A teljes összeomlás
2008 őszén világszerte olyan események történtek, amire a legtapasztaltabb befektetők sem számítottak. Maga Soros György is azt nyilatkozta, hogy ehhez hasonlót hosszú élete alatt sosem tapasztalt. A világ tőzsdéi pár nap alatt, azaz olyan ütemben estek a töredékükre, ahogy korábban soha, még 1929-ben sem. Utólag már jól látjuk, miért történt ez: miután kiderült, hogy a bank közt szét lett terítve az amerikai ingatlanlufi összes bukott hitele, és elkezdtek csődbe menni a bankok, hirtelen nem lehetett tudni, melyik marad életben.
Így 1-2 nap alatt az a helyzet alakult ki hogy bármely bankpapír fundamentálisan is értéktelen lehetett, legalábbis amíg kiderült, hogy nincs nála a mérgezett értékpapírokból. Ennek megfelelően az áruk is szinte 0-ig esett, ami minden más papírt magával rántott, egyrészt mert az alapoknak valahonnan készpénzhez kellett jutniuk, másrészt mert sokan attól féltek, hogy teljesen összeomlik a világgazdaság.
Az utolsó ingyenebéd
A kormányok, jegybankok végülis egész ügyesen kezelték a helyzetet, helyreállították a bizalmat, de a tőzsdék még 2009 márciusáig estek. Az OTP sem kerülte el sorsát: a törhetetlennek hitt 5700 forintos szint eleste után két nap alatt 3300-ig, majd pár hónap alatt 1240-ig zsugorodott össze, óriási befektetői buktákat okozva, akárcsak 10 évvel korábban, az orosz válság idején.
Az OTP azonban nem volt érintett, és ezt 2009 elejére már lehetett is sejteni, ezért a mértéktelen esésben már ésszerű volt a vétel. A közel ezer forintos ár tulajdonképpen már a csőd és a kényszerű állami segítségnyújtás árazása volt, miközben ezekről szó sem volt. Így aztán elérkezett az utolsó nagy ingyenebéd ideje: nyugodtan be lehetett zsákolni a papírból, de március elején lehetett már más papírt vagy akár BUX-ot is venni, miután a világ már heves emelkedésnek indult, csak mi maradtunk le még egy kicsit.
A jutalom gyorsan jött: hetek alatt a duplájukra emelkedett a Mol és az OTP, sőt az utóbbi a következő hónapokban megötszörözte magát, a 90-es évek legszebb napjait idézve. A világ megnyugodott, a jegybankok azonban nem: ők megtartották a hirtelen 0-ra levitt kamatokat, sőt még extra pénznyomtatási programokba is belefogtak, és gyakorlatilag ezt teszik máig is. Így érthető, hogy egy újabb, sokéves hossz következett, és a tőzsdék megdöntötték 2000-es és 2007-es rekordjaikat és azóta is csak emelkednek.
Lemaradás
Nem így a BÉT. A 2010-es kormányváltás után olyan gazdaságpolitika következett, amely a cégek egy részére extra terheket rakott, köztük a bankokra, távközlési szolgáltatókra. Így aztán a cégek nyereségtermelő képessége visszaesett ill. bizonytalan lett, ezért a befektetők elfordultak a magyar papíroktól. A BÉT így érthetően nem követte a világbeli hosszt, erőteljesen lemaradt, és ebből csak az idei évben pótolt be valamennyit. Miután ez rövid idő alatt zajlott le, szép pénzt kereshetett, aki részt vett benne. Az OTP majdnem duplázott (bár a korábbi tető elérhetetlennek tűnik), a Mol 40 százalékot emelkedett.
Ebben szerepet játszhatott az is, hogy sok év lemaradással a mi jegybankunk is úgy döntött, hogy nem kellenek nekünk a magas kamatok, és a 7 százalékos szintről mára vastagon 2 százalék alá csökkentette azt. Ez óhatatlanul megnövelte a részvényvásárlási kedvet.
Időközben azonban sok papír távozott a piacról: az olyan cégeket, melyekben van egy nagytulajdonos, és kicsi a közkézhányad, nincs értelme tőzsdén tartani. Ezek viszont nagy nyereséget hoztak azoknak, akik a felvásárlásra spekuláltak: általában sokkal magasabb lett a felvásárlási árfolyam, mint az előtte jellemző tőzsdei ár.
Globalizáció
A tőzsde forgalma és az aktívan forgó részvények száma visszaesett, és ez tartós folyamat. Azonban ezt nem elsősorban országspecifikus, gazdaságpolitikai tényezők okozzák, azok legfeljebb csak az árfolyamokban tükröződnek. A világ sokat változott 25 év alatt: a technikai fejlődés elsöpörte a tőzsdetermeket, a kiabáló, gesztikuláló brókereket, és a tőzsdék olyan számítógépes platformok lettek, melyeken kényelmesen elfér az egész emberiség és a számtalan kereskedési robot. Szinte bárki bármilyen részvényt vagy egyéb befektetési terméket megvehet bárhol a világon, a saját számítógépéről. A globalizáció kiteljesedett a tőkepiacokon.
Így a kis tőzsdék szerepe óhatatlanul csökken. A nemzetállami tőzsdék ugyanúgy egyre nehezebben üzemeltethetőek, mint a nemzeti légitársaságok. Persze nagyobb ország, nagyobb piac tőzsdéje jobban bírja a versenyt: a varsói tőzsde mégiscsak egy négyszer akkora ország részvénypiacát reprezentálja, mint a miénk.
Hogy ez a folyamat a jövőben milyen változást kényszerít ki, az még csak sejthető. Jó esély lehet arra, hogy akárcsak a légitársaságoknál, a tőzsdéknél is néhány kisebb összeolvadásából létrejöhet egy nagyobb, életképesebb, jól működő piac. Persze van egy ellentmondás, ami ezt kissé fékezi: míg a piacok, befektetések globalizálódnak, addig az egyes cégekre vonatkozó nemzetállami szabályozás még nem egységes. Így pl. egy nagyobb közép-európai börzén a befektetőknek a papírok elemzésekor még azt is figyelniük kéne, hogy az adott cég működésére melyik ország jogrendszere vonatkozik, és vannak-e a cégeket különösen sújtó tényezők.
Ami a lényeg: mennyit nyerhettünk?
Végül nézzük, mik voltak a 25 év legnagyobb nyereségei a börzén. Ha a hosszútávú befektetéseket nézzük, akkor a már említett OTP a nyerő, a befektetett pénz 50-szerezésével. A debütálás óta eltelt 20 évben a Richter 30-szorosára, a Mol 15-szörösére nőtt, ezek is igen kedvező értékek. Így elmondhatjuk, hogy a legnagyobb sikert nem az új vállalkozások, a startupok érték el, hanem az előző rendszer állami óriáscégei, miután tőzsdére kerültek.
Maga az index, bár az összetétel változása miatt nehezen értelmezhető a teljes 25 évre, a nyitó 1000 pontos értékről 20 ezer fölé nőtt. Voltak viszont gyorsan növekvő időszakok a BUX-ban: 96-97-ben ötszörözés, 2003-2007 közt háromszorozás, 2009-ben gyors duplázás.
Természetesen nagy bukások is voltak: a csődbe ment vagy teljesen elértéktelenedett papírokból igen sok akadt. Ez azonban nem szokatlan: mindig vannak cégek, akik nem bírják az iramot és tönkremennek, ezért sosem szabad egy befektetőnek feltétel nélkül bízni egy papírban, ha az kedvezőtlen jeleket mutat. Bizonyos veszteségnél határt kell húzni, és ez nemcsak a hazai papírokra, hanem a világ minden piacára érvényes.
