4p
Vége a tíz éves tőzsdei szárnyalásnak, nehezebb lesz a részvénypiacokon pénzt keresni, miközben az alacsony kamatszint sem kedvez a brókercégeknek. A helyzethez jól alkalmazkodott az Equilor Zrt, amely az idei évben heves piaci mozgásokra, nagy volatilitásra számít, amire a Brexit és az amerikai-kínai vámháború jócskán rátesznek egy lapáttal.

Változó piaci környezet

Nehéz környezetben kell dolgozni a cégnek: jutalékokat erodáló piac alacsony kamatokkal és magas tőzsdei árakkal. Nagy dolog, ha egy szolgáltató így is sikeres, hisz különösen jól működhet majd, ha jön a volatilisabb, nagyobb árfolyammozgást hozó időszak. A csökkenő jutalékbevételeket az Equilor a vállalati tanácsadás, vállalati finanszírozás (corporate finance) üzletágban kompenzálta, és ezt az irányt tovább szeretné erősíteni a cég.

Nem elég a részvényeken ülni

2019 a fordulat éve lehet a piacokon, már a január is mozgalmas volt. Az első negyedévben a Brexit és az amerikai-kínai kereskedelmi háború lesz a döntő, két szélsőséges megoldás lehet mindkettőben, amit a piac nem is tud árazni. A kockázatok emiatt megnőttek a korábbi évekhez képest, így az a stratégia nem működik, ami az elmúlt 10 évben, hogy megvesszük az amerikai vagy a német piacot, és ülünk rajta. Most már szelektíven kell befektetést választani, illetőleg érdemes opciókkal is foglalkozni.

Kína

A kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatban a piacok erős reakciókat mutatnak, a konfliktusnak mindkét oldalon nagy a tétje, Kínának Amerika a legnagyobb kereskedelmi partnere, az amerikai elnöknek viszont a kérdés megoldása lesz az egyik újraválasztási ígérete. Kína mindazonáltal nem fél: komolyabb mennyiségű amerikai államkötvényt is eladott, hogy csökkentse függőségét.

Amerikában a kormányzati leállás is egyre több gondot okoz, már a cégek profitjában is jelentkeznek a hatások. Márciusban az adósságplafon ügyében is meg kell egyezni Trumpnak és a demokratáknak, ha ez nem sikerül, teljes kormányzati leállás jöhet, ez már drámai lenne mind a gazdaság, mind a piacok szempontjából.

Amerika és Európa

Török Lajos, az Equilor vezető elemzője két amerikai kamatemelést vár még az idei évre, miközben a piac egy emelést áraz. A várakozásokat nagyban befolyásolja az is, hogy a piac milyen ütemre számít a Fed jegybanki mérlegének leépítésében (a pénznyomtatási program során vett kötvények kifuttatása), jelenleg havi 50 milliárd dollárt vonnak ki a piacról.

Európában persze a Brexit döntő, részben ennek nyomán felerősödik az európai parlamenti választások szerepe is, hisz ott már vélhetően nem lesznek jelen a brit képviselők, így néhány kérdésben, amelyben ők nem akartak változást, most előrelépés következhet. Ha esetleg mégis visszalépne Nagy-Britannia a távozástól és benn maradna az Unióban, akkor a választási folyamat bonyolódik, ugyanakkor a piacok egy ilyen forgatókönyvet is egyre inkább áraznak, ennek köszönhető a font erősödése.

Hazai helyzet

A hazai növekedés magas maradhat, ennek motorja a belső fogyasztás, az infláció eléri a célszintet, 3 százalékot, így a monetáris politika extrém lazasága is mérséklődhet. Ami a BÉT blue chipjeit illeti, az OTP-tél újabb jó évet várnak, a bank tovább terjeszkedik, bevételének egyre nagyobb hányadát adják a külföldi leánybankok: az elemző tovább növekvő árfolyamot vár.

A Magyar Telekomot az elemző alulsúlyozza, mivel a cég alacsony árréssel dolgozik a kiélezett versenyben, miközben változatlan, 25 forintos osztalékra számítanak. A Richtert illetően semleges a cég, a Mol esetében viszont optimista: az olajcég növeli szerepét a petrolkémiában, ezáltal csökkenti függőségét a gazdasági kilengésektől, melyek az üzemanyagok iránti keresletben is ingadozásokat okoz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG