4p

Ma jó a tőzsdék hangulata, két százalék körüli pluszokat látunk mindenütt, amit főleg a mozgási korlátozások lazítása indokol. Főleg ugyanennek tudják be az olajár ugrását is. A német autóeladásokról újabb rossz adat jött, az autógyárak már Merkelnél lobbiznak. Budapest és Varsó részvénypiaca alulteljesítette a többit, az OTP pluszból mínuszba ment át a nap során. Erős viszont a forint.

Szinte minden nap új kifejezéseket kell megtanulnunk a válságban. A napokban a “könnyítési optimizmus” lett a tőzsdék vezető ereje. Vagyis a befektetők abban bíznak, hogy a kijárási korlátozások lazítása a gazdaság újraéledéséhez fog vezetni, ezért veszik a részvényeket. Ma is ez volt a tőzsdék fő témája, bár emellett a nagyot emelkedő olajár és a vállalati hírek is pozitív hatással lehettek.

De azért rossz hírek is akadnak. A kínai állami média lehazugozta Michael Pompeo amerikai külügyminisztert. Az amerikai-kínai feszültség hol fokozódni, hol pedig enyhülni látszik. Egy német bíróság pedig részben elmarasztalta az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját, bár ez nagy riadalmat nem okozott.

Varsó, Budapest alulteljesített

Összességében nagyon jó ma a hangulat a tőzsdéken. Az európai indexek többsége másfél-két és fél százalékkal emelkedett. Az S&P 500 index Amerikában hat óra körül 1,8 százalékos, a Nasdaq Composit két százalékos pluszban volt.

Elektromos autó Amsterdamban (Pixabay.com)
Elektromos autó Amsterdamban (Pixabay.com)

Térségünkben azonban már nem mindenütt volt jó a hangulat. Míg a bécsi tőzsde – részben az OMV, részben a bankok miatt – a legjobbak közé tartozott ma, a varsói index enyhén süllyedt. A pesti Bux pedig csak egy ezrelékes emelkedést tudott elérni. Kezdetben eléggé jól állt az OTP, de a nap végére 0,3 százalékos mínuszba csúszott vissza. A Mol többlete is mérséklődött és végül csak 0,9 százalékos emelkedést produkált. A Richter minimális mértékben süllyedt, a Magyar Telekom pár ezrelékkel drágult.

Benézett 350 alá az euró

A forint régóta stagnált mostanában, 355 forint körüli euróár mellett. Ma izmosabb erősödés indult. Napközben 349,30 is volt az euró, este pedig kereken 350 forint az ára.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Az olajárak öt napja emelkednek, főként annak az apró jeleire, hogy a kereslet magához térhet. Sokan azt remélik, hogy a mozgási korlátozások enyhítése nagyobb keresletet hoz majd és csökkenti a piacon a túlkínálatot. Ráadásul sok olajvállalatról derül ki, hogy zárja a csapokat, azaz mérsékli kitermelését. Az amerikai típusú WTI olaj mintegy 19 százalékkal 24,20 dollárra, a Brent 12 százalékkal 30,30-ra ugrott.

Nem kell az egymilliós autóvásárlási támogatás sem

Újabb rossz hír érkezett az autóiparból, az utóbbi időben már sokadszor. Az úgynevezett vásárlási prémium (Kaufprämie), az elektromos autókra és hibridekre járó állami támogatás iránt folyamodók száma áprilisban teljesen összezuhant. A vevők 6483 kérelmet adtak be, körülbelül feleannyit, mit márciusban.

Egyébként a tisztán elektromos vagy üzemanyag-cellával működő autókra maximum háromezer euró (több mint egymillió forint), a plug-in hibridekre pedig maximum 2250 euró támogatás jár. Emellett azonban ugyanekkora árengedményt kötelező nyújtaniuk az autógyártóknak is.

Merkel intézkedni készül

A Handelsblatt tudósítása szerint Angela Merkel német kancellár és az autóipar csúcsvezetői ma videókonferenciát tartottak. Az autóipar az országban rendkívül nehéz helyzetben van, a közepes nagyságú kereskedők és szállítók között már bekövetkeztek az első vállalati csődök. Az iparági szereplők szerint állami segítségre lenne szükség. A legjobb ötletük, hogy ne csak az elektromos autókra, hanem minden autóra legyen vásárlási prémium. A hírek szerint a kancellár pozitívan állt hozzá a kérdéshez.

De még nem tudni hogy hogyan fog kinézni az állami segítség. Lehetséges például, hogy környezetvédelmi kérdésekkel kötik majd össze. Bevetették például a recycling-prémium ötletét, amelynek a segítségével a magas károsanyag-kibocsátású modellek környezetbarát modellre lennének cserélhetők. Ezt támogatnák ezer euróval. Ezzel állítólag drasztikusan lehetne csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. A környezetvédők többsége viszont semmiféle prémiumot nem szeretne - inkább a kerékpározást, a tömegközlekedést támogatná. Egyelőre annyit tudni, hogy a kérdésben június előtt dönteni készül a német kormány.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG