6p

Az ESG-irányelvek előtérbe kerülésével jelentős hangsúlyt kapott az arany társadalmilag és környezetileg felelős bányászata, újrahasznosítása és forgalmazása az elmúlt években. Ebben a folyamatban élen járnak az aranypiac globális ernyőszervezetei, illetve maguk a finomítók is, akik a kibányászott és újrahasznosított aranyat dolgozzák fel ékszerészeti, ipari, vagy befektetési arany termékekké szigorú iparági standardok alapján.

Az aranypiac kizöldítésének egyik éllovasa a globális arany- és ezüstaukciót lebonyolító London Bullion Market Associaton (LBMA), és az általuk akkreditált, úgynevezett Good Delivery listás finomítók. A fizikai aranypiac központjának továbbra is London számít, ahol csak 2021 negyedik negyedévében napi 51 milliárd dollár értékű arany cserélt gazdát. Az LBMA tagjai - és egyre több finomító, köztük a magyar aranypiacon is jól ismert svájci Argor-Heraeus vagy a Valcambi - vállalnak felelősséget azért, hogy az általuk forgalmazott nemesfémek felelős forrásból származnak, ami összetettebb feladat, mint elsőre hangzik.

A tét óriási: az a nemesfémpiaci cég (és kiemelten az aranybányászok), amely nem képes javítani az ESG-besorolásán, azt kockáztatja, hogy elveszíti a befektetői egy részét, aminek komoly negatív ráhatása lehet a cég részvényárfolyamára.

A kereskedők és a befektetők igénylik, hogy a nemesfémek származását igazolni lehessen, ezért az LBMA rendszeresen frissített szabályrendszert ad ki Responsible Gold Guidance (RGG) néven (aktuális verzióját elérheti ide kattintva), amely betartását auditálja a Good Delivery listás finomítók akkreditálása során.

Mivel a kibányászott arany- és ezüströgök eredetét a kereskedelmi forgalomban elfogadott, miniumum 99,5 százalékos finomságra történő színitést követően jóformán lehetetlen megállapítani, az audit során kiemelt figyelmet kap a finomítók ügyfél-átvilágítási és nemesfém-feldolgozási folyamatának átláthatósága a bányától az öntőformáig.

A Good Delivery listás minősítés megszerzéséhez és megtartásához a finomítóknak továbbá meg kell felelniük az OECD Due Diligence Guidance szabályrendszerének is, azaz fel kell tárniuk kereskedelmi és beszállítói partnereik tulajdonosi hátterét is, és összevetni a különböző kormányzati szankciós listákkal, így kerülve el a pénzmosással vagy terrorizmus finanszírozásával összefüggésbe hozható cégeket és magánszemélyeket.

A legmagasabb minőségi, környezeti és társadalmi elvárásoknak is megfelelhet. Fotó: Pixabay
A legmagasabb minőségi, környezeti és társadalmi elvárásoknak is megfelelhet. Fotó: Pixabay

Ez a tőzsdén jegyzett aranybányák esetében nem kérdéses, hiszen folyamatosan átvilágított és átláthatóan működő cégekről van szó. Azonban a kibányászott arany mintegy 20 százaléka úgynevezett artisanal and small-scale (ASM) bányákból származik, amelyek gyakran konfliktuszónákban helyezkednek el és működésük jelentős terhet ró a környezetükre. Emellett az ASM-szektor körülbelül 40 millió ember megélhetését biztosítja világszerte, így fontos, hogy amennyire lehet, az ESG-irányelveknek megfelelő keretek közé kerüljön a kis bányák működése is.

A kis bányák működésének legkárosabb és emberi életre is veszélyes része amikor az aranyat cianid vagy higany használatával oldják ki a kőzetből. Mivel a kis bányákból származó arany felhasználásának egyszerű betiltása a csempészek és egyéb bűnözők karmai közé lökné a bányászközösségeket, így inkább többlépcsős fejlesztésekkel zöldítik ezeket a bányákat, például az újonnan nyitó bányák számára tilos a higany használata, a régebbiekben pedig fokozatosan kivezetésre kerül.

Jó példa erre Ghána - jelenleg Afrika legnagyobb aranykitermelő országa - ahol az aranytermelés körülbelül 40 százalékát az ASM-szektor adja. A ghánai kormány közreműködésével 2021 novemberében olyan új technológiát mutattak be, amely lehetővé teszi a kis bányák számára a higanymentes működést.

A tudatos aranybefektetők szívesen vásárolnak újrahasznosított nemesfémekből készült befektetésiarany-rudakat és -érméket is. A reciklikáció az arany értékéből adódóan mindig is szerves része volt az aranypiaci kínálatnak, bár a bányászatot nem tudja kiváltani. A finomítók az újrahasznosítás előtt kiemelt figyelmet fektetnek arra, hogy honnan eredeztethető az áru, mivel az arany könnyű átruházhatósága sajnos lehetőséget is ad a visszaélésekre.

Magyarországon elsőként a Conclude Befektetési Zrt. kezdett a Valcambi „zöld” arany forgalmazásába, azonban a magasabb árat egyelőre a magyar befektetői réteg csak kis része fogadja el, így a felfutás még várat magára.

Ha az illegális forrásból származó (például lopott) ékszer- vagy befektetési aranyat beolvasztják, majd némi diszkonttal törtaranyként értékesítik, viszonylag könnyen összemoshatóvá válik a legális úton áramló készletekkel. Ennek kapcsán a Good Delivery finomítók egyre szigorúbb feltételeket támasztanak akár az ékszer- és befektetésiarany-kereskedő cégekkel szemben is, például a kereskedő cégnek visszakövethetően igazolni kell tudnia a finomító felé az eladásra kínált arany eredetét.

A fentiekből jól látszik, hogy a globális aranypiaci szereplők komoly lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a fizikai arany ne csak értékálló és likvid eszköz legyenek a tudatos befektetők portfóliójában, de a belőle készült termékek a legmagasabb minőségi, környezeti és társadalmi elvárásoknak egyaránt megfeleljenek.

Szerencse, hogy mind a két aranypiaci csúcsszervezet, az LBMA és a World Gold Council (WGC) is teljes mellszélességgel támogatja az aranybefektetések kizöldítését, hiszen a világ legnagyobb pénzeit kezelő befektetési alapkezelők pár éven belül nem fognak olyan eszközökbe invesztálni, amelyek nem felelnek meg az ESG-sztenderdeknek. A WGC-nek egyébként az internetes aranykereskedőkre is van olyan szabványa (Internet Investment Gold), amely teljesen digitalizált, papírmentes, zárt láncú, azaz a leggyakoribb pénzmosási sémákat már alapesetben is kiszűrő működést ír elő. Az ezen szabvány szerint dolgozó aranykereskedők magas ESG-besorolásra számíthatnak. A Conclude-nak az immár negyedik éve sikeresen bővülő online fizikai nemesfémkereskedelmi platformja, a goldtresor.com is a fenti elveket betartva működik.

(A szerző a Conclude Befektetési Zrt. vezető értékesítője.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG