7p

Az Apple Pay egy olyan globális fizetési rendszer, amellyel fizetni lehet a boltokban és az interneten, nem pedig pénzt keresni. De akkor hogy jön akkor ide bármilyen pénzkereseti lehetőség?

Egész szépen összegyűltek a bankok az Apple Pay fizetési rendszer körül. Az OTP Bank 2019. május 21-i indulása óta minden nagyobb magyar bank csatlakozott már ehhez a globális fizetési rendszerhez, legutóbb a MagNet Bank, így ma már biztosan minden magyar banknál lehet fizetni a mobiltelefonnal is.

Ez az alapja annak, hogy pénzt keressünk az Apple Pay-jel.

A felsorolt lehetőségek természetesen Apple Pay-en kívül más (Google Pay) mobilfizetéssel is elérhetők, sőt működnek fizikai bankkártyával is. Van azonban egy most futó kampány, ahol az adományozás tényleg csak Apple Pay-jel működik, ez pedig a MagNet Bank PayPlus programja.

Apple Pay regisztráció utáni adományozás csak a MagNet Banknál

Minden olyan bankkártya regisztráció után, mely az ügyfél adott számú bankkártyájával az iPhone mobiltelefonjába vagy a Watch Series okosórájába először történik, a MagNet Bank 300 forintot utal át a saját pénzéből adományként a Bagázs Egyesületnek, mely a hazai romák társadalomba integrálását segíti munkájával.

A szervezetet a bank belső közösségi szavazásának eredményeképpen választották ki a bank munkatársai. Az adományt kapó civil szervezetek később cserélődnek majd, várhatóan az ügyfelek is beleszólhatnak majd a döntésekbe.

A MagNet Bank Segítő Bankkártyája ugyancsak működik az Apple Pay-jel, azaz a hitelintézet ügyfelei a bankkártyás fizetéseik után adományozhatnak a civil szférának a saját választásuk szerint, szintén a bank pénzéből.

Az Apple Pay-jel történő fizetés nem csak biztonságosabb, mint a plasztik bankkártyás fizetés, hiszen azonosítás nélkül 15 000 forint alatt sem lehet fizetni mobiltelefonnal, hanem az Apple Pay ugyanúgy használható minden ismert bankkártyás vásárlási kedvezményhez is – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. – Sőt, több banknál is működik már az ATM készpénzfelvétel okoseszközzel, az ügyfelek tehát ma már tényleg otthon hagyhatják a pénztárcájukat, vagy legalábbis nem akkora baj, ha otthon felejtik.

Kuponos vásárlások az Erste Banknál, K&H Banknál, OTP Banknál

A kupon utáni kedvezmény konkrét megtakarításként jelentkezik, hiszen a bank általában visszaadja a pénzt ezekben a programokban. Az már a kártyabirtokos személyes döntése, hogy összegyűjti ezeket a pénzeket és megtakarítást képez belőlük, vagy elkölti ezeket a juttatásokat is.

Az mindenesetre biztos, hogy a vásárlásaival tényleg tud pénzt keresni más fizetési módhoz képest.

Egyre több bank indít kuponos vásárlási programot, melyek után konkrét pénzvisszatérítést ír jóvá. Régen ezekhez általában hitelkártya kellett, de ma már bármilyen bankkártyával működnek ezek a programok és nem kell semmit sem fizetni értük. A kártyabirtokos számára tehát biztos a pénznyereség, ha kihasználja ezeket a kedvezményeket.

Egyre több bank indít kuponos vásárlási programot. Fotó: Depositphotos
Egyre több bank indít kuponos vásárlási programot. Fotó: Depositphotos

Az Erste Banknál Moneyback, az OTP Banknál Kedvezményprogram, a K&H Banknál pedig visszapénz néven futó programok közös sajátossága, hogy a felhasználó a mobilalkalmazásban – esetleg párhuzamosan az internetbankban is – vásárlási kuponokat talál, melyek konkrét kereskedőkhöz kötődnek. A kuponok nem automatikusan érvényesek, azokat használat előtt aktiválni kell! A kuponok aktiválás után általában többször is felhasználhatók bankkártyás vásárlással a zömmel 1-2 hónapos érvényességi idejük alatt és igen jelentős, akár több tízezer forint is lehet a visszatérített pénz, sőt sok esetben nincs is felső határa a visszatérítésnek.

Ezek a kuponok jellemzően 5-10 százalékos kedvezményt kínálnak és az összegyűjtött visszatérítéseket a következő hónap elején egyben kapja meg a vásárló a bankszámláján vagy a hitelkártya számláján.

Aprógyűjtés a MagNet Banknál, Revolut Banknál

Egy szellemes megoldással lehet pénzt gyűjteni a MagNet Banknál. Az ügyfél beállíthatja, hogy a bankkártyás vásárlásait – köztük az Apple Pay-jel bonyolított fizetéseit is – 10, 100 vagy 1 000 forintra kerekítse fel a bank és ezeket a kerekítéseket tegye félre az Apránként Megtakarítási Programban. Az így betett pénzhez bármikor hozzá lehet férni, de addig is, amíg bent van, a betétes minden hónapban megkapja rá a kamatokat. A rendszeres, minden hónapban vásárló ügyfeleknek az 5 éves futamidő végén egyszeri kamatprémium is jár.

Hasonló kerekítéses pénz félretétel érhető el a Revolut Banknál is, bankkártyával vagy az Apple Pay-jel, ahol közel 1 millió magyar ügyfélnek van számlája. A Revolut Bank azonban nem fizet kamatot a félretett pénzre.

Hitelkártyás pénzvisszatérítések

A klasszikus hitelkártyás visszatérítésekről sem szabad megfeledkezni, hiszen ezek is működnek Apple Pay-jel.

Ezek közül a legnagyobb pénzvisszatérítést a bankkártyás és Apple Pay-es vásárlások után az Erste Bank Erste Max hitelkártyája nyújtja. A benzinkút, divat és otthon, barkács+kert, elektronikai áruházak, utazás, szépségápolás+egészség, szórakozás üzletkategóriából hármat választva 4 százalékos, a többi üzletkategóriában 1 százalékos visszatérítés kapható, egy évben összesen legfeljebb 96 000 forint értékben.

Az UniCredit Banknál 1 százalékos visszatérítés jár minden vásárlásból, ha az adott havi elszámolási időszakban legalább 20 000 forint összértékben, minimum 3 darab sikeres vásárlást végzett a kártyabirtokos. A pénzvisszatérítés felső határa egy évben legfeljebb 30 000 forint a Kék hitelkártyával és legfeljebb 48 000 forint az Arany és Platina hitelkártyával.

Az OTP Banknál az OTP Bonus hitelkártya a vásárlások után 1 százalékos pénzvisszatérítést kínál, de nyáron további 2 százalékos pénzvisszatérítés jár az utazási és szállásköltségek fizetése után, ősszel a műszaki cikkek és lakberendezési termékek vásárlása után, télen a szórakozással és éttermi étkezésekkel kapcsolatos fizetéseket követően, míg tavasszal a divatruházatra és sportruházatra költött összegek után. Egy évben legfeljebb 30 000 forintot lehet összegyűjteni, míg az OTP Bonus Gold hitelkártyával legfeljebb 50 000 forintot.

A K&H Bank Mastercard hitelkártyája üzemanyag és utazás kategóriákban 2 százalékos, élelmiszer, kultúra, divat kategóriákban pedig 1 százalékos visszatérítést nyújt minden olyan hónapban, amelyben a kártyabirtokos legalább 20 000 forint összegben vásárolt. Az éves visszatérítés mértéke legfeljebb 48 000 forint lehet.

Az MBH Bank GO! hitelkártyája és GO! Platinum hitelkártyája legfeljebb évi 60 000 forintos visszatérítést kínál 1 százalékos általános visszatérítéssel. Abban az üzletkategóriában, amelyikben az adott hónapban a legtöbbet költötte a vásárló az alábbiak közül, a visszatérítés mértéke 3 százalék: szórakozás, tömegközlekedés, benzinkút, elektronikai áruházak, ruházat, nyaralás, drogériák, lakberendezés, barkács és kert.

A CIB Bank CIB Optimum Hitelkártyája és Mastercard Gold Hitelkártyája 1 százalékos visszatérítést kínál, egy kedvenc – kiválasztott – üzletkategóriában pedig 3 százalékosat az alábbiak közül: elektronika, szórakozás/kultúra, utazás, ruházat, szépségápolás/egészség. Optimum hitelkártyával évente legfeljebb 30 000 forint, a Gold hitelkártyával pedig legfeljebb 50 000 forint gyűjthető össze.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG