5p

Miközben április végén még jócskán 300 forint alatt volt a 95-ös benzin literenkénti ára, az azóta eltelt három hónapban nagyjából 100 forinttal drágult, és a járvány előtti szintre került. Megnéztük, hogy a környező országokkal összevetve tényleg irreálisan drága-e Magyarországon az üzemanyag.

Brutális adóemelés

"Az elmúlt hetekben brutálisan meglódultak az üzemanyagárak, köszönhetően a benzin és gázolaj Orbánék által megemelt jövedéki adójának. A Fidesz durva adóemelése miatt még Ausztriánál is drágább lett így nyárra nálunk az üzemanyag. A Demokratikus Koalíció emlékeztet mindenkit, előre szóltunk, hogy a jövedéki adó brutális emelésével iszonyúan el fognak szállni az üzemanyagárak" - áll a párt hétfőn kiadott közleményében. Miután a hazai politikai élet mindkét oldalán előfordulnak költői túlzások, kézenfekvőnek tűnik megnézni, hogy most is erről van szó, vagy valóban horror árakon lehet itthon tankolni.

Mielőtt nemzetközi kitekintésbe fognánk, érdemes megnézni a fent említett jövedéki adóemelés hatását. A 2016-ban hozott szabályozás szerint, ha túl olcsó az olaj – ami egyébként fontos tétel a finomítói árrés és a forint árfolyam mellett a nagykereskedelmi árban -, akkor a jövedéki adó emelkedik. Az olaj esetében időszakosan tekintik át az átlagárat, és 50 dollár az a lélektani határ, amely alatt magasabb jövedéki adó terheli az üzemanyagokat. Érdekesség, hogy az árak év elején a geopolitikai feszültségek miatt még viszonylag magasan voltak, így az első negyedévben megúszták az adóemelést az autósok.

Miután tavasszal az 50 dolláros hordonkénti árnál jóval alacsonyabb árak voltak, és még egy jelentős emelkedés után is bőven ez alatt áll az energiahordozó hordónkénti ára, július 1-től nőtt az adó mértéke. Ez az árakban is érvényesült: az adótartalom emelkedése miatt 12,7 forinttal drágul a gázolaj és 6,35 forinttal nő a benzin bruttó ára.

Az árak ilyen mértékű változása heti összevetésben nevezhető esetleg brutálisnak, de ha megnézzük, hogy a benzin és a dízel is nagyjából 120 forintos elmozdulást produkált az év eleje és az áprilisi mélypont között, akkor még a közel 13 forintos emelést sem indokolt – véleményünk szerint – brutális jelzővel illetni. Az olajár és a finomítói árrések olyan tételek, amelyre a magyar kormány aligha tud tekintettel lenni, de azt el kell ismerni, hogy a forint viszonylag gyenge kurzusa, a tetemes jövedéki adó és áfa révén azért van szerepe az árak alakulásában. Korábbi cikkünkben egyébként az árak összetételét vizsgálva arra jutottunk, minden liter üzemanyag tankolása esetén a lakosság által fizetett összegnek legalább a fele az államkasszában landol.

Az viszont inkább politikai, mint szakmai vita tárgya lehet, hogy a mostani gazdasági visszaesés közepette hogyan érdemes értékelni az adóemelést. Már csak azért is, mert a tehetősebbek vélhetőleg sokkal többet használják a járműveiket, így ők több adót fizetnek be ilyen formában. Ahogy az is egyértelmű, hogy ha a kieső állami bevételek egy részét próbálja az állam pótolni, akkor a fogyasztási típusú adók emelése inkább tekinthető fairnek, mint a munkajövedelmek adóemelése. (Természetesen egy vagyonadó lenne úgymond a legigazságosabb, ám ennek bevezetése jogilag sokkal nehézkesebb, mint a jövedéki adó emelése.)

Horror áron lehet tankolni

Az első kijelentés után érdemes megnézni a környező országok üzemanyag árait. Ennek kapcsán érdemes rögtön az elején leszögezni, hogy ellentétben Magyarországgal, számos helyen a gázolaj ára olcsóbb, mint a benziné. Emiatt minden általános kijelentéssel érdemes csínján bánni, hiszen előfordulhat, hogy a dízel valóban többe kerül külföldön, mint nálunk, miközben a 95-ös benzin olcsóbb.

Hétfőn cikkünk írásakor a Mol által korábban közzétett ár 372 forint volt a benzin, míg 385 forint a gázolaj esetében. Ehhez képest a holtankoljak.hu adatai szerint Ausztriában a DK állításával szemben csak utóbbi kerül kevesebbe, 364 forint egy liter, ami valóban jelentősnek mondható árkülönbséget jelent, ám a benzin a sógoroknál többe kerül.

Ha valaki a miniszterelnöki intelem ellenére – miszerint több Balaton, kevesebb Adria – mégis Horvátország felé venné az irányt, akkor dél szomszédunkban 400 forint feletti árakkal fog találkozni (benzin: 414, gázolaj: 410). A benzin egyébként Szlovákiában is hasonló árszinten van (414), ám ott a gázolaj (371) a magyar árszint alatti. Mivel a járvány miatt "vörös zónás", ezért Ukrajnát nem érdemes viszonyítási alapnak venni, más kérdés, hogy ott rendre jóval alacsonyabb (100 forinttal vagy még többel) az ár.

Ha valaki a keleti országrészben lakik, akkor a romániai árak azért "bosszantóak" lehetnek a magyar autósoknak, hiszen ott is nagyjából 50 forinttal alacsonyabbak az árak (benzin: 325, gázolaj: 336). Szerbiába viszont nem érdemes tankolni menni, hiszen a hazai szint felett alakulnak az árak (benzin: 389, gázolaj: 421). Érdekesség, hogy miközben két dél-szláv szomszédos országban (Szerbia és Horvátország) is a magyarországinál magasabb árak vannak a kutakon, addig Szlovéniában olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk.

Ha a közvetlen szomszédainknál nyugatabbra tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy Olaszországban sokkal drágább a benzin (499) és a gázolaj is (456), és Németországban (benzin: 460, gázolaj 389) sem járunk jól, ha tankolunk.

Összességében tehát a magyar árak a régiós szintekkel összevetve nem tekinthetőek kirívónak vagy horrorisztikusnak. Ha pedig Ausztriával vetjük össze azokat, akkor érdemes figyelembe venni, hogy hasonló árak mellett jelentős a különbség vásárlóerőben a szomszédok javára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG