1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Váratlanul gyengén teljesített a kínai gazdaság az első negyedévben, több se kellett az egyébként is mélyrepülésben lévő arany árfolyamának az újabb zuhanáshoz. A globális gazdaság gyengélkedéséről is tanúskodó adat a dollárt erősítheti, a 100 jenes álomhatár azonban egyelőre távolodik. A forint is megingott reggel, de délelőtt újra erőre kapott.

A 7,7 százalékos növekedés már rossz hír

Hétfőn váratlanul gyenge adat érkezett Kínából: az év első negyedévében a GDP 7,7 százalékkal nőtt az egy évvel megelőző adathoz képest, míg a megelőző negyedévben még 7,9 százalék volt a növekedés. Elemzők a lassulás helyett gyorsulást vártak: 8 százalékos növekedés volt a Reuters konszenzusa.

A lassuló ütem elsősorban a globális gazdaság szintén lassú felépülésével függ össze, s a fejlett országokba irányuló kivitel továbbra sem bíztató - magyarázta a hivatal szóvivője, Seng Laj-jün.

Jelezte, hogy az új kormány a minőségi gazdasági növekedésre összpontosít, s úgy vélte, a mérséklődő növekedés jobb lehetőséget teremt arra, hogy a gazdaság függőségét az exportról és a beruházásokról a fogyasztás irányába tereljék, a vállalatok pedig folytassák a szükséges szerkezetátalakítást. A frissen közölt adatokból az derült ki, hogy a fogyasztás 4,3 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

Az első negyedéves GDP adat ugyan elmaradt a közgazdászok 8 százalékos előrejelzésétől, de Seng szerint semmi ok az aggodalomra, az éves 7,5 százalékos növekedési cél tartható lesz.

Szintén aggodalomra ad okot, hogy az ipari termelés az első három hónapban 9,5 százalékkal bővült éves összehasonlításban, növekedési ütemét tekintve 2,1 százalékponttal alacsonyabb volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Medve brummog az aranypiacon

Az adatközlés nem csak  az ázsiai tőzsdéket intézte el, esni kezdtek a nyersanyagárak, az olaj és az egyébként is pocsék hetet maga mögött tudó arany is veszített. Az arany ára pénteken 5 százalékot esett, erre tett még rá egy jó nagy lapáttal a kínai gazdaság gyengélkedéséről szóló adat, ami egyben a globális gazdaságról is rossz látleletet ad.

Friss árfolyamok >>

 

Egyelőre nem adnak 100 jent egy dollárért

Az amerikai dollár japán jenben mérve egyre távolodik a 100-as árfolyamtól: a fontos lélektani (és technikai) határt jelentő szintet hajszálra ugyan megközelítette április 4-én, azóta azonban csökken a jegyzés. A Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint ebben komoly szerepe van annak, hogy szűkül a rés az amerikai és a japán kötvények hozama között - bár a mai kínai adat inkább a dollár erősödése felé hathat.

Ahhoz, hogy a dollár újra erőt merítsen a jennel szemben, egyrészt a japán kötvénypiac stabilizálódására lenne szükség, másrészt arra, hogy jelek érkezzenek az amerikai gazdaság erősödéséről. Jelenleg azonban a dollár vásárlása ellen szól az is, hogy gyengülnek az amerikai pénznyomda leállításával kapcsolatos várakozások is.

Gyengén kezdett az euró, erősebben a forint

Az euró némi gyengüléssel kezdte a hetet, a dollárral szemben hajnalban 1,31 fölötti szintekről esett a jegyzés 1,3066-ig, a közös pénz gyengülése itt torpant meg.

Friss árfolyamok >>

A forint kezdetben követte lefelé az eurót: míg pénteken este még 295 forint alatt járt a közös pénz jegyzése, pénteken reggel 296 fölött adták az euró egységét a bankközi devizapiacon. Kilenc óra után azonban újra a hajnali 295 forint körüli szinten jegyezték az eurót.

Friss árfolyamok >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG