leállásra várva

Estére megfordult a helyzet, most a WTI enyhe pluszban van 46,50 körül, a Brent mínuszban 51,30-on. Az arany, amely mostanában a gyengülő dollárral és a kockázatkerülés miatt sokat emelkedett, 1309,50 dolláron stagnál.

A Marketwatch szerint nem is annyira elhanyagolható, 35 százalék körüli az esélye annak, hogy októberben az amerikai kormányzat leáll, mert nem emelik meg az adósságplafont. Erre az esetre REIT-ek (ingatlanbefektetési társaságok) részvényeire kötött opciókat javasol, vételi és eladási irányba egyaránt. Ezzel abból lehet profitálni, ha a REIT-ek volatilitása (áringadozása) megnövekszik. Ez történt ugyanis pár éve a legutóbbi amerikai kormányzati leállásnál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG