Kirill Molocov orosz energiaügyi miniszterhelyettes szerint az idei 525-526 millió tonna helyett 526-528 tonna kőolajat (napi 10,56-10,60 millió hordó) bányásznak jövőre Oroszországban. Az orosz kivitel napi átlagban négymillió hordó, amivel a világon a második legnagyobb olajexportáló ország, Szaúd-Arábiát követve – írja az MTI.
Mint ismeretes, Oroszország az olajáresés egyik legnagyobb kárvallottja, mivel költségvetése csak a jelenleginél sokkal magasabb olajáraknál lenne kiegyensúlyozott. Az áresésnek így komoly gazdasági és politikai következményei lehetnek.
Az orosz energiaügyi minisztérium a múlt héten azt közölte, hogy novemberben az olajtermelés napi 10,63 millió hordóra bővült az októberi 10,6 millió hordóról – folytatja az MTI. Tonnában számítva a novemberi olajtermelés 43,5 millió volt Oroszországban, amivel így továbbra is világelső. A kőolaj ára csaknem 42 százalékkal esett az év eleje óta. Az OPEC néhány hete úgy döntött, hogy nem változtat a szervezet termelési kvótáján a következő hat hónapra.
Oroszország exportjának mintegy kétharmadát adja az olaj- és földgáz kivitele, így az olajárak csökkenése jelentős hatást gyakorol az ország költségvetésére, kereskedelmi mérlegére. Kirill Molocov szerint jövőre nő a olajár, de nem zárta ki annak a kockázatát, hogy rövid távon még a mostaninál is alacsonyabb szintre csökken az energiahordozó ára.
Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,83 dollárral 61,85 dollárra esett, a héten csaknem 11 százalékkal lett olcsóbb.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




