1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az eurós csúcstámadásairól szólt a mai nap, a forint nap közben hasztalan akarta bevenni a 291,5-ös ellenállási pontot - tőzsdezárás után azonban összeszedte magát.

Matolcsy György két héttel ezelőtti Heti Válasz-cikke markáns forintgyengülést okozott, a héten a kedélyek megnyugodtak: a jegybank Monetáris Tanácsa kedden határozottan jelezte a piacnak, hogy nem kér a nemkonvencionális eszközökből, majd Matolcsy György is adott egy rá nemigen jellemző, piacnyugtató interjút.

Hegyet mászott az euró

A mai nap ugyanakkor az euró egész napos ralijáról szólt, délelőtt 1,3660 dollár fölé ugrott az euró jegyzése, utoljára 2011 novemberében járt ilyen magasságban a közös pénz, a japán jennel szemben közel 3 éves csúcsot ért el. A lendület csak a délután érkezett vegyes amerikai makroadatok publikálása után tört meg. Az euró árfolyamát a délelőtti euróövezeti BMI-adat publikálása fűtötte, elemzők szerint az eurózóna a kilábalás jeleit mutatja, a menedzserindex 11 hónapja nem volt ilyen magasan. További real-time árfolyamok >>>

Délután jöttek az amerikai makroadatok, a januári munkanélküliségi ráta 0,1%-kal nőtt, az adatok a vártnál rosszabbak lettek - ami azt is jelenti egyben, hogy a Fed tovább folytatja eszközvásárlási programját (ez jó hír a befektetőknek). A decemberi adatokat ugyanakkor utólag korrigálták, méghozzá felfelé. Be is mozdult ezek után az EUR/USD árfolyam, a nap eleji szintre korrigált az euró.

Izmozott egy jót a forint

A tőzsdei kereskedés végéhez érve a forint meglódult, az euróval szemben áttörte a 291,5-ös szintet, aminek napközben kétszer is sikertelenül futott neki. A dollárral szemben a forint bő három hónapja nem volt ilyen erőben, 213 forint alatt is volt a jegyzés, egy svájci frankért délután 5 után pedig 235,69 forintot adtak.

Forrás: Privátbankár Dealbook



A BUX-ot nem hatotta meg a forint teljesítménye

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 19 358 ponton zárta a hetet. Alig több mint 4 milliárdos forgalom mellett az előző napihoz képest nem változott sem a Mol, sem pedig az OTP árfolyama. Győzött az MTelekom, amely 1,7 százalékkal erősödött és 414 forinton zárt. A nap vesztesei a gyógyszergyári papírok voltak, a Richter egy százalékot bukott és 36800 forintra korrigált, míg az Egis 1,4 százalékkal csúszott lejjebb és 18260 forinton fejezte be a kereskedést. További tőzsdei árfolyamok >>>

A nyugat-európai értéktőzsdék hétzárásra erősödtek, kétnapi visszaesés után. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,11 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,72 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,16 százalékkal volt a csütörtöki záróértéke fölött.

A cikk a Privátbankár Dealbook hírlevele alapján készült

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG